Eitan Steva, a második izraeli űrhajós a világűrben

Eitan Steva az űrhajóhoz vezető hídon. A háttérben a Dragon űrszonda látható – Fotó: SpaceX

Izraeli büszkeség: pénteken, izraeli idő szerint 18 óra 17 perckor felbocsátották a Dragon űrszondát a Cape Canaveral űrbázisáról, benne Eitan Steva-vel és három társával a Nemzetközi Űrállomáson végrehajtandó első privát küldetésre. Néhány perccel a kilövés előtt Steva azt mondta héberül: „Sok szerencsét AX-1, sok szerencsét „Rakia”.

Jó néhány késés és halasztás után Eitan Steva (vagy Eytan Stibbe) izraeli űrhajóst péntek este három másik űrhajóssal együtt az űrbe küldték a floridai Cape Canaveral űrbázisról. Ma a négyes megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra egy 200 órás küldetésre. Néhány perccel a kilövés előtt Steva héberül azt mondta: “Néhány nappal a peszach, a szabadság ünnepének megünneplése előtt szállunk fel. Sok szerencsét AX-1, sok szerencsét “Rakia”.

A SpaceX adása szerint a kilövés első szakaszai sikeresen befejeződtek, beleértve a hordozórakéta első fokozatának leválasztását az űrhajóról. Kevesebb mint tíz perccel később a levált rakéta sikeresen landolt egy erre a célra kialakított felületen.

Körülbelül 13 perccel a kilövés után a hordozórakéta második fokozata is lekapcsolódott az űrhajóról, ami tovább folytatja hosszú útját a Nemzetközi Űrállomás felé. Az adásban Steva egy babát tart a kezében, valószínűleg egy nyúlét, és többször látható, ahogy a baba lebeg a levegőben, miközben az űrhajósok a székükhöz vannak erősítve.

Steva a jobb oldalon egy (valószínűleg) nyúlbabával – Fotó: SpaceX

Steva körülbelül három órával a tervezett kilövés előtt lépett be a Dragon űrrepülőgépbe, amelyet a Falcon 9 hordozórakéta fedélzetén helyeztek el. A SpaceX és az Axiom ezután egészen az indulásig az utolsó teszteket végezték.

Steva a másik három űrhajóssal – Michael Lopez-Allegria veterán űrhajóssal, Larry Connorral és Mark Pathival – egy Tesla autóval érkezett a kilövés helyszínére. Innen lifttel ment a hídhoz, ami az űrhajóhoz vezet. Steva az indítóhelytől nem messze lévő Atlanti-óceánra tekintett, majd aláírta a nevét az űrszonda bejáratánál. Később, miután a SpaceX tesztelte az űrhajós ruháját, amelyet viselt, beszállt az űrhajóba, és leült a helyére. Steva nagyon izgatottnak tűnt az űrélmény előtt.

Fotó: Axiom

Eitan Steva (64) tartalékos ezredes 43 évig szolgált vadászpilótaként a légierőnél, és több tucat katonai műveletben vett részt. Miután 1978-ban elvégezte a pilótatanfolyamot, repült többek között Skyhawk-okkal, Phantomokkal és F-16-osokkal.

Az első libanoni háború alatt öt repülőgépet lőtt le, így ő lett a “Kilövőbajnok” – az olyan pilóta beceneve, aki öt vagy több repülőgépet lőtt le. 2019-ig a tartalékban teljesített szolgálatot, az elmúlt években pedig repülőoktatóként tevékenykedik.  

A Cape Canaveral-i kilövéssel egy időben sokan eljöttek megnézni a nagy eseményt a tel-avivi „Sky” misszió irányítótermében, amelyet a „Ramon Foundation” üzemeltet. Orit Farkas-Hacohen innovációs, tudományos és technológiai miniszter így nyilatkozott a Steva által végzett tudományos kísérletekről: “Ezek a kísérletek sok évnyi kutatást spórolnak meg több száz izraeli vállalat, egyetem, főiskola és kórház kutatói számára. A modern technológiák fejlesztése segíti a technológiai vállalatokat még jövedelmezőbb termékek piacra dobásában és tovább gyorsítja a csúcstechnológia és az űripar fejlődését Izraelben és szerte a világon.”

Élő adás

Steva sok milliót fizetett az utazásért, de kétséges, hogy túl sok ideje lesz ezt élvezni, hiszen az űrállomáson való tartózkodása alatt nem kevesebb, mint 35 tudományos kísérletet kell végrehajtania.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSYnet, Haaretz