Ma jelent meg a Set Me Free című dal klipje. Alene képviseli Izraelt az Eurovíziós Dalfesztiválon, amelyet májusban rendeznek a hollandiai Rotterdamban.

Ma (pénteken) jött ki a Set Me Free dal klipje Eden Alene előadásában, aki Izraelt képviseli az idei Eurovíziós Dalfesztiválon. Alene az első elődöntőben május 18-án vesz részt a hollandiai Rotterdamban. A második elődöntőre május 20-án kerül sor. A döntő május 22-én lesz. A dalt, amelyet Elena fog előadni, Noam Zaltin, Ron Carmi, Amit Mordechai és Ido Netzer írta és komponálta. A klipet Nimrod Peled rendezte.

Alene a tervek szerint tavaly az Eurovíziós Dalfesztiválon lépett volna fel, ám a koronavírus terjedése miatt törölték a dalversenyt. Az Eurovíziós Dalfesztivált idén a társadalmi távolság betartásával rendezik meg, ami azt jelenti, hogy a közönség és a résztvevők is másfél méter távolságot fognak tartani egymástól. Ha Hollandiában teljes zárlat lesz, a verseny közönség nélkül fog zajlani, és a különböző országok képviselőinek előre felvett előadásait fogja tartalmazni.