Izrael megkezdte az izraeliek és a zsidók kimenekítését Ukrajnából

Fotó: képernyőkép

Izrael megkezdte az izraeliek és a zsidók segítését és kimenekítését Ukrajnából – jelentette a helyi média csütörtökön

A már Lvivbe, a lengyel határ közelébe evakuált izraeli nagykövetség szerint mintegy 8000 izraeli tartózkodik jelenleg Ukrajnában. A követség munkatársai a Jediót Ahronót című újság hírportáljának, a ynetnek elmondták, hogy szerdáig több száz kérvényt kaptak Kijevben élő izraeliektől, akik segítséget kértek tőlük a távozáshoz.

“Arra készülünk, hogy fogadjuk az izraelieket és a zsidókat, majd továbbszállítsuk őket Lengyelországba. Az elkövetkező órákban emberek tömegére számítunk. Felszólítjuk az izraelieket, hogy azonnal hagyják el Ukrajnát” – nyilatkozta Michael Brodszki, Izrael ukrajnai nagykövete a lapnak.

“Elárasztanak bennünket az izraeliek telefonhívásai, hajnali öttől nem hagyják abba a csörgést. A segítségre szorulók jöjjenek Lvivbe, minden izraeli állampolgárnak igyekszünk segítséget nyújtani. Egyelőre itt maradunk, de minden a helyi fejleményektől függ, és ha veszély fenyegeti a kiküldötteket, akkor természetesen innen is evakuáljuk őket” – tette hozzá a nagykövet.

“Hallottunk robbanásokat, itt is voltak légvédelmi riasztások, és a médiában beszámoltak több katonai célpont elleni támadásról ezen a környéken is. Az az igazság, nem gondoltuk, hogy ez fog történni, de ez az új valóság” – nyilatkozta a nagykövet.

Izrael átadta Oroszországnak a kijevi nagykövetség és a lvivi ideiglenes külképviselet pontos helyét, földrajzi koordinátáit.

A jeruzsálemi külügyminisztérium képviselője a katonai rádiónak elmondta, hogy ismét felszólították az Ukrajnában tartózkodó izraeli állampolgárokat, hogy haladéktalanul próbáljanak meg eljutni a szárazföldi határátkelőkhöz Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Moldova vagy Románia felé, ahol már segítik továbbjutásukat Izrael felé. Ukrajna légterét lezárták, ezért már csak szárazföldi úton készülnek az emberek kimenekítésére.

A kijevi zsidó közösség vezetője a rádióban arról számolt be, hogy közösségük repülőtér közelében élő tagjai bombázásokra ébredtek, melyekbe a házaik falai beleremegtek.

A katonai rádió csütörtöki beszámolója szerint növekedett az izraeli bevándorlást kérő zsidók száma Ukrajnában és Oroszországban is, s az izraeli hatóságok felkészülnek befogadásukra.

A háború kitörése nyomán a 160 ukrajnai zsidó közösség rabbijai együttesen arra kérték a közösségek vezető tagjait, hogy tartsanak be minden iránymutatást, s gondoskodjanak a településükön élő összes zsidóról. Hangsúlyozták, hogy mellettük, az országban maradnak.

 “Ugyanakkor mindenki, aki biztonságosan el tudja hagyni Ukrajnát, jobban jár, ha szárazföldi átkelőkön keresztül ezt teszi” – áll közleményükben. “Az országban élő rabbik és az ultraortodox Chabad mozgalom küldötteinek többsége, noha izraeli vagy amerikai állampolgársággal rendelkezik, felelősségvállalásból továbbra is ott marad, hogy gyülekezeteivel legyen e nehéz pillanatokban” – közölték.

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban rendelt el különleges katonai akciót az ukrajnai Donyec-medencében, miután a héten elismerte az ottani szakadárok által önkényesen kikiáltott “népköztársaságok” függetlenségét, és azok segítséget kértek Moszkvától. Putyin leszögezte, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben, így Kijevben is támadtak katonai célpontokat, és támadást indítottak a Moszkva-barát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területeken.

Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be.

A nyugati világ elítélte az orosz hadműveletet, és súlyos szankciókat helyezett kilátásba Moszkva ellen.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.