Idén csak izraeli keresztények vonultak a Golgota felé

Fotó: Andrew E. Larsen / Flickr

A szokásosnál kevesebb zarándok járta végig, de idén már megtartották a nagypénteki keresztutat Jeruzsálemben.

A koronavírus járvány előtti években a jeruzsálemi óvárosban sok száz, sőt több ezer katolikus keresztény zarándok járta végig hatalmas fakeresztekkel nagypénteken Jézus utolsó útját, a keresztutat.

Tavaly az országos zárlat idején csak néhány ferences szerzetes vitte a keresztet, de idén ismét megrendezték szokásos útvonalán a menetet, noha maszkot viselve és az emberek közötti nagyobb távolságot tartva. A hagyományoknak megfelelően a Via Dolorosán haladtak a hívők, akik útjuk végén eljutottak az idén már ismét nyitva tartó Szent Sír bazilikába, az utolsó négy stációhoz, köztük a Golgotához és a Szent Sírhoz.

Külföldről idén nem érkeztek zarándokok, mert a tel-avivi Ben Gurion repülőtér továbbra is csak kivételes esetekben fogad külföldről nem izraeli állampolgárokat, és mert Európában ezekben a hetekben jár tetőpontján a koronavírus járvány harmadik, fertőzőbb és veszélyesebb hulláma. Ezért az idei nagypénteki keresztúton csak a helyi keresztények vonultak a hagyományok szerint a ferences rend képviselőinek vezetésével a Golgota felé.

A Szent Sír Bazilikában nagypénteken már korán reggel miséztek, s a keresztút zarándoklatának fogadása után este hagyományosan temetési menetet is tartanak a Szent Sírnál, ahol a keresztény hit szerint eltemetése után harmadnapra Jézus feltámadt.

Más években áprilisban már meleg napsütés fogadja a hívőket, de idén esős, és szokatlanul hideg az időjárás, ami a Szentföldön élő keresztények egy részét elriaszthatta a Jeruzsálembe utazástól.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.