Eli Brok határozta el elsőként, hogy gyalogtúrába kezd, mert az egyszemélyes sportot (gyaloglást, futást, kerékpározást) még a legújabb, tüntetéseket ezer méteren túl tiltó rendelkezések is engedélyezik, akár ezer méternél távolabbra is. Október elsején indult Kirját Tivonból, Alexander Zaid szobrától a menet. – Riport

Bibliai hagyomány a gyalogos zarándoklat (alija laregel) a sátoros ünnepek idején. Ezt is felelevenítette, amikor a közel 140 km-es útról döntött. Egy perc alatt többen csatlakoztak hozzá, hogy szintén magányos sportolóként, tőle szigorúan legalább két méteres távolságra megtegyék a nyolc napos utat. Némi szójátékkal nem olim laregel, hanem olim ladegel, vagyis a zászlózarándoklatnak nevezték el magukat, és hazafias küldetésüket hangsúlyozva mindannyian izraeli zászlókkal meneteltek nyolc napig.

Az Izraelinfo először Soresnél a KKL sátorozóhelyén találkozott velük kedd este. Több tucat idősebb, 50-es, 60-as éveiben járó nagypapa, és néhány nagymama, s mellettük egy-két fiatal volt ekkor a táborban, az éjszakai szállásként szolgáló domboldalon. Hamar kiderült, hogy mind jó barátok, a Balfour utcai tüntetéseken ismerkedtek meg egymással, és kovácsolódtak szoros közösséggé.

Jiftach Falan, a Kirjat Gat melletti Szde Mose mosávban élő menetelő nagyon megörült, mert édesanyja, Eva Drót magyarajkú volt, a Kassa melletti Jolsván látta meg a napvilágot. Másoknak is felcsillant a szeme, és nagyokat nyelve emlékeztek egy-egy nagymama szilvás gombócára, amikor meghallották, hogy egy magyar újságtól látogatták meg őket.

A táborozók elmesélték, hogy naponta húsz kilométert tesznek meg, általában úttalan utakon, a kiránduló ösvényeken. Feltört lábaikon a sebek, barnára sült arcukon a fáradtság is erről beszélt, de mégis hihetetlen lendülettel készültek a következő napra. Azt vitatták, hogy szerdán meddig meneteljenek, és csütörtökön melyik úton közelítsék meg a fővárost.

Több házaspárból csak a férfi indult útnak, a feleségek napközben otthon maradtak, majd az esti táborhelyre utaznak a vacsorával, és hogy találkozzanak vele, és támogassák párjukat.

Esténként mindig lelkes pártolók is érkeztek hozzájuk, akik étellel itallal látták el őket. Aztán a tábortűz és a mangal (grill) mellett beszélgettek, együtt vacsoráztak.

Csütörtökön egy idős uszkárkutya is meglátogatta gazdáját, hogy teljesen családiassá, és izraelivé tegye a táborozást. A zarándoklat támogatói folyamatosan megszervezték számukra a vízellátást, az esti világítást hatalmas dzsippek akkumulátoraival. Sokan segítették őket áthaladva a fél országon, minden módon, önzetlenül egyetértésük és szolidaritásuk jeleként.

Út közben minden nap sokan gyalogolni is csatlakoztak hozzájuk, velük ment az egyik szakaszon Bogi Jaalon volt védelmi miniszter, a Jes Atid mai második embere is, és csütörtök este sem csak az Izraelinfo vizitelt náluk, hanem Eli Avidor, Liberman Jiszrael Beitenu pártjának megnyerő, intelligens politikusa is, aki a Balfour utcai tüntetéseken is gyakran felbukkant. Szükség is volt segítségére, mert egy rendőrautó is meglátogatta a békésen vacsorázgatókat, lett volna valószínűleg sokezres bírságolás is az ezer méteres kijárási tilalom megszegéséért, és még ki tudja miért, de némi Avidorral történt tárgyalás után visszavonultak a rend lelkes őrei.

A zászlós-zarándokok elmesélték, hogy korábban már összeütközésbe kerültek a rendőrséggel, amikor egy útszakaszon megpróbáltak egy forgalmas útvonalon menetelni, de gyorsan feladták, és visszavonultak az ösvényekre, hogy folytathassák útjukat a Balfour felé, s ne egy rendőrségi fogdában érjen véget a demokráciáért folytatott zarándoklat.

Így aztán csak Beit Zajtnál fordultak ki az egyes főútra, ahol sokakat rögtön meg is bírságoltak nagy összegekre a rendőrök. Ekkor már nem csak 20-30 menetelő volt velük, hanem állampolgári engedetlenséggel újabb csoportok csatlakoztak hozzájuk, akik a közösségi médiában értesültek akciójukról, hogy velük együtt vonuljanak be a fővárosba.

A Jeruzsálem bejáratánál lévő függőhídnál már többszázan voltak, az Izraelinfo képviselője itt ismét csatlakozott hozzájuk.

Indul a menet végig a városon

Lelkes zászlólengetéssel és skandálással haladtunk át a városon, végig a Jaffon, s rövid pihenőt tartottunk a Kikár Zionon. Itt a csoport egyik tagja, egy idegenvezető, megmutatta a nevezetes erkélyt, ahol Benjamin Netanjahu 1995-ben Jichak Rabin ellen uszított egy jobboldali tüntetésen, amely beszéde sokak szerint egyenesen vezetett el a békét hozó miniszterelnök meggyilkolásához.

A Cion tér szimbolikus visszavétele

Szomorú volt látni a lezárt várost, a boltok lehúzott redőnyeit, a lezárt Jaffa kaput az óvárosnál. Mert a menet az óváros falainál fordult rá a Balfour felé vezető útra, előbb végigment a Mamila bezárt üzleteinél, majd az Agron utcán.

A terv az volt, hogy a zászlós tömeg hétszer körbejárja a Balfour utcai miniszterelnöki rezidenciát az azt övező utcákon, hiszen Jerikó falai is leomlottak a Bibliában, amikor az izraeliek hétszer körbejárták harsány dudaszóval.

Az óváros falainál

Az első kör után a pihenőben Eli Brok elmondta az Izraelinfónak, hogy mindig is szeretett túrázni, s mindig is kapcsolatot keresett a testgyakorlás és spirituális igényei között. Először savuotkor tartottak egy száz kilométeres tiltakozó zarándoklatot, hiszen a savuot is zarándokünnep a zsidó hagyományban. Már nyár közepén elhatározták, hogy szukkotkor is gyalogtúrát rendeznek Jeruzsálem felé, de ekkor országos zárlatot rendeltek el.

Eli mégis bejelentette, hogy útnak indul, mivel az egyéni sportolás megengedett. Hamar többen csatlakoztak, de előbb beszéltek ügyvédekkel, hogy jogilag valóban megoldható-e a kiskapuval a nyolc napos gyalogmenet.

„Ez nem csak sportgyaloglás, hanem politikai gyaloglás is. És ez csak a kezdet” – hangsúlyozta Eli. „8-as, azonnali behívóval mozgósítottuk magunkat a rendszer leváltására. Már áprilisban megértettem, hogy nem tehetünk mást, mikor láttam, hogy minden teljesen korrupt, és Netanjahu személyes céljaira használja a koronavírus-járványt. Mindig tudtam, hogy korrupt, mindig tudtam, hogy bűnöző, hogy nem az észszerűség vezeti, de az, hogy ezt a járványt személyes céljaira használja, egy olyan bűn, amire nincs bocsánat. Több százan miatta haltak meg. Egy teljes rendszer omlik össze miatta. Ez az ember szándékosan káoszt gerjeszt az országban, hogy tovább uralkodhasson. És ezzel nem békülhetünk ki” – magyarázta útra kelésének okait.

Nem hiányzott ezúttal sem a dudálás, sem a dobolás, és minden más elképzelhető zajkeltés, de hiába, a falak és a rendőrség nem ingott meg, legalábbis az első körmenet nyomán. A második kört pedig már erőszakkal leállították a gyorsan odaérkezett újabb rendőri egységek, és elkezdték a szokásos módon kordonba szorítani az embereket, hogy aztán a zsúfoltságra hivatkozva a két méteres távolság be nem tartásáért mindenki átvehesse az őt megillető ezer sékeles bírságot.

Úgyhogy további körözés helyett végül egy lelkesítő beszéd következett, majd a hatikva közös eléneklése, és mindenki útjára ment. De elszántságuk nem hagyott kétséget, hogy tovább tiltakoznak mindaddig, amíg csak el nem érik céljukat, Netanjahu távozását. Bármilyen szigorú zárlatot is erőltet az országra fölöslegesen a Balfour utca ura.

Címlapkép: A Netanjahu ellen tüntető gyalogos zarándokok egy csoportja Jeruzsálemben – fotó: Izraelinfo


A csoport Facebook oldalán további képek és infó található: https://www.facebook.com/OlimLadegel

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.