Abbasz ismét bebizonyította: ő a helyzet embere

Karolina Landsman írása

Fotó: Noam Moskowitz / a Kneszet szóvivője

Manszur Abbasz a legfontosabb közéleti személyiség, aki az elmúlt időben felbukkant az izraeli politika mezején. Izraeli arabként nemcsak az izraeli zsidókat és arabokat állítja kihívás elé, hanem a ciszjordániai és gázai palesztin vezetést is. Ezen a héten héberül elmondta Mohammad Magadli újságírónak azt, amit más palesztin vezetők eddig nem voltak hajlandók kijelenteni: “Izrael Állam zsidó államként született, és az is marad. A kérdés az, hogy mi az arab állampolgár státusza a zsidó Izrael Államban.”

Ez a kijelentése éles kritikát váltott ki az arab politikusok – a Közös Listán és pártján (Raam) belül –, valamint a ciszjordániai és gázai palesztin vezetés körében. De Abbasz nem visszakozott. Nem próbálta “tisztázni” vagy “megfelelő kontextusba helyezni” a szavait. Megismételte, amit mondott héberül, előtte pedig arabul (a Kol al-Arab honlapnak adott interjúban). Mint egy igazi vezető.

Izraelben és a világban évek óta az a paradigma, hogy a közel-keleti békéhez az izraeli-palesztin konfliktus megoldásán keresztül vezet az út. Benjamin Netanjahu ezt egy másik paradigmával akarta helyettesíteni, amely szerint a palesztinok megkerülhetők, és az izraeli-palesztin konfliktus megoldása nélkül is elérhető a regionális béke. A két paradigma szerint az izraeli arab állampolgárok státuszának megértése a történelmi sor végén volt. Abbasz feje tetejére fordította a piramist, és az izraeli arabokat helyezte a palesztin napirend élére.

Vajon Netanjahu látott-e palesztin államot a láthatáron valamilyen formában – “autonómia-plusz” vagy “állam-mínusz” –, ahogy ezt a „Bar Ilan beszédében” jellemezte? Ez nem igazán oszt vagy szoroz, mert célja a palesztin állam létrejöttének megakadályozása volt. A 2-es tévécsatornának adott interjújában Netanjahu apja valaha elárulta: “Benjamin nem támogatja egy palesztin állam létrejöttét, csakis olyan feltételekkel, amelyeket az arabok soha nem fognak elfogadni. Ezt tőle hallottam.” Bár Abbasz csak Izrael arab állampolgárait képviseli, és nem is mindegyiket, mégis az, hogy hajlandó elismerni a legfőbb követelést – Izrael zsidó államként való elismerését –, nagyon komoly dolog, mert ez felfedheti az izraeliek valódi arcát.

- Hirdetés -

Izraeliek nemzedékei tudják mesélni, hogy bár ők békekeresők, de a palesztinok nem akarnak két államot (egy a zsidóknak, a másik a palesztinoknak), hanem egy palesztin államot egy kétnemzetiségű állam mellé, ezért nem hajlandók elismerni Izraelt zsidó államként. Mit fognak tenni most a békeellenzők, a status quót, vagy a nagy Erec Izraelt támogatók? Abbasz végül még leleplezheti a békekötés immanens elutasítását, amely nem függ attól, hogy a palesztinok teljesítenek-e ilyen-olyan feltételeket.

Abbasz hiszi, hogy ahhoz, hogy változás történjen, meg kell változni. És ő a szemünk előtt változik és változtatja a valóságot. Ezért Izraelben relevánsabb vezetőként pozicionálta magát, mint Ajman Ode vagy Ahmad Tibi (a Közös Lista képviselői), és a változás valódibb ügynöke a Palesztin Hatóság elnökénél és a Hamasz vezetőjénél. Nem csoda, hogy egy interjúban megemlítette biztonsági őreit, és a személyes kockázatról beszélt. Abbasz a legveszélyesebb vezető Izraelben és Palesztinában azok számára, akik elutasítják a békét és a megbékélést. Mindannyian tudjuk, hogy a Közel-Keleten mi a jussuk a békeszerető vezetőknek.

Naftali Bennett miniszterelnök az ENSZ-ben tartott beszédében kijelentette, hogy „a kormány politikai véletlenként indult, de cél és egység lett belőle.” Ez Fidel Castróra emlékeztetett, és arra a felismerésre, hogy nem az emberek alakítják a sorsot, hanem a sors teremti meg a megfelelő embereket. Lehet, hogy ebből a politikai láncbalesetből, amelyet valószínűleg Netanjahu történelmi jelentőségű fékcsikorgása okozott, a sors nem csak egy embert teremtett erre az időre, hanem kettőt.

- Hirdetés -
FORRÁSHaaretz