Grossman. Író.

Doku – filmajánló

Idén sem ő kapta az irodalmi Nobel-díjat, de nem bánom.

Mert a KÁN izraeli közszolgálati tévéadó csodásan nívós dokumentumfilmjeinek legutóbbi darabja kárpótol. 50 perc, csak róla: Grossman. Pont. Ez a címe.

Valójában egy másik lehetne az őt leginkább jellemző szó: Író.

Amihez Grossman hozzáér, abból Írás lesz, valójában ezt a dokumentumfilmet is ő “írja”: gyerekkori élményeit, amiből megtudhatjuk, hogy ez a mindent átható melankólia nem csak veleszületett tulajdonság, hanem egy mély intelligencia velejárója, amely már kiskölyökként is jellemezte. A halál felismerése, a mesélés képessége, a beleélés és a szavak ereje, az az adottság, hogy egyszerre képes megélni és egyben kívülről is látni az életet ez az egyszerű jeruzsálemi családba született fiú, férfi.

- Hirdetés -

Grossman kisiskolás korától a Kol Israel csatorna bemondója, újságírója és rádiójáték-szereplője volt, egészen addig, amíg Izrael nemzeti rádióállomása meg nem szabadult tőle. Kirúgják, mert palesztin menekülttáborokban tett több hónapos, személyes látogatásai és beszélgetései óta csak megszállásnak képes nevezni a megszállást. Ettől kezdve már csak Író.

Elmondása szerint naponta, intenzíven, szinte beteges, lázas állapotban írja regényeit, miközben teljes erejével azon van, hogy minden szereplőjével – még a Futni valakivel kutyafigurájával is – teljesen azonosuljon. Csendes, visszafogott hangja és szinte sírós szeme mögött sziklaszilárd, etikus emberiesség, valami mély, belső hit és nyugalom van.

Nem valamiféle vallásos hit ez, hanem az a meggyőződése, hogy “…az igazságosság, az erkölcs nem lehet egyfajta konszenzus, társadalmi megegyezés eredménye, hanem ez egy hormon, amit az ember agya termel ki, amikor valamiféle igazságtalanságnak lesz a tanúja…

A film elvileg végigköveti életét, mégis leginkább a könyveivel és személyes fotóival teli, kőből épült, üvegház-tetejű olvasósarkos jeruzsálemi dolgozószobájában játszódik. Egy-egy bevágás megmutatja, mi a fontos Grossman életében: az elvesztett európai zsidóság emlékezete, a palesztin menekülttábor nyomora, könyvei idegennyelvű fordítóival tartott kapcsolata, a családi együttlétek képei – ezek szinte mindegyikén jegyzetel egy kis fehér füzetbe –, az Izrael-díj (Netanjahu alatt kapta!), a nemzetközi Booker-díj.

A kétezres évek elején Grossman újabb regénybe kezd. Nagyfia, Yonatan katonái szolgálatát próbálja így, írással “végigkísérni”. Egy anyáról, aki katona fia miatti aggodalmában elmenekül otthonról, és keresztül-kasul járja Izraelt, csak hogy ne legyen otthon, amikor a katonai hírvivők majd esetleg egyetlen fia halálhírét hozzák el, ezzel a mágiával talán sikerül azt elkerülni…

De ő maga nem tudta elkerülni egy szinte mindig hadban álló országban ezt az embertelen hírt. A 2006-os libanoni háború kezdetén a baloldali, pacifista Grossman hiába igyekszik más, neves írókkal, közéleti személyiségekkel együtt kérni, kikönyörögni az izraeli kormánytól, hogy ne menjen bele a háborúba, hanem próbáljon előbb tárgyalásos megoldást találni a konfliktusra. Szinte az erre a célra összehívott sajtótájékoztatóval egy időben – még regénye megjelenése előtt – elesik egy csatában legkisebb fia, Uri.

Szörnyű tragédiája lehetővé teszi, hogy Grossman még tökéletesebb Író lehessen:

“Mióta a fiam, Uri életét vesztette, rájöttem valamire az írással kapcsolatban: lehetséges egyidőben átélni azt, hogy mi van a halál áthatolhatatlan fala mögötti legtávolabbi ponton, érezni, milyen az, ha az ember már nem létezik. És ugyanakkor az élet teljességét is átérezni – és ez az írás lényege. Ezt keresem, amikor írok. Megtalálni azt a pontot, ahol egyidőben mindkettőt megérinthetem.”

Sem Grossmant, sem a filmben szinte először megszólaló feleségét nem láthattuk eddig sűrűn szerepelni a médiában, Grossman akkor is minimális, visszafogottan kimért és privát életét kitakaró interjúalany volt. Adi Arbel dokumentumfilmje sem tár elénk valójában túl sok újdonságot az író magánéletéről, politikai hitvallásáról – a rendezőnő szerint ebbe a filmbe is nagyon nehezen egyezett bele. Most mégis hálásak lehetünk, hogy ez a könnyfakasztó, érzékenyen és ízlésesen elkészített film elkészülhetett erről a nagyszerű emberről, akivel ennyit játszott az Élet, de közben magadta neki az írás, a művészi alkotás képességét.

- Hirdetés -