Miriam Roth (1910–2005) Érsekújváron született, a magyar gimnáziumban érettségizett, majd Brnóban az egyetemen pszichológia szakon végzett. Részt vett a cionista ifjúsági mozgalomban (Hasomer Hacair), 1931-ben alijázott. Pedagógiai tanulmányait a Jeruzsálemi Héber Egyetemen és New Yorkban folytatta. Sear-Hagolan kibuc alapító tagja (1937), a kibucmozgalom vezető óvónője, élete végéig a kibucban élt. Többek között a gyerek- és ifjúsági irodalom Zeev-díjával (1991) és Bialik-díjjal (2002) tüntették ki. Oranimban, a pedagógusképzőben működik a Miriam Roth gyermekirodalmi központ.

***

Miriam Roth – Fotó: kép a filmből

Huszonegy éves koromban érkeztem Erec-Izraelbe. Akik a mozgalomból már korábban jöttek, a hajónál vártak engem. Egy harminc-harmincöt fős csoporthoz tartoztunk, voltak, akik félbehagyták az egyetemet, hogy alijázzanak, mások épphogy leérettségiztek, de tudtuk, hogy közös a célunk, nagy cionisták voltunk. A brit mandátum idején nem éltünk könnyen, munkát nehezen találtunk, egyik helyről a másikra vonultunk, újra és újra megszerveztük az életet, élelemben sem bővelkedtünk. Attól kezdve, hogy a kibucban megszülettek a gyerekek, és engem választottak az első óvónőnek, mindig kisgyerekekkel foglalkoztam. Tanultam és tanítottam. Pedagógiát. Nagyon szerettem tanítani. Oranimban a pedagógusképzőben a kisgyermekkorral foglalkozó tanszéket alapítottunk. 1971-ben meghívtak a Jeruzsálemi Héber Egyetemre, hogy tartsak egy féléves szemináriumot a gyerekirodalomról. Nagyon érdekes csoport jött össze, tanítók, színészek. Amikor nyugdíjba mentem, akkor sem hagytam abba a tanítást, jöttek hozzám kis csoportok, és itthon tanítottam.

Fontos, hogy a gyerekeknek születésüktől fogva milyen irodalmat adunk, egészen addig, amíg egyedül olvasnak. Szavakba kell foglalni, amit átélnek, amit ismernek, az első környezetüket, hogy szüleiken és kis barátaikon kívül kihez tartoznak. A kibucban nem óvodákat, hanem gyerekházakat állítottunk fel. Minden csoportnak saját házat. Ott tanultak, ott aludtak, ott éltek a gyerekek. Hárman-négyen egy hálószobában. Mi mindig megtaláltuk mindenhez az ideológiai magyarázatot. De ennek volt gyakorlati oka is. A szülők egy része még sátrakban lakott, ötig dolgoztak, akkor mentek hozzájuk a gyerekek, ha már házakban laktak, ha még sátorban, a szülők mentek a gyerekházba. Ha megfelelő gondozók látták el a gyerekeket, mindent megkaptak tőlük. Sokat dolgoztam azon, hogyan segítsünk a szülőknek, hogy ne érezzék úgy, mintha kizárták volna őket a gyerekek életéből, jöjjenek be a gyerekházba, legyenek a gyerekekkel. Amikor már felépültek minden családnak a házak, és a gyerekek a szülőkhöz kerültek, voltak, akik visszavágyódtak a gyerekházba. Elalvás előtt nagy beszélgetések folytak a szobákban, énekeltünk nekik, napról napra követtük a fejlődésüket. Nagyon érdekelt mindig a nyelvi fejlődés. Gyűjtöttem a gyerekek mondásait, meg is jelent egy könyvem erről. Azt meséltem el nekik, amit ők meséltek nekem, és nagyon élvezték.

Nekem csak öröm a gyerekkorra gondolni. Az én apám, anyám szerelmespár volt. Apám, a zsidó iskola igazgatója az első világháború után hat és fél év orosz fogság után térhetett haza. Amikor visszajött, nem ismertem meg. Anyám aktívan részt vett a zsidó közösség életében, szavalta a magyar klasszikusokat, mindent tudott kívülről. Nagyapám egyszerű ember volt, mészáros, de gyönyörűen mesélt. Járta a falvakat, vette a borjúkat, jártam vele sokat a lovas szekéren. A magyar gyerekirodalomból Móricztól a macska és az egér történetét átdolgoztam héberre. Ezt a mesét is anyám mondta kívülről. Minden történet, amit megírok, kapcsolódik az életemhez. A luftballonok nekem az álmokat jelentik, és az utolsó, a piros mindig megmarad. A másik történetben a kislány házat keres, én is annyi házon mentem már keresztül. Egy következő könyvemben is a keresésről írtam: aki keres, az talál, de nem mindig azt, amit keresett. A kisunokám nagyon szerette a kabátomat, írtam erről is egy könyvet, amikor beteg, ez a kabát gyógyítja meg. Szeretem az embereket, szeretem megismerni őket. Tanácsot nem adok, csak ha kérnek. Talán az optimizmusommal, de szóval nem befolyásolom őket.

A mosolyrend? A UNICEF-től (Egyesült Nemzetek Szervezete Nemzetközi Gyermek gyorssegélyalapja) jöttek a kibucba (1998), és mielőtt felvettek volna a rendjükbe, kaptam egy érdekes váll-lapot, utána az avatás másik része következett: citromlevet kellett innom cukor nélkül, és mosolyogni. Átmentem a vizsgán.

Évtizedekig gyűjtöttem gyermekirodalmat minden nyelven. Több mint háromezer gyerekkönyv gyűlt össze. Úgy döntöttem, hogy a könyvgyűjteményemet átadom a pedagógusképzőnek Oranimban. Most már a tanítványaim folytatják ott az oktatást. Amikor az első könyvküldemény elindult, úgy éreztem, mintha a saját temetésemen volnék. Aztán azt mondtam magamnak: örülj, hogy még egyszer minden könyvet a kezedbe vehetsz, minden könyvtől elbúcsúzhatsz, meg is ölelheted, és még egyszer elolvashatod. Aztán elküldöd.

Miriam Roth könyvei – Fotó: kép a filmből

A dokumentumfilm szerkesztett és kiegészített szövege. Készült 2000-ben a Duna TV-ben, a Nemzetközi Keresztény Követség Jeruzsálem (ICEJ) támogatásával. Operatőr Horváth Adrienne H.S.C., szerkesztő Ádám Ráchel, rendező-szerkesztő Mátis Lilla


A kötet megrendelhető:
papírkönyv – Gondolat KiadóÍrók Boltja
e-könyv – Libri

A könyvbemutató megtekinthető: facebook.com/huilproject
A kötet héber e-könyv változata: e-vrit.co.il

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.