Péntektől totális zárlat – jom kipur léptékű kudarc

A szakmai javaslatokat, Roni Gamzu koronabiztos, az egészségügyi minisztérium és a pénzügyminisztérium javaslatát felrúgva teljes zárlatot rendelnek el péntektől, mert Netanjahu csak így tudja megteremteni az ellene létrejött Balfour utcai tüntetések felszámolásának jogi hátterét. A zsinagógák jom kipurkor nyitva maradnak, és noha a fertőzés elsősorban a zárt térben és a klímaberendezések mellett terjed, húsz imádkozó egész nap ott ülhet, nem rendelték el bezárásukat és az imahelyek szabad ég alá telepítését – noha a szakemberek ezt kérték. 

A helyzet jobb megértésére idézzük az utóbbi nap néhány tweeter forrását, tévés kommentátorok szavait.

Ehud Barak volt miniszterelnök: Mivel Netanjahu csak magára összpontosít, úgy gondolja, hogy ez a káosz őt szolgálja. A káosznak köszönhetően rendkívüli állapotot lehet kihirdetni, és lehet, hogy ennek köszönhetően kirúgathatja a legfőbb ügyészt.

Raviv Drucker újságíró a 13-as tévén: Döbbenetes nap volt. A kormány számára Netanjahu megjelölte, hogy a tüntetések ügye mindennél fontosabb. Netanjahu maga úgy jött az ülésre, hogy lazítson a teljes zárlaton, támogatta a gazdaság további működését, a pénzügyminiszter tervét. De abban a pillanatban, hogy elmondták neki, hogy jogilag folytatódhatnak a tüntetések, ha a gazdaság működik, nem lehet megváltoztatni a koronatörvényt, akkor visszalépett, és a teljes zárlatot kezdte követelni. További döbbenetes bizonyíték, hogy az egészségügyi szakemberek, Gamzu és Grotto professzorok – az első zárlat tapasztalatai alapján – a gazdaság részleges működtetését javasolták, de Netanjahu szembefordult a szakemberekkel, sőt be se engedte őket az ülés bizonyos részeire annak érdekében, hogy felszámolhassa a Balfour utcai tüntetéseket, sőt azt mondta, idézem:

“a teljes zárlat után is szabályozást kell találni a tüntetések korlátozására.”

Vagyis ha jelenleg jogilag ezt nem is teheti meg, mert nincs teljes zárlat, akkor is valahogy meg kell szüntetni az ellene folyó Balfour utcai tüntetéseket.

Rothstein professzor, a jeruzsálemu Hadasza kórház igazgatója az Ynet stúdióban: Vizsgálóbizottság lesz arról, ami itt történik. Közeledünk jom kipur kudarcához. Harmadik hullám is lesz. Hét hónapig nem készítettünk tervet. Az orvosi rendszerben olyanok vagyunk, mint a katonák lőszer nélkül.

Guy Pines, tévés: Nem veszek részt a balfouri tüntetéseken, de el kell mondanom, hogy kétségtelenül zavarják a vezetést, amely eddig csökkentette és becsmérelte jelentőségüket. Az igazság kiderült az óriási energiával, amellyel igyekszik megállítani őket. (Trolloknak: Kardisianhoz, cicikhez értek.)

The Marker, gazdasági szaklap: Példátlan esemény. Teljes elmebaj. Az izraeli kormány úgy döntött, hogy szándékosan és indoklás nélkül tönkreteszi a gazdaságot. Most elmondhatjuk: Netanjahu pere tízmilliárd sékelbe és munkanélküliek százezreibe került az izraeli gazdaságnak.

Nican Horovitz, a Merec párt elnöke: Netanjahu csak a tüntetések ellen teszi tönkre a gazdaságot. A tüntetések befagyasztásával elfogadták a demonstrációk = korona hazugságot. 20 ember a ház mellett nem demonstráció, tilos Izraelben tüntetni. A zsinagógák nyitva, a fertőzési gócok maradtak. Fokozzuk a küzdelmet.
Nem Gamzu, a baloldal, Mandelblit, a tüntetések, Shasha-Biton vagy Nissenkorn a hibás a kudarcért. Hanem Benjamin Netanjahu. A pereddel, uszítással, luxus repüléssel és adókedvezménnyel foglalkoztál. Ma is. Napi 7000 fertőzés – ez kudarc. Mondj le. Csak így győzhetjük le a válságot.

Jair Lapid, a Jes Atid párt elnöke: A kormány megszavazta a második zárlatot, és most fedje fel, miként nem jutunk el egy harmadik zárlathoz. Mi a terv?

Beni Rabinovitz, (vallásos) újságíró: Csak a tüntetések miatt. Ma ez történt: Netanjahu rájött, hogy a tüntetések megszüntetéséhez le kell állítania a gazdaságot és ezért szembement a pénzügyiekkel, az egészségügyiekkel, Gamzuval. Megsemmisül a gazdaság és végtelen munkanélküli lesz, de nem lesznek tüntetések. Ennyi.

Miki Rozentál, újságíró, volt munkapárti képviselő: Mi a teendő most? Bezárni minden zsinagógát, bezárni minden tüntetést, rács mögé zárni Netanjahut. Nincs szükség zárlatra, csak a maszkviselés és a gyülekezési tilalom betartatására. Nemzeti megbékélési kormányt alakítani az összes pártból, visszaszerezni a közvélemény bizalmát.

Israel Frei, ortodox-haredi újságíró: Miközben milliomodszor tolják az agyakba a tüntetéseket, kimentem a nagy ultraortodox fővárosba, hogy megnézzem, mi a helyzet. Megnézheted a videót, és ha valóban meg akarod érteni, hogy milyen országban élünk – érdemes elolvasni a cikket.

Mose Jaalon, volt védelmi miniszter: A korona-kabinet miniszterei, Gamzu, és az abszurd vita résztvevői fedjék fel Izrael polgárainak: a király meztelen! Még a fertőzés és a halálozás emelkedésénél is csak a Balfour-tüntetések felszámolása érdekli. Pusztít, hogy meneküljön a vádlottak padjától. Mentsék meg Izraelt!

Merav Michaeli képviselőnő: Nem számít, mit mond ma Netanjahu “hivatalos nyilatkozatában”. Egyszerűen nem számít. Már a támogatói sem hisznek neki. Egészségügyi kudarc, gazdasági kudarc, vezetői kudarc. Mondjon le. Kijavítjuk.

Jair Lapid július 16-án: Hetek óta ismétlem – ennek a válságnak a kezelése Jom Kipur léptékű kudarc. A legjobban kudarcot vallott miniszterelnök az egész világot hibáztatja, benne a népet is. Emlékezzen erre, amikor majd azt mondják neki: “be kell zárni, nincs más választás”. Volt választás.