Harediek tömege egy rabbi temetésén Jeruzsálemben - Fotó: YouTube képernyőkép

Ha tüntetni szabad, mindent szabad?

Felkavaró és nagyon vegyes érzelmeket kiváltó képeket láthatunk az izraeli médiában az elmúlt napokban: ortodox vallásos emberek többezres tömege tart vallási esküvőket, kíséri utolsó útjára a rabbit, folytatja az oktatást, a közös tanulást, az imádkozást. Mindezt nagyrészt maszkviselet nélkül és annak ellenére, hogy az ország hatályos törvényei szerint ezeket az eseményeket jelenleg a koronaválság miatt megtartani – tilos. Tény az is, hogy az esetek legnagyobb részében a jogsértést semmiféle rendőri intézkedés (oszlatás, bírságolás) nem kíséri.

Egyrészt menthetetlen elemi gyűlölködést, alantas érzelmeket és kommenteket váltanak ki ezek a képek, tudósítások, de ez megmagyarázható azzal, hogy sokak számára elfogadhatatlan kifejezése mindez nem csak a törvény előtti egyenlőtlenségnek, hanem egy éppen most még a megszokottnál is jobban fájó egyenlőtlen teherviselésnek is. Erről például ez a cikk szólt.

Emellett azonban mindennél fontosabb elutasítani azt az összehasonlítást, amivel a hatalom és szócsövei a fenti – kizárólag a vezetés tehetetlenségét, mulasztását, és ezzel a járványkezelés csődjét bizonyító – eseményeket a Netanjahu-ellenes tüntetésekkel egy szintre helyezik. E szerint a megtévesztő narratíva szerint amikor a haredi ortodox lakosság a járványügyi előírásokat megszegi, azt ugyanabból az okból teszi, amiért a tüntetők sem mondanak le a gyülekezésről a járvány idején sem: Mojsénak a vallás a fontos – Gabinak a kormány kritizálása. Ha ez utóbbi a járvány alatt is gyakorolható – ugyanez a “tisztelet” a vallásos eszméknek is jár.

Vallásszabadság vs. politikai jogok

Nem vitás, hogy az emberi jogok fontos eleme vallásgyakorlás, a vallási rituálék szabad megtartásának biztosítása. E személyes szabadságok kategóriájába tartozó jogok mellett azonban a demokratikus berendezkedés másik fontos része az úgynevezett politikai jogok gyakorlásának a biztosítása is: a szabad gyülekezéshez, a szólásszabadsághoz való jog. Ez utóbbiakat még az általános zárlat alatt sem korlátozták lényegesen Izraelben: a tüntetést a karantén-szabályok is engedélyezik. Nem véletlenül.

A politikai jogok biztosítása fontos szerepet tölt be egy jogállamban – és a demokráciák története azt a nézetet erősíti, hogy ezek a jogok elengedhetetlenek a demokratikus intézmények működéséhez, fontos meghatározói a politikai diskurzusnak. A politikai jogok gyakorlásának szabadsága lehetővé teszi a politikai intézmények jogszerű működését, és ezáltal meghatározza egy állam politikai klímáját is – ezért pedig különleges védelmet igényel.

Ezt a különleges védelmet természetesen nem csak a nem, vagy nem eléggé demokratikusnak számító országoktól kell kikövetelni, hiszen minden hatalom, a mégoly demokratikus is, előszeretettel csorbítaná – mert ez az érdeke – a kritikus hangokat, a bírálatokat. Éppen ezért minden demokráciában gyanús, ha a hatalom korlátozni próbálja a politikai jogokat, bármi legyen is az alapja.

Hatványozottan így van ez a mai Izraelben, ahol – egy joghézagnak és az alkotmánybíróság máig hihetetlen meghátrálásának köszönhetően – hatalmon lehet olyan miniszterelnök, aki három korrupciós büntetőügyben vádeljárás alatt áll.

A közel egy éve zajló Balfour utcai és az országos csomópontokon rendezett tüntetések miatt eddig bizonyítottan senki nem betegedett meg. Természetesen a tüntetők maszkot kötelesek viselni és távolságot kell tartaniuk, amit a rendfenntartók – jogosan – meg is követelnek. Nincsen tehát, és Izraelben nem is képzelhető el jelenleg olyan helyzet, hogy a gyülekezés, a tüntetés szabadságát akár egészségvédelmi, járványveszély miatti okokra hivatkozva korlátoznák.

Ezzel ellentétben a vallásszabadság helyzete Izraelben igazán nincs veszélyben, egyáltalán nem szorul kiemeltebb védelemre, sőt. A vallásos, a haredi pártok elsődleges koalíciós partnerek a kormányban, pontosan az ő lobbizásuknak “köszönhetően” nem sikerült kivitelezni a differenciált zárlatot, számos fontos és az ország egészének érdekét szolgáló intézkedést. Emellett egy olyan országban, ahol a vallás és az állam elválasztása semmilyen szinten nem biztosított, nevetséges lenne arról beszélni, hogy az egyéni szabadságnak pont ez a szegmense szenvedne csorbát. Nem lehet tehát semmivel sem indokolni azt, hogy tömeges esküvőt, tízezres temetési menetet rendezzen a társadalom egyébként is sok tekintetben kivételezett csoportja csakis azért, mert számukra elvileg ez “erkölcsi”, “vallási” előírásnak számít.

Mindezekhez az is hozzátartozik, hogy ugyanebben a karanténszabályokat konzekvensen meg nem tartó vallásos közösségben az átlagnál többszörös a fertőzöttek, a betegek és a kórházakban ápoltak száma, és sajnos a halottaké is. A rendfenntartók pedig nem tudnak beavatkozni, a legutóbbi húszezres tömeges temetési menet idején a rendőrség egyértelműen ki is jelentette, hogy ez nem is áll szándékukban. A törvénysértő módon a több hónapja tartó iskolai zárlatot figyelmen kívül hagyó ortodox oktatási intézmények nem bírságokat, hanem még külön költségvetési forrásokat is kapnak ezekben a napokban!

Ez már a Capitolium ostroma

Végül felmerül a kérdés, hogy ha a tüntetéshez való jog fontosságánál fogva igazolja, hogy azt még koronavírus idején se lehessen korlátozni, nem vezet-e ez ahhoz, hogy emiatt más csoportok – saját érdekeiket fontosnak tartva – kikövetelik maguknak is a mindenkit sújtó szabályok alóli kivételt, kibújást? Erre is egyértelmű választ kell adni: nem lehet fontos alapjogokat abból az okból korlátozni, mert azáltal egyébként elengedhetetlen és jogszerű korlátozások végrehajtását elvileg megkönnyíthetjük. A Netanjahu-vezetés pedig sajnos nem ezt teszi, hanem vígan hasonlítgat – ezzel mentve a menthetetlent: nem képes az ország állampolgárainak egy csoportját rávenni arra, hogy az egész társadalom érdekeit figyelembe véve betartsák a saját és mások egészsége megőrzéséhez, és a válságból való kilábaláshoz elengedhetetlen szabályokat.

A haredi ortodox vallási és politikai vezetők közel négy évtizedes viselkedése – amivel a kormánykoalíció fenntartásáért cserébe a közösségüknek felmentést kapnak és adnak az izraeli társadalmat egyébként kötelező normák alól (alaptárgyak oktatása, hadkötelezettség, munkabérért munkakötelezettség) – a járvánnyal olyan elviselhetetlen szintet ütött meg, amivel – legyen ez bármennyire tragikus – végképp kizárják magukat az ország közösségéből. Izrael nem marad többé “zsidó és demokratikus” állam, amennyiben egy társadalmi csoport – amely egyébként mind demográfiailag, mind gazdaságilag egyre nagyobb terhet jelent a közösségre – teljesen szeparálódik, és politikai érdekekért cserébe (ezt lehet akár zsarolásnak is nevezni) nem csak gazdasági előnyöket (értsd: külön költségvetést) kap, de az élet szinte minden fontos területén külön, elnéző jogi elbírálást élvez, és azt a végletekig ki is használja.

Ezek a képek pontosan azt a reakciót váltják ki, amit a Capitolium folyosóján csörtető amerikai szélsőségesek látványa: hogyan engedhettük meg, hogy egy ország vezetése – saját hatalmának megőrzése érdekében – addig engedjen radikalizálódni egy csoportot, amíg azok már magát a rendszert, a demokratikus berendezkedés alapjait, legfontosabb értékeit veszélyeztetik.

A rendőrök meg tehetetlenül nézik – és majd a Balfourban bekapcsolják a vízágyút a demokrácia mellett tüntető “anarchisták” oszlatására…

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.