Május 8-án 19 órától Jávori Ferenc Fegya-estet láthat a Zsidó Művészeti Napok (ZsiMü) nemzetközi közönsége. A ZsiMü-ben csak az a megszokott, hogy a fellépők nem szokványos produkciót mutatnak be. Ezúttal is így lesz. Annyit elárulunk, hogy felcsendül majd a világszerte legismertebb héber–magyar dal is – természetesen másként, mint eddig. – Interjú

A Klezmer Talkshow frissen streamelt előadás, de az ötlet tavaly született. Mi volt a produkció alapgondolata?

A ZsiMü igazgatójával, Vadas Verával, – aki évről évre inspirál, hogy valami új, klassz dolgot hozzak létre –, tavaly leültünk beszélgetni, és abban maradtunk, hogy csinálunk egy Jávori Ferenc-estet. Gondoltam, ez jó alkalom arra, hogy meghívjam pár muzsikus barátomat. Rögtön megkérdeztem Palya Beát, Beuskát, ráérne-e. Mindig nagyon elfoglalt, soha nincs szabadideje, de azt mondta: „neked van”. Utána felhívtam a népi hangszerek királyát, Szokolay Dongó Balázst. Van négy bőröndje, tele mindenféle hangszerrel, egyik szebben szól, mint a másik. Általában csak azt kérdezi, milyen hangzást szeretnék, megmondom, akkor kivesz három-négy-öt hangszert, én pedig választok közülük. Aztán ott van nekem Bencuska, Gazda Bence, a Budapest Klezmer Band hegedűse, akivel szintén imádok együtt kitalálni valamit, mert eszméletlenül jól improvizál, nagyon lelkes, és remek ötletei vannak. Összejött az alkalmi kvartettünk, egyeztettünk egy találkozót, hogy eldöntsük, mit fogunk közösen produkálni. De aztán nem erről kezdtünk beszélgetni, hanem arról, hogy ki merre járt, mit csinált, és persze felelevenítettük a régi emlékeinket is. Ez adta az ötletet: legyen egy klezmer talkshow! A közönség kíváncsi arra, mi történik, mielőtt felmegyünk a színpadra, mi történik azután, hogy lejövünk onnan, hogyan telnek a hétköznapok. Ráadásul ismerjük egymást tíz-húsz éve, rengeteg sztorink van.  Mindenkinek tetszett az ötlet.

Azt találtam ki, hogy beszélgetünk, és közben ott, a színpadon megalkotunk három-négy számot, olyan hangzásban, ahogyan még sosem szólaltak meg. Csodálatos improvizációk születtek, csodás volt a beszélgetés is, csak jött a Covid, és át kellett tennünk a műsort decemberre, majd elnapoltuk az idén tavaszra, de most is csak online előadást tudunk tartani. Viszont a felvételen annyira belemelegedtünk, hogy örömünkben két órát zenéltünk és beszélgettünk. Végül fájó szívvel másfél órára kellett rövidítenünk a talkshow-t.

Az improvizáció szabadsága különösen nagy öröm lehet egy muzsikusnak, de közönség nélkül játszani nem olyan, mint – bocsánat a kifejezésért – zokniban lábat mosni?

De, bizony olyasmi. Nagy érvágás, hogy nincs visszhang. Próbáljuk jól érezni magunkat, mert abból örömzene születik, de közönség nélkül elárvul a muzsikus. Mintha egyedül vánszorognánk a sivatagban. Megszoktuk az ovációt, különösen a szólóknál. Most eljátszunk egy számot, és utána síri csend, megint játszunk, megint semmi. Erre a sivár a hangulatra pszichésen fel kell készülni. Nagyon nehéz, de egyelőre nincs más lehetőségünk. Igyekeztem az összekötő szövegekben a közönség helyett reagálni a zenékre, és egy picit feltaláltuk magunkat, mert legalább egymást megtapsoltuk.

Előnye is van az online előadásnak: lényegesen több nézőhöz jut el, hiszen Tel-Avivból épp úgy láthatják, mint New Yorkból, Nagyváradról vagy Budapestről. A műsor összeállításában szempont volt, hogy külföldi, nem is feltétlenül csak magyar ajkú közönséghez is szólnak?

Először Beával konzultáltam, hogy milyen számokat szeretne énekelni. Amikor három-négy évvel ezelőtt fellépett a Budapest Klezmer Banddel, megkérdezte, mit szólnék, ha nem jiddisül énekelne, hanem magyar szöveget írna az egyik dalhoz, így közelebb kerülne a közönséghez. Először szkeptikus voltam, sőt fel is háborodtam, mert a klezmer zene egyik legnagyobb kincse a jiddis dal. De Beának hihetetlen tehetsége van ahhoz, hogy magyarul is ugyanúgy szólaltassa meg őket. Megcsinálta a fordítást, és csodálatosan hiteles volt. Úgyhogy most, amikor kiválasztottunk jiddis nyelvű dalokat, újra azt mondta az egyikre, hogy lefordítaná, és ez is csodásan sikerült. A hangszeres számoknál sajátos interpretációt hoztunk létre, csak azt beszéltük meg, mikor lép be Bea, de a többi spontán improvizáció. Szerintem Magyarországon nagyon fogják szeretni, de Izraelben is van rá esély, mert sokan tudnak még ott magyarul, a zene nyelve pedig eleve nemzetközi.

Azt csiripelik a verebek, hogy a kvartettjük készül Izraelbe.

Hát, ha már a verebek is csiripelik, akkor biztosan így van. (Nevet.) A ZsiMü bemelegítésnek szánja a május 8-i online programot, és nagyon készül arra, hogy amint a járványhelyzet engedi, élőkoncert formájában is elvigye Tel-Avivba.

Izraelben is jól cseng a neve, ott is sokszor fellépett már. Mit tapasztalt, más az izraeli közönség, mint a magyar?

Hála istennek ismernek, a Budapest Klezmer Banddel nyolcszor voltunk Izraelben turnézni. Amikor először mentünk, senki nem hitte el, hogy klezmerrel meg lehet hódítani Izraelt. De nekünk sikerült meglepetést okoznunk, mert mi más, teljesen egyedi hangzással játsszuk ezt a zenét. 2019-ben a tel-avivi Operában két zsúfolt ház előtt, óriási sikerrel adtuk elő a Menyasszonytánc című musicalt, pedig magyarul ment, kivetítőn látta a fordítást a közönség. Óriási ováció volt utána. Az izraeli közönség nagyon kritikus, de nyitott és hálás. A lelkükben ott van a kis antenna, és ha jól játszunk, azonnal reagálnak. A héber nehéz nyelv, nem lehet kapásból megtanulni, de Izraelben többnyire értenek angolul, mi is beszélünk angolul, úgyhogy az egész Klezmer Talkshow-t elő tudjuk adni úgy is.

A klezmer, a hangszeres zsidó népzene, igazi world music. Sokat merített a közös dallamkincsből, sokat is tett hozzá, magába építette különböző népek hangszeres hagyományait is, és gazdagította azokat a sajátjával. Nyilván a befogadását is könnyebbé teszi, hogy a hallgatóság számára „zsigerileg” ismerősek a motívumai.

Pontosan így van. A zsidó népnek folyton vándorolnia kellett, és ahova ment, vitte a saját kultúráját, zenéjét, ugyanakkor magába szívta a német, a moldvai, az orosz, az ukrán, a szerb, a cigány és a többi folkzenét. Ezáltal hihetetlenül gazdaggá vált. Ebben rejlik a varázslatos ereje. Teljesen mindegy, hogy Debrecenben, New Yorkban, Londonban vagy Moszkvában játszunk-e, az első számok után lehet érezni, hogy a közönség összekapcsolódik velünk, csillognak a szemek, járnak a lábak, örömmámor van. Az első angliai utunkon szólt a magyar nagykövet, hogy készüljünk fel: ott nagyon visszafogott a közönség. De nem volt az! Rájuk is ugyanúgy hatott a klezmer, mint bárhol másutt a világon. Végtelen örömmel fogadták.

Soha nem felejtem el, egyszer Stockholmban voltunk a Purim – avagy a Sorsvetés című, Győri Balettel közös előadásunkkal, és a közönség soraiban volt egy harminc fős japán turistacsoport. Az történt, hogy odamentek a pénztárhoz, és megkérdezték, mi az a purim. Kaptak egy angol nyelvű prospektust, amiből megtudták, hogy ez egy zsidó történet, beültek megnézni, és utána mind a harmincan jöttek nekünk gratulálni. Azt mondták, boldogok, hogy Stockholmban járva megismertek egy olyan műfajt, aminek a létezéséről nem is tudtak. Nekem hatalmas elégtétel, hogy aztán Japánban elmesélték: láttak egy zsidó kulturális különlegességet. A zsidó kultúra mindenkié. Itthon az a legnagyobb öröm, amikor zsidók és nem zsidók felteszik a kipát, és bemennek együtt a zsinagógába, hogy meghallgassanak egy koncertet. Vadas Vera nagyon sokat tett azért, hogy a már-már feledésbe merült zsidó kultúra újra része legyen a magyar kultúrának is.

Címlapkép: Jávori Ferenc Fegya (Fotó: Vajda Tamás)