Visszautasította a török államfő bírálatát az osztrák külügyminisztérium

Visszautasította Recep Tayyip Erdogan török államfő bírálatát kedden az osztrák külügyminisztérium. Miután Erdogan előző nap éles szavakkal ítélte el Ausztriát, amiért szolidaritást vállalt Izraellel a zsidó állam és a radikális iszlamista Hamász között kialakult konfliktusban, Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter bekérette hivatalába a török nagykövetet.

“Elátkozom az osztrák államot, amely izraeli zászlókat függesztett ki a kancellári hivatal épületére.  Egy terrorista ország zászlóinak kifüggesztése az állami intézményekre egyet jelent a terror támogatásával. Ausztria minden bizonnyal azt akarja: a muszlimok fizessék meg az árát annak, hogy népirtást követett el a zsidókkal szemben” – fogalmazott Erdogan hétfő esti nyilatkozatában.

Schallenberg visszautasította Erdogan kijelentéseit. “A török elnök szavai önmagukért beszélnek. Habzó szájjal nem lehet megoldani a közel-keleti konfliktust” – tette hozzá.

Az osztrák külügyminiszter kiállt Ausztria politikája mellett. “A Hamász egy terrorszervezet, és nem engedhetjük meg, hogy törvényeiket ránk erőltessék. A török politikusok vaktában lövöldöznek minden olyan kormányra, amely a terrorizmussal szemben kiáll Izrael mellett. Egyidejűleg felszólította Törökországot, hogy a feszültség szítása helyett haladéktalanul járuljon hozzá a konfliktus lecsillapításához.

Sebastian Kurz osztrák kancellár és Alexander Schallenberg külügyminiszter a múlt héten elítélte a Gázai övezetből Izrael területét érő rakétatámadásokat, a szolidaritás jegyében pedig izraeli zászlót vontak fel a kancellári hivatal és a külügyminisztérium épületére. A külügyminiszter ezt Ausztria terrorizmussal szembeni következetes kiállásával indokolta.

Időközben mind a kancelláriahivatal, mind a külügyminisztérium  épületéről bevonták az izraeli zászlót. A külügyminisztérium szóvivője ennek kapcsán közölte: eredetileg is úgy tervezték, hogy csak  bizonyos ideig lesz kinn a zászló az Izrael melletti szolidaritás jeléül.

Wolfgang Sobotka, az osztrák parlament elnöke az izraeli parlament, a kneszet elnökének, Yariv Gideon Levinnek küldött levelében élesen elítélte a Hamász Izrael elleni rakétatámadásait. Izraelnek minden joga megvan az önvédelemhez – hangoztatta Sobotka, aki szerint nem egy izraeli-palesztin konfliktusról van szó, hanem Izrael és a Hamász közti összecsapásról. A radikális terrorszervezet egyetlen célja pedig Izrael megsemmisítése. Izrael állam biztonsága és jóléte Ausztria számára megkérdőjelezhetetlen – fogalmazott az osztrák parlamenti elnök.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.