Rengeteg dologra: a tiltakozók kifejezhetik, és világgá kürtölhetik vele véleményüket, hogy Netanjahu a bajok okozója, és nem a megoldás; hogy az ország dolgaival és a korona elleni harccal, nem pedig saját jogi ügyleteivel és médiamanipulációkkal foglalkozó kormányfőt érdemelne Izrael; és még hosszan sorolhatnám.

De nem csak erre szolgál, hanem a további zárlatok megakadályozására is. Megmagyarázom:

Az utóbbi napok izraeli médiakampányát látva Arthur Finkelstein megnyalhatta volna mind a tíz ujját, ha még élne. Netanjahu teljes kampánygépezete rárepült a – legjobb esetben is csak –tízezreket mozgósító, és szabad ég alatt, maszkokban zajló, vagyis a megbízható tudományos kutatások szerint szinte bizonyosan ártalmatlan demonstrációkra, és egyenlőségjelet tett közéjük, és a több százezres, zárt épületekben egymás mellett, zsúfoltan, és általában maszk nélkül imádkozó ultraortodox tömegek közé.

Netanjahu politikai okokból képtelen már hónapok óta bezárni a zsinagógákat, és a szabadban imádkozásra bírni a vallásosokat, noha a járványügyi szakemberek szerint erre lenne szükség. De ha megteszi, akkor fenyegetéseik szerint legközelebb nem őt javasolják kormányfőnek, és a széke fontosabb a járvány megállításánál. Ezért a tüntetésekhez köti a zsinagógákat, ezt szajkózza összes harsonája: a vírus terjedéséről a hozzájuk képest maroknyi tüntetők tehetnek, akik a nyílt utcán, egy héten egyszer vannak együtt, egy-két órára, szemben a naponta háromszor zárt térbe zsúfolódókkal.

Pedig ott vannak a tények: ha valaki nem hisz a tudományos kutatásoknak, elég ránézni az egészségügyi minisztérium honlapján a fertőzöttség mértékére az egyes településeken: magasan vezetnek az ultraortodox települések, felzárkóztak melléjük a nyári tömeges esküvők révén az arabok lakta falvak, városok, és messze lemaradva jönnek a szintén egyre fertőzöttebb világi városok, a tüntetések résztvevői. Azok is egyre fertőzöttebbek, hiszen ők sem tudnak teljesen elszakadni a helyi valóságtól, a szabályokat be nem tartó lakossági csoportok öngyilkos viselkedésétől.

Netanjahu finkelsteini propagandája szépen működik: sokan már a baloldalon is az ártatlan tüntetések beszüntetésére szólítanak fel, amit a társadalmi szolidaritás valóban megkövetelne. Ha így terjed a járvány, akkor – Netanjahu szándéka szerint természetesen csakis a jom kipuri imák után – valóban mindannyiunknak kőkemény zárlatba kell vonulnunk. Zsinagógákkal, tüntetésekkel, kereskedelemmel és iparral együtt. Mint Olaszországban és Spanyolországban volt tavasszal, különben reménytelen a vész megfékezése.

De közben egy percre sem szabad elfelejteni mi, vagyis ki okozta az országot egyre súlyosabb gazdasági válságba taszító helyzetet. Ne felejtsük:

1. Netanjahu hónapokig nem jelölt ki korona-biztost, mert nem akarta kiadni a kezéből a dolgok irányítását.

2. Nem engedte Bennetnek védelmi miniszterként a kontakt-kutatás rendszerének felállítását, mert félt a politikai megerősödésétől.

3. Nem engedte hónapokig Ganznak sem ugyanezt, ugyanezért.

4. Nem volt hajlandó differenciáltan kezelni a különbözőképpen fertőzött területeket, amikor erre még lehetőség lett volna. Nem adott zöld utat egy hónapig Gamzu jelzőlámpa-tervének, noha ezt követelték a szakemberek az országos zárlat elkerülésére.

5. Nem készítette fel az egészségügyi rendszert több beteg ellátására tavasz óta, noha ezt követelték a szakemberek az országos zárlat elkerülésére.

6. Évtizedes uralma alatt következetesen elvonta a forrásokat az egészségügyből, az OECD-ben az egyik legalacsonyabb kórházi ágyszámhoz jutva. Pedig ez éppen annyira stratégiai-biztonsági kérdés, mint a hadsereg – most láthatjuk.

7. “Menjetek szórakozni, igyatok meg egy sört” – mondta az első hullám után.

8. Kétszer is megnyitotta az iskolákat, noha a zárást követelték a szakemberek az országos zárlat elkerülésére.

9. Ő maga megszegte a széder esti előírásokat, személyes példájával azt sugallva, hogy nem kell betartani az előírásokat.

10. Nem bocsájtotta el az előírásokat megszegő tanácsadóit, ezzel is azt sugallva, hogy nem kell betartani az előírásokat (a lista összeállítását Somfalvi Attila tweeter bejegyzése segítette).

És Netanjahu most sem a koronával foglalkozik, hanem a tüntetések megszüntetésével, mert azok felhívják a figyelmet siralmas működésére, és nyomást gyakorolnak rá. Emellett a korona-ügyek helyett a jogrendszer tönkretételére is időt és energiát fordít, hogy ezzel megakadályozza perének megtartását. A tüntetésekről négy napja már egyezmény született, hogy húsz fős kapszulákban folyhatnak tovább. De ez Netanjahunak nem elég, teljesen fel akarja őket számolni.

A tüntetéseket pedig az egészségügyi hatóságok – nem politikusok – megszabta módon folytatni kell, mert ha a zárlat révén Netanjahu eléri felszámolásukat, akkor ettől kezdve állandóan zárlat vár az országra – ez hoz személyes hasznot, ami a kormányfő számra fontosabb az ország érdekénél, már számtalan alkalommal láttuk. Ha a zárlat a tüntetések beszüntetésével jutalmazza Netanjahut, akkor mostantól zárlat zárlatot követ majd. De a zárlat elképzelhetetlen károkat okoz a gazdaságnak, az országnak, évtizedekre visszavetheti fejlődésünket. Tehát éppen a zárlatok elkerülése, és a racionális, szakemberek meghatározta járványkezelés érdekében muszáj lesz folytatni a tüntetéseket.