Tizenkét évesen már képregényeket rajzolt, pedig színvak volt. Középiskolai tanára az osztály legrosszabb festőjének nevezte. Akkor marad az újságírás! Onnan meg a zsidótörvények miatt rúgták ki. Innen szép nyerni!
De a folytatás sem volt diadalmenet.
A háború elején az orosz fronton volt munkaszolgálatos, ahol a szakmájában dolgozott, asztalosként. Később megjárta Buchenwald és Dachau poklát is. A felszabadulás után egy menekülttáborba került, ahol megismerkedett a cionizmussal, és nemsokára nekiindult, hogy kivándoroljon Palesztinába. Ahogy sokan mások, ő is először egy ciprusi börtöntáborban kötött ki. Táborból táborba. Ebben az időszakban rajzolt naplót vezetett.
1947-ben végre sikeresen megérkezett Izrael földjére a feleségével, Miriammal. Érkezése után a hetedik brigádhoz került, és 1948-ban aktívan részt vett a harcokban Latrunnál.
Az élete Izraelben sem indult könnyen. Eleinte mint építőmunkás dolgozott, elsősorban utakat épített, de közben folyamatosan próbálta eladni a rajzait, festményeit. Első megjelent karikatúrája az Omer című lapban került közlésre. Ekkor ismerkedett meg Kishont Ferenccel, aki akkor már Ephraim Kishon néven a Maariv szerkesztőségében dolgozott. Itt fordult jóra a sorsa.
1952-ben Kishon segítségével kezdett el karikaturistaként dolgozni a lapnál – mindennap egy új rajzzal jelentkezett.
Kishon javasolta neki, hogy válasszon egy egyszerű, rövid, de szerethető és szellemes művésznevet. Ekkor kezdte el használni a Zeev művésznevet: vezetéknevét, a Farkast héberre fordítva. A „farkas” szóval való játék nem volt idegen, hiszen már Magyarországon is gyakorta hívták Lupusnak (latinul „farkas”), a ciprusi táborban pedig jiddisül Jona Wolfnak szólították.
1953-ban társalapítója lett a Dahlil című újságnak, majd 1955-ben művészeti vezetője és szerkesztője a Davar Hasavuának. 1958-tól éveken át ő volt a hetilap vezető karikaturistája, minden héten két dupla oldalon jelentek meg képregényei, rajzai, ezenfelül a cikkekhez is készített illusztrációkat. 1962-ben a Haarechez került, ahol minden létező műfajt illusztrált a karikatúráival, a hírtől a véleményrovatig, egy évvel később pedig elindult a péntekenként jelentkező saját rovata, az Al kol panim (Mindenesetre). Ezek az egész oldalas rajzok általában egy nagy motívum köré szerveződő több kis történetet bemutató alkotások voltak, a sarokban mindig egy önarcképpel, amelyen csöpögő ecsetet tart a kezében. Zeev több mint negyven éven át dolgozott a Haarecnél, 2001-ben, nem sokkal halála előtt vált csak meg az újságtól.
Munkáit olyan lapok is méltatták és átvették, mint a New York Times, a Le Monde, a Time, a Newsweek vagy a Der Spiegel.
Zeev nemcsak karikaturista volt, hanem illusztrátor is, izraeli könyvek tucatjaiban láthatóak a munkái, és természetesen barátai, Joszef (Tomi) Lapid és Ephraim Kishon könyveiben is. Kariel Gardos (Dos) karikaturistával ők négyen voltak a „magyar maffia”, akik a sajtó minden területén dolgoztak. Humoruk magyar forrásból táplálkozott: Karinthyból és társaiból.
Zeev az izraeli hadseregnek (IDF) is dolgozott, ő illusztrálta az 1998-ban kiadott IDF-kifejezések szótárát is.
Zeev nagy hatással volt a mai izraeli karikaturistákra, hozzá legközelebb álló tanítványai Michel Kichka és Nimrod Resef voltak. Ha azt mondod valakinek, aki ezekben az években Izraelben élt, hogy politikai karikatúra, azonnal rávágja: Zeev!
képipari szakmunkás, gasztrogeek, a diétázás fedett-pályás bajnoka, örök ulpanista, az Izraelinfo fotó- és gasztro rovatának vezetője, a Shomrim és a Haaretz fotóriportere
