A nem büszke magyar

Max Nordau, Pest, 1849 – Párizs, 1923

Max Nordau

Minden valamirevaló izraeli városban van egy Max Nordauról elnevezett elegáns sétány, utca vagy tér. Egyszóval, a cionizmus egyik atyja, az újságíró, író, politikus, filozófus és mindenekelőtt orvos Nordau hatalmas ember Izraelben. Mégis alig akad olyan jóravaló izraeli, aki tudná, hogy Nordau magyar volt, hát még olyan jóravaló magyarországi ember, aki tudná, hogy egyáltalán ki volt ez a hatalmas fizikumú, Párizsban praktizáló orvos, aki Herzl Tivadarral együtt megálmodta Izraelt.

Max Nordau nemcsak polihisztorságában és szünet nélküli látványos munkájában volt hatalmas, hanem szó szerint is. Akkora, hogy amikor három évvel a halála után, 1926-ban Tel-Avivba hozták újratemetni, a Trumpeldor temető keleti oldalán lévő eredeti kapu szűknek bizonyult. A mai főbejáratot akkor, Nordau testének és az őt utolsó útjára kísérő tömegnek vágták ki. Számos tel-avivi notabilitás, köztük Meir Dizengoff, Tel-Aviv polgármestere és Nordau lánya, Maxa Nordau mondtak gyászbeszédet az akkor felállított mauzóleumnál.

A ma világszerte Max Nordau néven ismert férfi, 1849. július 29-én született Pesten, Südfeld Simon Miksaként. Apja Gabriel Südfeld ortodox rabbi és költő volt. Nordau fiatalon ugrott ki a hagyományos zsidó életből, és vált az asszimilált magyar zsidó agnosztikus mintapéldájává. „Amikor tizenöt éves lettem, elhagytam a zsidó életmódot és a Tóra-tanulást. A zsidóság csak egy emlék maradt, s azóta németnek éreztem magam. Csak németnek” – állítja a nyúlfarknyi magyar nyelvű Wikipédia-bejegyzés róla, amelyet nagy valószínűséggel a terjedelmes angol bejegyzésből fordítottak.

A fiatal újságíró

Nordau első tárcája tizennyolc éves korában, 1867. november 9-én jelent meg a Pester Lloyd hasábjain. A Pester Lloyd német nyelven írott magyar lap volt, amelyet a németül is olvasó pesti polgárság forgatott. Ugyanebben az évben iratkozott be a pesti egyetem orvosi karára. 1875 nyarán Nordau Spanyolországban tartózkodott, és keserűen gondolt a pesti hazatérésre.

- Hirdetés -

Ezekben a hónapokban nem is jelentkezett cikkel a lap hasábjain, csak novemberben írt spanyolországi élményeiről, majd a Pester Lloyddal történt szakítás után megjelentetett még néhány tárcát a Neues Pester Journalban. A húgával folytatott levelezésében olvasható, hogy Nordau irtózott Pesttől, „Provinzstadt”-nak nevezte, Falk Miksa lapját, a Pester Lloydot pedig „Provinzblatt”-nak, amelyre Bécsben soha nem fognak odafigyelni. Nordau 1876-ig írt tárcákat a Lloydnak, majd 1876-ban, amikor megkapta orvosi diplomáját, felkerekedett, és keresztül-kasul bejárta a világot, Szentpétervárról, Moszkvából, Angliából, Párizsból, Izlandról és számos más, izgalmas helyről jelentkezett útirajzokkal.

Az útkereső

A fiatal, pályaválasztását tüzetesen megalapozó Nordau azt is gondosan eltervezte, hol élje le az életét. A tárcaleveleiben megfogalmazta, hogy komolyan foglalkozott a gondolattal, hogy Berlint válassza végleges letelepedésének színhelyéül, ám az utcákat járva nem tudott másra, mint háborúra és győzelemre gondolni: mindenütt kaszárnyákat, katonai épületeket látott, de már az egész város elrendezésétől, mértani pontossággal megszerkesztett alaprajzától, amely semmilyen egyenetlenséget nem tűr, elborzadt. Attól pedig, hogy Bismarckra félistenként, zseniként tekintett a német nép, egyenesen iszonyodott. Bismarckot határtalan csodálat vette körül, képe nem hiányozhatott egyetlen hű hazafi házából sem. Nevét és tetteit ezerszer versbe foglalták, zeneműveket ihletett, gyermekeket és hajókat neveztek el róla, a képviselők soha nem látott tisztelettel voltak iránta, amikor személyesen találkoztak vele. De Nordau nem elégedett meg ennyivel a Bismarck-kultusz kipellengérezésében.

„A Bismarck-kultusz mindenre kiterjed, amit a nagy férfiú magáénak mondhat, vagy valahogy kapcsolódik hozzá. […] A nyilvános tisztelet még Bismarck kutyájára is kiterjed! Komoly politikai lapok hosszú jegyzetekben foglalkoznak az állattal, alig túlzok, ha azt mondom, hogy szellemes kijelentéseket adnak a szájába – pardon, a pofájába. […] Tényként mesélhetem el, hogy a Gartenlaube előfizetői ismételten kérték a kutya portréjának közlését, valószínűleg mindjárt életrajz és jellemzés kíséretében.”

Az eltökélt orvos

Orvossá avatása után Nordau Párizsba utazott továbbképzésre. Az apja már nem élt, de magával vitte szeretett édesanyját és húgát, Lottit. Párizs orvosi világának egyik legjelentősebb személyisége Jean-Martin Charcot volt, aki akkoriban kezdte el a hipnózis alkalmazását a különböző lelki betegségek kezelésében. Nordau lelkes tanítványa lett az Hôpital de la Salpêtrière nevű kórházban, ahol a pszichiátrián kívül szülészettel és nőgyógyászattal is foglalkozott Martineau professzor irányítása alatt. Ugyancsak hallgatta Galland és Tarnier professzorok egyetemi előadásait, akik Párizs híres nőgyógyászai voltak. A klinikai tanulmányok mellett Nordau patológusi munkát is végzett a párizsi Hôtel-Dieu szegénykórházban. Csodálatos munkabírásának tanúsága, hogy 1878 tavaszán megjelentette Berlinben első könyvét is, Aus dem wahren Milliardenlande címen. 

A párizsi élet azonban nem tartott sokáig. Ezúttal nem a nyugtalan vérű Nordau kereste a változást, hanem a mamája és a húga, akik nem beszéltek franciául, és idegen maradt számukra a párizsi élet. Hatásukra végül is engedett, és elhatározták, hogy visszatérnek a szülőföldjükre. Nordau szülészeti rendelőt kívánt nyitni a magyar fővárosban, és a Pester Lloyd beharangozta, hogy dr. Max Nordau, a híres újságíró felhagy az írással, hazatér Pestre, és csupán orvosi tevékenységgel kíván foglalkozni. 1878 őszén a Nordau család ismét Pesten élt: Max rendelőt nyitott a Nagy Korona utca 22. alatt, ahol naponta háromtól ötig rendelt mint szülész és nőgyógyász. 1879 januárjában előadást tartott a Magyar Királyi Orvostársaság ülésén. Minden szépen indult, csak egy nagy baj volt: elmaradtak a páciensek. Ennek pedig az volt az oka, hogy orvosként nem ismerték Pesten.

Ő nem az a fajta volt, aki türelemmel ki tudta volna várni a betegek látogatását. Új városokban akart rendelni, leginkább Ausztriában vagy Németországban, ahol nagyobb sikerre számított. Barátai, Vámbéry Ármin, a híres utazó és nyelvész, valamint tanítványa, Goldziher Ignác, az iszlám tudósa, lebeszélték terveiről, és Párizs felé irányították. 1880 augusztusában szedte a sátorfáját, és édesanyjával, valamint Lotti húgával elhagyta a magyar fővárost Párizsért, ezúttal véglegesen.

A megzabolázhatatlan író

Az útikönyvek, színdarabok, versek és esszék ígéretes írója 1883-ban a Konvencionális hazugságok modern kultúréletünkben (Die conventionellen Lügen der Kulturmenschheit) című művében vitriolos támadást intézett a 19. század emberhez nem méltó intézményrendszere ellen, különös tekintettel a szervezett vallásra. Oroszországban és Ausztriában betiltották a könyvet, ám számos nyelvre lefordították, több mint hetvenhárom kiadást ért meg. Nordau a negyedik, 1883 novemberében megjelent kiadás előszavában ezt írta:

„Egy szemrehányás van csupán, melyre mégsem akarnék bíráló ellenfeleimnek a felelettel adós maradni. Jellemző, hogy ez minden támadóm írásában megvan. Azt vetik, ti. mintha összebeszéltek volna, a szememre, hogy nem vagyok hivatott ilyen könyvet írni. 

Ó, hogy ráismerek itt az én kedves németjeimre! Nem vagyok hivatott? Minek ez a kerülgetés? Mondjátok ki egyenesen, amit gondoltok: azt akarjátok mondani, hogy se tanár, se tanácsos nem vagyok, nincs semmi címem, nincs semmi hivatali állásom. »Micsoda, egy szabad, független író mer tudományos kérdésekkel komolyan foglalkozni, mer önállóan gondolkozni, vizsgálódni s megoldásokat ajánlani? Ezt már igazán nem lehet tűrni. Ha már mindenáron írni akar, írjon lírai verseket; ez minden németnek ősjoga. De kutatni az igazságot? Tanítani akarni? Betörni arra a területre, mely csak a kinevezési okmánnyal alkalmazott céhbeli bölcseknek van fenntartva? Jaj neki! Ki a tolakodóval! Uszítsátok a kutyát is utána! Hívatlan! Hívatlan!« 

Ezek a rendőri és rangsoros világba belegabalyodott lelkek, akik megtagadnák tőlem azt a hivatást, hogy az igazságot kutassam és ki is mondjam, ha azt hiszem, hogy megtaláltam, oly hivatás, mely kötelessége minden épeszű és becsületes embernek, jól ismert fajból valók ezek. Vannak elődeik a történelemben és a legendákban.”

Az irracionalitás, az egoizmus és a nihilizmus elleni támadás után 1892-ben megjelentette Entartung (Degeneráció) című könyvét, amelyre ma a modern művészet és irodalom filozófiai, már-már filiszteus kritikájaként tekintenek. Főművében támadta az általa definiált degenerált művészetet, és a korszak számos társadalmi jelenségének hatásait kritizálta, például a gyors urbanizációt és annak az emberi testre gyakorolt észlelhető hatásait.

Nordau igen jó nevű írónak számított. Sok száz közleménye jelent meg újságokban, számos regényt és drámát is írt, de a legjelentősebbek a kultúrkritikai munkái – amelyek közül meg kell még említeni a Paradoxonok címűt is –, amelyek óriási sikert arattak világszerte, és sok kiadást értek meg. Az emberek itták kozmopolita, ateista, felvilágosult szavait, szívesen olvasták a Bibliát támadó nézeteit.

A cionista demokrata

Nordau Párizsban barátkozott össze a hasonló nézeteket valló Herzl Tivadarral, aki ekkoriban ott dolgozott újságíróként. Herzlhez hasonlóan mélyen megdöbbentette az egyre növekvő antiszemitizmus, a tömeghisztériát és pogromhangulatot kiváltó Dreyfus-per. Nordau a cionizmusban látta a megoldást.

Nordau központi szerepet játszott a Cionista Világkongresszusokon, amelyek létfontosságúak voltak a cionizmus megszületésében. Herzl a per után kezdeményezte egy zsidó újság és egy elitista „zsidó társaság” eszméjét, hogy elterjessze a cionizmus eszméit. Nordau volt az, aki meggyőzte, hogy a cionizmusnak legalábbis demokratikusnak kell lennie, annak ellenére, hogy nem képes minden zsidó csoport képviseletére. Meggyőzte Herzlt az összefogás szükségességéről. A demokrácia megjelenése a cionista eszmében nagyban hozzájárult annak sikerességéhez. A tizenegy világkongresszusból az elsőt, amelyet Nordau szervezett, 1897. augusztus 29–31-én tartották Bázelben. Nordau szellemi hírneve volt az egyik garancia arra, hogy felfigyeljenek az első komoly cionista rendezvényre. A tény, hogy Nordau, az őrült esszéíró és újságíró zsidó felszólalt az első Cionista Világkongresszuson, sokaknak megvilágosodást jelentett. Herzl állt az események középpontjában, az első beszédet ő mondta a világkongresszuson, Nordau pedig őt követte az európai zsidó állapot értékelésével. Nordau statisztikákat használt a keleti zsidóság kétséges helyzetének ábrázolására, és a zsidó nép életben maradását csak egy demokratikus nemzetállam keretében tartotta elképzelhetőnek. 

Nordau beszédei a Cionista Világkongresszuson megvizsgálták és újraértelmezték a zsidó identitást, valamint a zsidó sztereotípiákat. Harcolt azzal, hogy a zsidókat csupán kereskedőkként vagy üzletemberekként állítsák be, például azzal érvelt, hogy a legmodernebb pénzügyi innovációkat, mint például a biztosításokat, nem zsidók vezették be. Úgy látta, hogy a zsidó népnek egyedi tehetsége van a politikához, amiben nem tud kiteljesedni saját nemzetállam nélkül. Miközben Herzl az elitformáló politikát hangsúlyozta, Nordau ragaszkodott ahhoz, hogy a világkongresszus demokratikus jellegű legyen, és a kulcsfontosságú témákban szavazást írt elő.

A héber sport ösztönzője

A zsidó nemzeti sportszervezetek alapításának ötletét 1898-ban, a második Cionista Világkongresszus során Nordau inspiráló beszéde ihlette. A bázeli világkongresszuson elhangzott beszéde minden idők legjelentősebb sportra ösztönző szónoklata volt. Valahogy így szólt: 

„Népünk története arra utal, hogy valaha erős fizikumú emberek voltunk. De ma ez nem így van. Mások sikeresen elkorcsosítottak bennünket fizikailag. A középkori gettó zsidóinak életét a bántalmazásokkal gyötrelemmé alakították, és ők nem tudták megvédeni magukat a gettók keskeny sikátoraiban. Senki sem tagadhatja meg tőlünk a mozgást, ami ahhoz szükséges, hogy testünket egészségessé tegyük. Megújítjuk ifjúságunkat az öregedő éveinkben. Fejlesszük magunkat! Széles mellkast, erős karokat, lábakat, bátor megjelenést! Harcosok leszünk! A fizikai hiányosságainkat testmozgással fogjuk javítani. De az egészségessé épülésünk kulcsa nemcsak a testünkben, hanem a szellemünkben is megtalálható, és mi, héberek jobb sporteredményeket fogunk elérni, így javul majd a magabiztosságunk. Éljen a sport! Előre, Héber Sportklubok, virágozzatok!”

Max Nordau

A cionista vezér, a neves író, az odaadó szülész és pszichiáter, aki harmincnégy éven keresztül kezelte a betegeit, egy protestáns özvegyasszonyt vett feleségül, aki még az esküvőjük előtt szülte meg Maxa nevű leányukat, a bázeli világkongresszus évében. Anna asszony hajlandó lett volna áttérni a zsidó hitre, de Nordau nem kívánta ezt tőle, így a leányuk, Maxa is protestáns maradt. Apja temetésén elmondott héber nyelvű beszédében azt mondta: 

„Itt látom, milyen mély az apám iránti szeretet, és hogy Palesztina álma valóra vált. Bánatomban boldog vagyok, hogy apám Palesztinában pihenhet meg.”

Ha végigsétálunk valamelyik róla elnevezett utcán, elgondolkodhatunk életének és munkásságának máig érvényes tanulságain, és az utunkat keresztezőknek mesélhetünk Max Nordau nagyságáról.


- Hirdetés -