50 ezerrel kevesebb példány: Hová tűnt a Jiszrael Hajom napilap?

Jiszrael Hajom újságot osztó férfi Jeruzsálemben – Fotó: Shutterstock
Jiszrael Hajom újságot osztó férfi Jeruzsálemben – Fotó: Shutterstock

2020 márciusa előtt megszokott látvány volt a kereszteződésekben, vasútállomásokon és bevásárlóközpontokban piros kantáros nadrágban álló, a Jiszrael Hajom (Izrael Ma – Israel Today – ישראל היום) újságot osztogató emberek látványa. A koronavírus miatti országos lezárások nyomán kiüresedett utcák arra késztették a lap vezetőit, hogy csökkentsék a nyomtatott lapok számát.

Annak ellenére azonban, hogy több mint hat hónappal ezelőtt az ország nagyjából visszatért a rendes kerékvágásba, az Izrael Ma nyomtatott és forgalmazott mennyisége nem tért vissza a korábbihoz. Az újság minden nyomtatott számban közzéteszi az adatait: 2020 márciusáig a napilapot naponta 225 ezer, hétvégén pedig 400 ezer példányban nyomtatták ki. 2020 márciusában, az első lezárás bejelentésével a nyomtatott újság példányszáma napi 200 ezerre csökkent, áprilistól pedig napi 175 ezer példányban jelent meg. Hétvégenként a nyomtatott újságok mennyisége 2020 júliusáig 310 ezerre csökkent, azóta pedig 300 ezer példányra zsugorodott.

Vagyis a napilap 50 ezer példánnyal csökkent a járvány előttihez képest, a hétvégi szám pedig 90 ezer példánnyal esett vissza. Még most is, amikor az utcák, bevásárlóközpontok és utak tele vannak emberekkel – a terjesztés méretei nem hasonlítanak a járvány előtti időszakhoz.

A nyomtatott újságok számának csökkenése mellett az elmúlt hónapok két jelentős eseménye láthatóan nem segített abban, hogy a napilap visszatérjen a covid előtti rutinhoz: 2021 elején meghalt Sheldon Adelson amerikai-zsidó milliárdos üzletember, aki 14 évvel ezelőtt elindította és a kezdetektől fogva finanszírozta a lapot a jobboldali értékrend előmozdítása érdekében Izraelben, valamint Benjamin Netanjahu volt miniszterelnök nyílt támogatására. 2018-ban Miriam Adelsont, Sheldon feleségét nevezték ki a lap kiadójává, miután a színfalak mögött éveken keresztül ő volt a lap vezetésének a lelke.

Netanjahu veresége a legutóbbi választásokon és a hatalomból való eltávolítása nyilvánvalóan befolyásolta az újság tevékenységét is. A Jiszrael Hajom, amelyet Netanjahu közéleti képének megerősítésére hoztak létre, elsősorban rá és tetteire összpontosított, és gyakran támadta politikai ellenfeleit – még a jobboldali táborból valókat is. Négy választás után azonban a Netanjahu számára toborzott hírlap nem tudott segíteni abban, hogy továbbra is kormányon maradhasson, ezért most újra meg kell határoznia önmagát.

Jövőkép és gazdasági modell nélkül

A Jiszrael Hajom megjelenése megrendítette az izraeli sajtópiacot. Kárt okozott azoknak az újságokat, amelyek eddig a forgalmazás és a reklámtarifák szabályai szerint működtek a piacon: felgyorsította a Maariv csődjét, és megtörte a Jediot Aharonot gazdasági hegemóniáját. Mindezek ellenére Netanjahu azt állította, hogy az újságnak nem sikerült nagy befolyást gyakorolnia az izraeli közvéleményre.

Mivel az újság óriási mennyiségben, ingyenesen elérhető, néhány éven belül Izrael legnagyobb példányszámú lapja lett. A legfrissebb TGI felmérés szerint a Jiszrael Hajom 27%-os olvasottsági aránya továbbra is a legmagasabb a napilapok között a 2020 júliusa és 2021 júliusa közötti időszakban, ezt követi a Jediot Aharonot 22,9%-kal.

A magas olvasottsági adatok ellenére a lap gazdasági modellje nagyrészt az Adelson család pénzforgalmán alapul, mivel maga a lap szinte semmilyen bevételt nem termel. A pontos számokat soha nem hozták nyilvánosságra, de a becslések szerint az évek során több mint egymilliárd sékelt invesztáltak az újságba. Ezen a pénzen létrehoztak egy nyomdát, egy új, több száz alkalmazottat magában foglaló szerkesztőséget, és ebből fedezik az újság nyomtatását és terjesztését. Mindezt aközben, hogy a papír költségei a világon emelkednek, és az írott sajtóban a reklámra fordított kiadások is csökkennek.

Héberről fordította: frankpeti

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.