Volt szociáldemokrata politikus és gyászoló édesanya is indul az izraeli elnökválasztáson

Jichák (Buzsi) Hercog volt munkapárti politikus és Mirjám Perec, két katona-fiát elvesztett édesanya is indul az államfőválasztáson Izraelben – jelentette a ynet hírportál csütörtökön.

A volt szociáldemokrata politikus igen népszerű a törvényhozás, a kneszet különböző pártjainak politikusai körében, 27 jobb-, és baloldali parlamenti képviselő aláírását szerezte meg, noha a jelöltséghez csak 10 támogató aláírásra van szükség.

Jelöltségét bejelentő videoüzenetében Hercog nemzeti egységre szólított fel, az Izrael különböző részei közötti szakadékok áthidalására, a demokrácia megőrzésére, és a polgárok közötti egyenlőség biztosítására buzdított.

Hercog 2018 óta a Szohnut, az egész világ zsidó diaszpóráját összefogó ügynökség elnöke, de előtte 2013-tól a szociáldemokrata Munkapárt vezetője és kormányfőjelöltje, s a parlamenti ellenzék vezetője volt.

Édesapja, Hájim Hercog Izrael államfője volt 1983 és 1993 között, nagyapja, Jichák Halevi Hercog pedig Írország főrabbija, majd 1936-1959-ig Izrael askenázi főrabbijaként tevékenykedett.

Mirjam Perec pedagógus, aki 2019-ben megkapta az Izrael-díjat életmű kategóriában, miután hat gyermekéből két katona fia esett el a hadseregben, egyikük Libanonban, másikuk a Gázai övezetben.

Perec a Jeruzsálem melletti, ciszjordániai Givat Zeév telepen él, ahol korábban iskolaigazgatóként dolgozott, majd az oktatási minisztérium egyik különleges programjában nevelte a fiatalokat és társadalmi aktivistává vált.

A főként szertartásokon és ünnepségeken reprezentatív feladatokat ellátó államfőt a kneszet százhúsz politikusa választja meg titkos szavazással, hétéves időtartamra június 2-án, mert Reuven Rivlin jelenlegi elnök megbízatása idén nyáron véget ér.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.