A legfelsőbb bíróság ma dönt Netanjahu ügyében • A “turistaszigeteken” megnyitják a szállodákat

Tüntetők a Legfelsőbb Bíróság épülete előtt ma reggel - fotó: Fekete-zászlók
Tüntetők a Legfelsőbb Bíróság épülete előtt ma reggel - fotó: Fekete-zászlók

Ma reggel dönt a legfelsőbb bíróság Benjamin Netanjahu összeférhetetlenségi ügyében, miután a kormányfő elutasította a számára hosszas alkudozás után meghatározott, az eredetinél jóval enyhébb összeférhetetlenségi területeket, melyekkel nem foglalkozhat folyamatban lévő bűnügyei miatt. Mint emlékezetes, a bíróság csakis az összeférhetetlenségi kötelezettségek teljesítésének függvényében engedélyezte, hogy miniszterelnökké felesküdjön, miután miniszter sem lehet olyan személy, aki ellen vádiratot nyújtottak be. Az általa el nem fogadott megállapodás szerint pl. nem foglalkozhat bírók, rendőrfőparancsnok, stb. kinevezésével.


A kneszet döntése értelmében Eilat és a holt-tengeri szállodák “turistaszigetek”, csakis korona-ellenőrzés után látogathatóak, de megnyitják az ott található szállodákat, hogy jövedelemhez jussanak a szinte kizárólag az idegenforgalomból élő helyiek.


Mesterséges intelligencián alapuló, személyre szabott dzsessz-szólók kikísérletezésén dolgoznak izraeli kutatók. A Izraeli Technológiai Intézet (Technion) arról számolt be, hogy kutatói lehetségesnek tartják számítógéppel modellezni és optimalizálni az egyénivé formált dzsesszpreferenciákat. Teljes cikk


November 9. és 21. között az idén nyolcadik alkalommal valósul meg Izrael legnagyobb fotószakmai rendezvénye, a PHOTO IS:RAEL fesztivál, amely évente több tízezer látogatót vonz. Szalai Dániel Novogen című, egy különleges csirkefajtáról készült fotóprojekttel képviseli Magyarországot a fesztiválon. Teljes cikk


Háromezeréves várromot találtak a Golán-fennsíkon, az erőd a Bibiában is szereplő Gesúr királysághoz tartozhatott. A hatalmas erődítményre egy hónappal ezelőtt bukkantak, amikor a fennsíkon lévő Hispin falu bővítése előtt régészeti feltárásba kezdtek. Teljes cikk


A Kneszet ratifikálta a Bahreinnel kötött egyezményt a két ország kapcsolatának normalizálásáról. A szeptember közepén Washingtonban aláírt megállapodást 62 szavazattal 14 ellenében fogadták el a 120 tagú kneszetben. Az arab pártok közös listájának képviselői nemmel szavaztak. Teljes cikk


Az amerikai kormány jóváhagyta F-35-ös vadászbombázók eladását az Egyesült Arab Emírségeknek – jelentette be Mike Pompeo amerikai külügyminiszter. 50 utolsó generációs F-35-ös lopakodó eladásáról döntöttek 23,37 milliárd dollár értékben. Teljes cikk


Végső nyugalomra helyezték a Palesztin Hatóság területén fekvő Jerikóban Száeb Erekat palesztin politikust, aki húsz éven át vezette az izraeli-palesztin béketárgyalásokat. Teljes cikk