2021 utolsó koncerjei + az újévi elsők

Fotó: Silló Sándor / Izraelinfo

26. VASÁRNAP

A Harash4 Jazz Klub ezzel az ajánlóval startolt a rovatomban:

“Különböző vibrációk a hét elején a Harash4-ben. Different Vibration – utalás Yuval Adot hangszerére a vibrafonra. Diana Kroll és Oscar Peterson partnere volt, játszott az Izraeli Szimfonikus zenekarral Zubin Mehta idejében és még sorolhatnám. A Haras4-ben hétfőn, az Adam Leb Trió vendégeként vibráltatja majd négy ütőjével a hangszert.”

Most vasárnap copy paste ugyanez fog történni, bár a jazzben nincs két egyforma koncert, legfeljebb két egyforma ajánlat.

https://fb.watch/7PbxYxpCdJ/

27. HÉTFŐ

Most tetőzik az elfogultságom. Egy koncert után vidéken…

- Hirdetés -

A sofőr és Asaf Schori, plusz a bőgője, és tele is volt a kocsi. De azért hazahoztak engem is Tel-Avivba. Persze, hogy a zenéről beszélgettünk, nem csak a jazzről, Bartókról és a törzsi zenékről is. Így ismerkedtem meg az új izraeli jazzgeneráció egyik legtehetségesebb, leginvenciózusabb muzsikusával. Persze előtte sokszor hallottam már őt, hiszen sok radikális improvizatív zenét játszó formációban bőgőzik.

Most a saját quartetje élén hallhatjuk majd, őt a Loftban (TLV Kibutz Galuyot 45.)

  • Hilai Guvrin Segal – tenor szaxofon
  • Alon Roa – alt szaxofon
  • Asaf Schori – bőgő
  • Nitzan Birnbaum – dobok
  • és még egy meglepetésvendég is…

Ez a videó egy egészen más formáció, de nem találtam jobbat.

Az Atlas Shapira nosztalgiázik: “Két éve egy másik, egy koronamentes világban így ünnepeltük az Új Évet a csodálatos Transa Tropical zenekarral…” 

Az idén felhívták Paulinho Ferreirát a Transa Tropical zenekar vezetőjét: Ünnepeljünk újra!

Mikor?  

December 27. hétfő, 21:00 óra.

A szamba-rock egy brazil zenei koktél, amelyben a szamba kavarog a soullal, a rockkal, a funkkal. A Sao Paolo-i szegény fekete közösségek bulijaiból tört ki az 1950-es években, mikor az afroamerikai zene és a rock odaért.

Ez várható az Atlas Shapirában hétfőn.

A Transa Tropical  tagjai:

  • Paulinho Ferreira – elektromos gitár, ének
  • Omer Lutzky – basszusgitár ének
  • Bruno Lerner – billentyűs hangszerek, ének
  • Leandro Valente – dobok

Ahogy a múlt héten megígértem, folytatódik a 

Hullegeb Izraeli-Etióp Művészeti Fesztivál.

Nem csak koncertek lesznek, hanem színházi- és tánc előadások is, de mi most maradjunk a zenénél. A Ground Heights az egyik első felfedezésem volt, mikor pár éve fejest ugrottam Izrael zenéjébe. Táncoltató funk, afrobeat, persze a tipikus etióp dallamokkal, ritmikákkal vegyítve. 

Az izraeli etio-pop sztárja lesz a buli vendég-szólistája: Ayala Ingedashet.

A helyszín a jeruzsálemi Konföderációs Ház.

Kap egy klipet a Ground Heights, és egyet a vendég: Ayala Ingedashet

28. KEDD

Még mindig a Hullegeb Izraeli-Etióp Művészeti Fesztivál a Konföderációs Házban. A Tesfa zenekar. Műsoruk az Etióp Zene Aranykora címet viseli.

Az etióp könnyűzene aranykora a 60-as évek vége, a 70-es évek eleje volt. A katonai junta hatalomra kerüléséig tartott. Ez a mondat szinte refrén a térség összes országának zenei életében. A világ friss zenéin a jazzen, a rockon, a funkon naprakészen rajta voltak a kor etióp szupersztárjai.

Mahmoud Ahmed, Mulatu Astatke, Aster Aweke, Alemayehu Eshete.

Saját világukon átszűrve egy semmihez sem hasonlítható gazdag zenét teremtettek. Európa, Amerika csak jóval később fedezte fel ezt a távoli aranykort, de ma már a világ összes rádióállomásán a törzsanyagban vannak ezek a nevek.

Abate Berihun az izraeli-etióp zene doyenje, fiatal muzsikusokat toborzott maga köré, így született a Tesfa zenekar (az amhara szó azt jelenti: remény”). Új projektjük az aranykor dalainak felélesztése egy koncert erejéig.

  • Abate Berihun – szaxofon
  • Mesay Birhanu – ének
  • Nati Belete – ének
  • Zelalem Fiseha – billentyűk
  • Seyoum Desse – szaxofon
  • Gilad Mezamer – gitár
  • Ben Eidelsztein – basszus
  • Noam Cherchi – dob

Ezalatt a Hullegeb Fesztivál másik helyszínén, a Yellow Submarine-ben Oshi Masala énekes-dalszerző bemutatja második albumát, a „Before Dawn” címűt. A jazzből, etióp dallamokból afrikai ritmusokból, lírai, hajnali hangulatokból dalok születnek.

Oshi Masala dalait Yossi Fine és zenésztársai kísérik majd.

  • Oshi Masala – ének, gitár 
  • Yossi Fine – basszusgitár  
  • Nadav Haber – szaxofon  
  • Ben Aylon – ütőhangszerek  
  • Sharon Mansour – billentyűs hangszerek
  • Adoniya Gowada – maszinko

Adolf Sax találmánya még 200 éves sincs. A klasszikus zene évszázadait lekéste, így a jazzbe kapaszkodva tudott csak életben maradni. A szaxofonról beszélek. Mit tehet négy klasszikus képzettségű szaxofon művész, ha nem akar jazzt játszani, és a vonósnégyesek mintájára kvartettet alakít?

Tel Aviv Saxophone Quartetről beszélek. Átiratokat készít a romantika és a XX. század műveiből és kész is a repertoár.

Kedden az Inbalban.

Edvard Grieg, Beethoven, Ligeti György és Kodály Zoltán darabok átiratait játsszák majd.

29. SZERDA

Aki pedig szívesebben búcsúzna 2021-től a halálhörgés, siralom műfajjal, annak itt a heti halálközeli élmény a Levontin death-metál bandái:

A Scud és a Lehavoth,

valamint a Pokol hívószámán (666) elérhető Shesh Shesh Shesh.

Fel a fejjel, haifaiak! A Heads Up Fesztivál megérkezik Haifára még az év vége előtt, egészen pontosan szerdán a Wunderbarba. Az Alternatív Rock Fesztivál 2018-ban indult Jeruzsálemben, és ez lesz az első alkalom, hogy elhagyják a várost. Öt zenekar egy este!

A Red Flanel Cliches jó kis álompop, ráhangoló zene az este súlyosabb darabjaira.

A Delicate Disorder alter-rockja annyira rádióbarát, hogy az ő daluk nyerte az idén a ZeRock Rádió Song of the Year szavazását. Íme:

A SaffeK keményebb dió. Az alter-rocktól egy jó nagy lépésnyire a hard felé. 

A Heads Up fesztivál házigazdái a Fixed Stars, a jeruzsálemi prog-rock állócsillagai. A 70-es évek pszichedelikus sztárzenekarai irányába nézve láthatók a rock égboltján.

A tetőpont a Subterranean Masquerade, a kedvencem. Progresszív folk metál. Ez nem hangzik jól, de a zenéjük annál inkább. A metálosok headbangerezését nem zavarja, hogy a zúzás fölött etnikus dallamok szólnak. Az énekes Davidavi Dolev pedig egy kivételesen energikus színpadi figura.

Davidavi Dolev – Fotó: Silló Sándor

Az új show az új albumuk, a Mountain Fever dalaira fókuszál, amely az év elején jelent meg a Sensory Recordsnál. Rögzítsük a helyszínt:

Haifa Wunderbar 

Heads Up Fesztivál csütörtök 20:30-tól.

Nem lehetne ennél szebben zárni a Hullegeb Fesztivált. A szervezők az utolsó koncertet az egyik alapító, az egykori művészeti vezető tiszteletének szentelik.

Abate Berihun

Szerencsére egy nagyon is aktív muzsikusról van szó, így az ő zenekara a házigazda, és hozzájuk csatlakoznak a vendégek.

Abate Berihun előadóművész, hangszerelő és zeneszerző. Életműve átfogja az etio-pop, az etió-jazz, és az afrobeat műfajait.Énekesként saját világot, saját soul zenét teremtett amhara zsidó imákat, ősi szövegeket énekelve, modern zenei környezetbe helyezve.

Vendégei Shlomo Bar énekes és ütőhangszeres, aki az izraeli etno egyik pionírja, Ehud Banai énekes-dalszerző, valamint az ígéretes fiatal izraeli-etióp énekes, Rudi Bainesay. 

Ezen a videón éppen fordítva, ő vendégeskedik Ehud Banai zenekaránál:

30. CSÜTÖRTÖK

A Givatayimi Színházban egy jazz koncert az év utolsó előadása. Yogev Sheetrit Trio – a koncert címe pedig Serenity. Nyugalom, derű, lelki béke… Ránk férne!

Nem hallottam még őket, és a net is elég fukar. Puskáznom kell, ha meg akarom őket címkézni. “Zene Marokkó és a kortárs izraeli jazz tengelyén.” “Andalúz ritmika és elsöprő energiák.”

  • David Sheetrit – zongora
  • Alon Carmeli – basszusgitár
  • Yogev Sheetrit – dobok

2021. DECEMBER 31. PÉNTEK

Ha nem lennék egy szilveszteri buli házigazdája, keresnék egy swing bigband koncertet. Anno Pestről átutaztam egy ilyenért Bécsbe, most csak át kéne sétálnom az Ayalon gyaloghídján a Zónáig, és már ott is volnék az Eli Degibri Bigband koncertjén. 

Szóljon 2021 utolsó ajánlata:

2022. JANUÁR 1. SZOMBAT

A 2022. év első ajánlata díjat Mark Eliyahunak adományoztam. Megérdemli, mert valószínűleg az ő nevét írtam le 2021-ben legtöbbször.  “…a meditatív crossover keleti zene legtöbb hallgatót vonzó előadója. Közép-Ázsia legelterjedtebb vonós hangszerén a kamachén játszik.” 

(Itt kell kijavítanom magamat: a hangszer angol nevét használtam mindig – bűnösen –, pedig magyar neve is van: kamándzsa.)

“A kamandzsa ősi, hipnotikus hangjait mai hangszerek ölelik körbe. Mark Eliyahu muzsikája híd az idők felett.”

“Etno-crossover repülőszőnyeg.”

A helyszín a Zappa klub, méghozzá a herzliyai.

Szinte szimbolikus, hogy egy kütyükkel felturbózott one-man-showal kezdődik az év az Enav koncertteremében. Eldad Zitrin multiinstrumentalista zenész. Bedob a mixerbe mindent a szemünk hallatára, a fülünk láttára: billentyűket, fúvós hangszereket, akusztikus és elektronikus ütőhangszereket. És a végén már egy egy egész zenekar kiséri a dalt.

Eldad Zitrin egyszemélyes koncertje január 1-jén, szombaton este lesz az Enav Kultúrális Központban az Ibn Gabirolon.

Idéznem kell a szaksajtót, mert én csak videókból ismerem az izraeli etio-pop új csillagát. “Nagyon régen érkezett ilyen erős új karakter az izraeli pop-szcénába, mint Eden Derso. A 23 éves rehovoti rapper a kis webvideók posztolásától, alig egy év alatt eljutott oda, hogy ma az egyik legérdekesebb előadóként tartják számon.“

A Teder FM-ben (Beit Romano) az ő lemezbemutató koncertjével indul az év. Eden Dersot DJ Mash kíséri majd a lemezjátszóival, Barel Oved billentyűivel, a Chill Phil vonóstrió és még meglepetés vendég is lesz…

A Rammstein rajongóinak van egy rossz és egy jó hírem. A rossz, hogy nem lesz mostanában Rammstein koncert Izraelben. A jó, hogy Till Lindemannnak, a zenekar énekesének viszont lesz!

Egyetlen egy buli a Toto Holon Hallban, az év első napján.

Lindemann a zenei világ egyik megosztóbb személyisége. Minden fellépése egyfajta grandiózus színházi kabaré, tele kellékekkel, pirotechnikával, jelmezekkel. Ez a koncert, ma a világ egyik legkeresettebb metálshowja.

Az új banda klipjeinek többsége két verzióban készült. Egy, a nagyközönség számára lepuhított a másík pedig a durva, amelyet csak a 18 év felettiek nézhetnek meg a nagy megosztókon. A holoni koncert is csak 16 éven felülieknek szól majd.

Reménykedjünk, hogy a koronajárvány “itt a piros hol a piros” játéka nem törli el az eseményt! 

- Hirdetés -