Módosulnak a szülői felügyeletről szóló jogszabályok

Michal Szela

A Kneszet elfogadta Gideon Szaár (ex-Likud) és Oded Forer (Iszrael Beitenu) képviselők törvényjavaslatát, és módosította a szülői felügyeletről szóló jogszabályokat.

A módosítás alapján mostantól az a házastárs, aki ellen vádiratot adtak be a másik szülő, vagy gyermekük ellen elkövetett gyilkosság vagy gyilkossági kísérlet miatt, illetve a gyermeke ellen elkövetett nemi erőszak miatt, automatikusan elveszti a gyermeke feletti szülői felügyelet jogát – a jogerős ítélet meghozataláig.

A törvénymódosításra amiatt volt szükség, mert eddig a jogszabályok alapján csak akkor szűnt meg a fenti súlyos bűncselekmények esetén is a felügyeleti jog, ha a bűncselekmény elkövetése miatt a vádlott szülőt már jogerősen elítélték.

Shira Iszkov

Az utóbbi időben két eset miatt került előtérbe a módosítás fontossága. A néhai Michal Szela-t és az életveszélyes sérülésiből jelenleg felépülő Shira Iszkovot házastársaik kisgyermekük jelenlétében mészárolták le, azonban a túlélő szülő, illetve Szela családja nem dönthettek egyedül a gyermek felügyeleti jogával kapcsolatos kérdésekben (oktatás, egészségügyi ellátás, stb.), ahhoz a vádlott apa hozzájárulására is szükség volt a börtönből, illetve az apa felügyeleti jogának korlátozását csak külön bírósági eljárásban lehetett kérvényezni.

A megrázó események miatti társadalmi érdeklődés és a két érintett család a médiában és a kneszetben előadott petíciói miatt került előtérbe az utóbbi hónapokban a jogszabályi módosítás szükségessége, amit a törvényhozók egyhangúlag el is fogadtak.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.