Találat érte a Babij Jar-i holokauszt emlékművet

Orosz rakéták és lövedékek csapódtak be a Babij Jar-i emlékműnél, Kijev határában, ahol több tízezer zsidót mészároltak le a holokauszt idején, a második világháborúban – jelentette a Jerusalem Post című izraeli lap.   

“A világnak: mi értelme 80 évig azt mondani, hogy soha többé, ha a világ elhallgat, amikor bomba hull Babij Jar helyére? Legalább öten meghaltak. A történelem ismétlődik” – írta a Twitteren az oroszajkú zsidó családból származó ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij.

“Ezek a gazemberek másodszor ölik meg a holokauszt áldozatait” – közölte Andrij Jermak, Zelenszkij kabinetfőnöke szintén a Twitteren. Az ukrán hatóságok fényképeket és videófelvételeket tettek közzé a Babij Jar-i emlékműnél és a szomszédos zsidó temetőnél kitört tűzről és egy összeomlott építményről.

“Elítéljük a légitámadást, melyet a zsidók elleni Babi Jar-i tömeggyilkosságra emlékező holokauszt-emlékmű melletti zsidó temetőben hajtottak végre Kijevben. Felszólítunk az emlékmű tiszteletére” – írta Jair Lapid izraeli külügyminiszter, szintén a Twitteren.

“Továbbra is figyelemmel kísérjük az eseményeket, és sajnálatunkat fejezzük ki az emberéletek elvesztése miatt” – tette hozzá Lapid, Oroszországot nem megnevezve. Egyúttal utasította Michael Brodszkijt, Izrael ukrajnai nagykövetét, hogy ajánlja fel Izrael segítségét a helyreállításhoz.

“Teljességgel visszataszító, ahogy Putyin a holokauszt eltorzítására és manipulálására törekszik, hogy igazolja egy szuverén, demokratikus ország törvénytelen invázióját” – nyilatkozott az eset kapcsán Nátán Saranszki, a diaszpóra zsidóságát összefogó Zsidó Ügynökség (Szohnut) volt vezetője, és a Babij Jar Holokauszt Emlékmű Tanácsadó Testületének jelenlegi elnöke.

“Szimbolikus, hogy Babij Jarnak, a legnagyobb náci mészárlás helyszínének bombázásával kezdi Kijev támadását” – vélekedett az izraeli politikus, aki kilenc évet töltött szovjet börtönökben a 70-es és 80-as években, miután polgárjogi harcosként kivándorlási jogot követelt a zsidók számára.

“Az emlékmű célja a történelmi emlékezet megőrzése a történelmi igazság szovjet elnyomásának évtizedei után, hogy a múlt gonoszságai soha ne ismétlődhessenek meg. Nem szabad megengednünk, hogy az igazság ismét a háború áldozatává váljon” – hangsúlyozta Saranszki.

A Babij Jar nevű városszéli szakadékban 1941. szeptember 29-én és 30-án 33 771 kijevi zsidót gyilkoltak meg a náci megszállók, majd holttesteiket egyszerűen elásták. (MTI)

Korábban a Babij Jar emlékhely vezetése elítélően nyilatkozott arról, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a holokauszttal kapcsolatos nyelvezetet használta Ukrajna elleni inváziójának igazolására. „Holokausztkutatással és megemlékezéssel foglalkozó szakértőkként mélyen felháborodtunk. Oroszország vulgárisan eszközként használta a náciellenes retorikát, és megpróbálja felvenni a nácizmus elleni harcos szerepét” – közölték.

A jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt emlékmúzeum is közleményt adott ki, amelyben arra szólított fel, hogy tartózkodjanak a holokauszt emlékének eltorzításától, s az ezzel történő visszaéléstől. “A történelemre pontosan kell emlékezni, és erkölcsi tanulságait mindenkinek őszintén kell végrehajtania” – nyilatkozták.

A Jad Vasem a közleményben továbbá felszólítja a nemzetközi közösséget, hogy tegyen összehangolt intézkedéseket mind a civil életek, mind a történelmi helyszínek védelme érdekében, mivel ezek pótolhatatlan értéket képviselnek a holokauszt kutatása, oktatása és emlékének megőrzése szempontjából. “Természetesen a civilek biztonságát és jólétét mindent átfogóan és feltétlenül tiszteletben kell tartani. Továbbra is komoly aggodalommal követjük az ukrajnai polgári célpontok ellen elkövetett megbotránkoztatóan erőszakos cselekményeket.”

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI