Az országon végighaladó tömeges konvojjal követelték tiltakozók Netanjahu szerepének kivizsgálását a tengeralattjáró-ügyben

Egy sárga tengeralattjáró utánzat - fotó: Izraelinfo

Izraelen végighaladó tömeges konvojjal követelték tiltakozók Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerepének kivizsgálását a tengeralattjárók és hadihajók katonai közbeszerzésének korrupciós ügyében – jelentette a helyi média.

Késő este ért Jeruzsálembe, a Balfour utcai miniszterelnöki rezidenciához a házilagos műanyag tengeralattjáró-utánzatok egy része, ahol az állandóan ott tartózkodó Netanjahu-ellenes tüntetők üdvrivalgással fogadták őket.

A rezidenciánál meghallgatták többek közt Amir Heszkel nyugalmazott repülő tiszt korrupció-ellenes beszédét, majd Noa Rotman, Jichák Rabin megölt miniszterelnök unokája beszélt az egybegyűltekhez.

Előzőleg a legfelsőbb bíróság előtt rendeztek felvonulást a tengeralattjáró-konvojban részt vevő alkotások, kisebb-nagyobb fekete, rózsaszín, sárga mű-tengeralattjárók autók csomagtartóján, utánfutóin, rajtuk felirat általában a 3000-res számmal, a korrupciós ügy rendőrségi aktájának számával.

Szerda reggel mintegy 300-an indultak útnak a Jediot Aharonot című újság hírportáljának, a ynetnek a beszámolója szerint Észak-Izraelből, a Kfar Blum nevű kibucból – akkor még csak ötven tengeralattjáró utánzattal.

A főként volt tengerésztisztek szervezte akció során először Haifán, a tengerészeti múzeumnál álltak meg és tartottak beszédeket arról, hogy szerintük fel kell göngyölíteni az ügy Netanjahuhoz is elérő szálait, állami vizsgálóbizottságot és nyomozást követeltek.

Később a miniszterelnök jelenleg hétvégi szállásaként szolgáló villájánál, Cezáreában tartottak szünetet és beszédeket, majd Tel-Avivban rendeztek tengeralattjárós felvonulást, mielőtt a konvoj ráfordult a Jeruzsálembe tartó főútra. Útközben számos helyen feliratokkal és zászlókkal feldíszített helyi konvojok csatlakoztak hozzájuk, Latrunnál egy Dél-Izraelből, Beér-Sevából indult csoport is besorolt közéjük, és estére lassú menetben a szélső sávban, hangos dudaszóval haladva sok száz autó, és közel száz házilagos tengeralattjáró ért Jeruzsálembe.

Nyomásgyakorlásuk célja a Netanjahu elleni nyomozás megindítása ebben a korrupciós ügyben is, miután Avicháj Mandelblitt főügyésznek csütörtökön kell választ adnia a legfelsőbb bíróság kérdéseire a grémiumhoz benyújtott petíciók nyomán.

Netanjahu szerepét mindeddig nem vizsgálták, mert Mandelblitt a nyomozás korai szakaszában bejelentette, hogy a kormányfőnek nem volt köze ehhez az ügyhöz. Azonban a Közélet tisztaságáért nevű, valamint több más civil szervezet petícióban követelte a legfelsőbb bíróságtól a nyomozást a hozzájuk eljutott információk alapján.

A civilek legmagasabb rangú katonatisztek közjegyző előtt tett vallomásait mellékelték beadványukhoz, melyek szerintük alátámasztják Netanjahu érintettségét. Hétfőn a 12-es tévécsatorna híradójában kiszivárogtatták Dan Harel, a védelmi minisztérium volt igazgatójának szavait, melyek szerint a miniszterelnöki hivatal, és maga Benjamin Netanjahu komoly nyomást gyakorolt rá egy hetedik, a hadsereg szerint szükségtelen tengeralattjáró megvásárlása érdekében, valamint a tenger alatti földgázmezőket védő hadihajókra kiírt pályázat visszavonására, s a német ThyssenKrupp Corporation felkérésére a hajókhoz.

“Az volt a benyomásom, hogy ezen közbeszerzési kezdeményezés mögött olyan érdek áll, amelynek természete számomra nem világos” – írta Harel hivatalos vallomásában. A legfelsőbb bíróság várhatóan két hét múlva dönt arról, hogy felszólítson-e a nyomozás megkezdésére.

Az azóta leköszönt Sáj Nicán ügyész és az ügyészség a rendőrség javaslatai alapján tavaly decemberben döntött arról, hogy bíróság elé állítják a helyi sajtóban háromezres aktaként elhíresült, főként tengeralattjárók beszerzése miatt kirobbant korrupciós botrány szereplőit, amennyiben ügyészi meghallgatásukon nem tudják meggyőzni ennek ellenkezőjéről a vádhatóságot.

A vád megvesztegetés a hadsereg több vezetőjével és az üzletek lebonyolítóival szemben, s az érintettek között megtalálható Benjámin Netanjahu miniszterelnök unokatestvére, David Simrón is, akit pénzmosással vádolnak.

Az egyik tengeralattjáró utánzat a nagyon sokból – fotó: Izraelinfo

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.