A bezárt ember viszonya a főzéshez megváltozik.

Magamon egy vibráló végletességet tapasztalok, ami a Michelin-csillagászat és gimis-kolis kotyvasztás között ingadozik. Főtt tészta, ráütök egy tojást, börtönkoszt, vagy valami arisztokratáról elnevezett ízlelőbimbó-sokkoló húsétel, előállíthatatlan és drága körettel, beszerezhetetlen salátafélékkel. Az inga éppen a “soha nem ízlelt egzotikum” felé lengett, mikor megláttam egy jazz-muzsikus barátom – Tóth Viktor – videóján egy zöldes-sárga cuccut, ami éppen utolsókat rottyant. Dhal palak – jött a válasz – de saját fejlesztés: a vörös-lencse marad, de nem spenóttal, hanem reteklevéllel. Jazz!

Reteklevél?

Városlakók! Hányadik zöldségesnél találtam novemberben olyan retket, amin még rajta volt a levél? Bizony a sokadikban.

A karantén-gasztro kísérletem tehát nem lesz se izraeli, se magyar, de indiai sem. Eszperente lesz: retekleveles vereslencse!

Hozzávalók:

  • salátafejnyi reteklevél (vagy fél kiló spenót)
  • 4 marék veres-lencse (vörös)
  • 3 evőkanál olaj
  • 1 fej lilahagyma
  • 5-6 gerezd fokhagyma
  • keleti (római) kömény
  • ajiwán mag
  • fekete mustármag
  • szegfűszeg
  • szegfübors
  • kurkuma
  • garam masala
  • curry
  • gyömbér
  • 1 chili paprika
  • pár szál koriander zöldje (kuszbara)
  • 1 dl görög joghurt

Négy marék vereslencse ázik a vízben már két órája.

Ghi nincs itthon, az egyébként sem vegakóser, úgyhogy kókusz olajról startolunk. Három evőkanálnyi, aztán bele egy nagy fej lila(!)hagyma, négy gerezd fokhagyma és a magok: egy kávéskanál keleti (római) kömény, ugyanennyi ajiwán mag, fekete mustármag, pár szem szegfűszeg, pár szem szegfűbors megtörve, végül egy hüvelykujjnyi gyömbér, reszelve. Egy chili felaprózva. (Elhagyható, de jelzem; csak egy leheletnyit lett tőle csípős). A hagyma üveges, megpuhult, jöhet a levél.

A szárakat keménynek találtam ezért “legallyaztam”, mint az öreg spenótot, mangoldot szokás. Gyere retek, megdinsztellek, ahogy a spenótot szoktam, de Téged ebben a fűszeres olajban! (Ha megfő, nagyon picit kesernyés lesz, de nem úgy, mint a sóska. Csöppet csíp, mint a retek de enyhébben. A friss zsenge tavaszi felhozatal valószínű finomabb lesz. Aki óvatosabb duhaj, mint én, csinálja spenóttal.) Mikor a reteklevelek összeestek, jön még egy adag fűszer: Jazz! Improvizálunk! – ahogy a szaxofonos barátom tanácsolta. De inkább lekottázom: egy evőkanál curry, egy evőkanál kurkuma, kiskanálnyi garam masala, só, aztán egy kis víz hogy ellepje . Én a lencse áztató vizét használtam.

Megfőtt a levél és én nehéz döntés elé kerültem. Leturmixoljam, ahogy barátom tanácsolta, vagy menjek neki ott a fazékban egy botmixerrel. Győzött a lustaság: botmixer.

Nem sikerült tökéletesre: a konyha számos szegletébe nem jutott a zöldessárga permetből. A konyhacsempe nem Michelin-csillagos, de a Guggenheim múzeum bevenné. A kalandok itt véget értek: jöhet a lencse. Bele a fűszeres mocsárba!

Vigyázat! Nagyon gyorsan puhára fő és utána már a masszává szétesés jön, ami nem célunk. Tesztelgessük sűrűn! Ha már majdnem jó, még egy gerezd fokhagyma jár neki az utolsó pár percre, és két csipet fahéj.

A dél-indiai szegény falvak receptje itt kész is lenne, de jöhet még bele a tálalás előtt pár kanálnyi brit kolonializmus: a tejszín. Én egy kicsit orientálisabb finálét szántam neki: görög joghurt, és díszítésnek apróra vágott koriander, vagyis kuszbara. (Tudom, hogy a zöld-koriandertől kinyílnak az európai bicskák, de a petrezselyem nem passzol ide.)

Az étel elkészítése, egy komolyabb fűszerbolt oda-vissza plusz fél óra. Ha betáraztunk már korábban az ázsiai kalandozásokra, akkor viszont gyorsétel eme remek retekleveles vereslencse eledel.

Köszönet Tóth Viktornak a témáért, amire improvizáltam.