Az izraeli gazdaság beindításának tervét ismertette Netanjahu

Az ország lakóinak újabb támogatásokat biztosító “Izrael beindításának” tervét ismertette Benjamin Netanjahu miniszterelnök és Jiszrael Kac pénzügyminiszter vasárnapi közös sajtótájékoztatójukon – jelentette a helyi média vasárnap.

Minden felnőtt izraelinek 750 sékel – mintegy 70 ezer forint – üti a markát, és minden gyermek után 300-500 sékelt – mintegy 30-50 ezer forintot – kapnak szüleik a terv szerint, melyről a pénzügyminisztériumi vezetők is csak a sajtótájékoztatón értesültek a Jediot Aharonot című újság hírportálja szerint.

Az első négy gyerek után egyenként 500, a negyediktől azonban már csak 300 sékelt irányoz elő a március 23-i parlamenti választások előtt két hónappal bemutatott, 9 lépcsős gazdaságélénkítő elképzelés.

“Ez nagyon erőteljes gazdasági program, amely fellendíti a gazdaságot, és segít minden izraeli állampolgárnak, és mindenekelőtt a kisvállalkozásoknak” – mondta Netanjahu programjáról. A miniszterelnök után Kac részletezte a főként szociális és gazdasági támogatást jelentő kilenc lépést.

Benjamin Netanjahu és Kac annak ellenére mutatták be tervüket, hogy Avichai Mandelblit főügyész a terv beharangozása után levelet küldött a pénzügyminiszternek, amelyben óva intette, s a választási kampány időszaka miatt ezen gazdasági lépések mellőzését kérte.

- Hirdetés -

“Izrael olyan választási kampányban van, amely önmérsékletet ír elő a kormánynak – beleértve a minisztereket is, – önmérsékletre kötelez a döntésekben, az erőforrások elosztásában, és a jogalkotási kezdeményezésekben” – írta figyelmeztető levelében Mandelblit.

“Óvakodjon a kormányzati hatalom és az állami források nem megfelelő felhasználásától a propagandához, vagy hogy azzal tisztességtelen előnyt szerezzen egy adott párt vagy jelölt számára” – követelte a főügyész. 

“Hová jutottunk, hogy tisztviselők mondják meg mit és mennyit lehet, miféle demokrácia ez? Ez a gyakorlat minden demokráciában, és eljött az ideje, hogy mi is reformált demokráciává váljunk” – mondta a sajtótájékoztatón a főügyészt hevesen támadó kormányfő.

“A sajtótájékoztatót a Likud és nem a pénzügyminisztérium jelentette be. Már nem lehet megérteni, mi történik itt” – nyilatkozott a ynetnek a minisztérium egy magas rangú pénzügyi tisztviselője. A terv ellenzői szerint  az állami költségvetési hiánya már a program előtt is nagyon nagy volt, de Kac miniszter nem reagált kérésükre, hogy elkerüljék az új, pénzosztó elképzelést.

Netanjahuval egy időben tartott sajtótájékoztatót legfőbb riválisa, Gideon Szaár is, aki új, Új Remény nevű pártjának gazdasági elképzeléseit tette nyilvánossá. Szaár a munkaadóknak nyújtana támogatást és az importkorlátok csökkentésével segítene a gazdasági nehézségeken.

A “Remény a gazdaságért” című program hét fő szakaszt tartalmaz, melyek támogatásokkal és juttatásokkal ösztönzik a visszatérést a munkába a munkanélküliek számára, valamint szociális biztonsági hálót biztosít a koronajárvány okozta gazdasági válságban érintett vállalkozásoknak. Szaár emellett megígérte 4 éven belül az átlagbér felemelését 13 500 sékelre (közel 1 millió 300 ezer forint).

Március 23-án két éven belül negyedszer is parlamenti választásokat tartanak Izraelben, melyen Netanjahu eddig elsősorban az ország lakosságának gyors beoltásával kampányolt. Addigra tervei szerint Izraelben minden 16 éven felüli lakos hozzájuthat a koronavírus elleni vakcinához.

- Hirdetés -