33

Fotó: Forbát Dia

Hétfőn a kollégákkal az Ela-völgyben kirándulunk, itt győzte le Dávid Góliátot. A dombtetőről barlang nyílik, bemegyünk. A hellenisztikus korban építőanyagnak termelték ki a mészkövet, a munkások maguk alatt vájták ki a hegyet, így keletkeztek a harang alakú mélyedések. Nekitámaszkodom a sziklafalnak és fölfelé nézek a barlang és messzebb az ég boltozatára: íme a végtelen munka eredménye, a szimmetrikus esztétika. Megint a túlélésre és az előttünk álló napok kihívásaira gondolok. Vajon milyen építmény rajzolódna ki, ha a napjaimat egymás mellé tehetném, kirajzolódna-e belőlük valamilyen égi szimmetria?

Nemsokára lag ba-omer lesz, a nap, amelyen a Rabbi Akiba tanítványait megtizedelő járvány alábbhagyott, amikor a hároméves fiúk haját először levágják, és amikor dolgozni kell, az iskola és óvoda viszont zárva. A nyári szünetet nem számolva közel tizenöt ilyen nap van az évben, és bizony ilyenkor a nagyszülők hiánya még jobban fáj. Tábortüzek égnek városszerte, nyílt terepen és a házak között, parkolókban és a hátsó kertekben, két napig, merthogy az iskolai tűzgyújtást még az ünnep előtti nap rendezik, kedden. Idén először tűzvédelmi okokból nem az iskolával szemközti mezőn piknikezünk, hanem a városháza által kijelölt területen a tajjeletnél, az iskolától tízperces autóútra lévő városrész új építésű házai mellett. A türelmes szomszédság jól viseli, hogy a saccra hárommillió sékelért megvett lakásaikat elönti a házak közötti területen égő tábortüzek füstje.

Kis késéssel érkezem Rafival, a kempingasztalok már állnak, a háncsszőnyegek a földön. Tűz a nap, árnyékban huszonhét fok, nem az a tűzrakós idő, de ez most nem számít. A hoznivalók listáján a google docs-ban Dror szemfülesen kiválasztotta az utolsónak megmaradt tételt, amit még meg lehetett vásárolni a boltban: négy csomag marshmallow-t, vagyis pillecukrot. A gyerekek humusszal, pitával és virslivel indítanak, aztán a megérkezésünk utáni ötödik percben már a fapálcikáikra tűzött három-négy fehér és rózsaszín puha pillecukorral veszik körbe a még mindig magas lánggal égő tüzet. Mióta anyuka vagyok, hozzászoktam a szúrós végű pálcikákkal rohangáló gyerekek látványához, másfél éves koruktól csinálják, Nadav is, de ő most szerencsére nincs itt.

Rafi engem kér meg, hogy sütögessem meg a pillecukrát. A szalonnasütések emlékét felidézve guggolok a tűz mellé, de nem segít a tapasztalat, vagy éppenhogy ront a helyzeten. Elégetem a cukrokat, nyúlik a fekete szmötyi a fapálcikán, mehet a kukába. A kudarc után inkább leülök a földre és várom a szülőket, hogy csatlakozzanak, bár erre nem látok sok esélyt, mert a szőnyeg a napon van. Aztán mégis leül mellém Oren, az apuka, akivel sosem sikerül pár szónál többet váltanom, pedig a gyerekeink hasonló problémákkal küzdenek. Milyen az élet napközi nélkül – kérdezem tőle, mert ő előrelátóan már az év elejétől nem íratta be a gyerekét a gyermekmegőrzőbe. Mi ezen a héten határoztuk el véglegesen, hogy nem küldjük oda többet Rafit. Oren épp csak a nagymamát nem említi a válaszában, aki pedig valószínűleg a zökkenőmentes napközimentes élet kulcsa. Nálunk majd a bébiszitter helyettesíti, ha ráér.

- Hirdetés -

Egy óránál alig valamivel többet töltünk a délutáni napon a tűz mellett, aztán átadjuk a helyünket a felsősöknek. Vissza haza a jeruzsálemi szűk utcákban, ahol a forgalom kétirányú, de hely csak egy autónak van: mindennapos chicken-game az autóvezetés a városrészünkben, az egyébként nem hiányzó adrenalinszint-emelkedéssel. Szervezés és a logisztika – az izraeli családok életminősége azon múlik, hogy ezen a két területen mit tudnak nyújtani a szülők. Lassan tanulok bele. A pillecukor még ment, de a Nadav óvodájába az ünnepre kért előre megfőzött krumpliról bizony megfeledkezem.

Aztán szerda délutántól éjszakáig nyúlóan égnek a tábortüzek városszerte, ez már az ünnep. Másnap nincsen se iskola se óvoda, ki-ki oldja meg a gyerekek elhelyezését, ahogyan tudja. Mi a Har ha-cofimra megyünk az iskolai osztálytárs szüleinek hívására. Jól tettük, hogy az egyetemet választottuk, itt hétköznap van, és nyugalom, a Fórum is a régi, bár az én időmben nem volt kontaktlencse-automata. Elhessegetem a gondolatot, hogy a mostani diákok óvodások voltak, amikor én jártam ide. A botanikus kert lepusztultságában is szép, a békák megvannak a kicsi tóban, Pinsker és Ussishkin sírja a sziklában úgyszintén. Dél felé jár az idő, júliust idéző meleg van, a falevelek mozdulatlanok, kiszívja az erőnket a nap. Kezdődik a nyár.

- Hirdetés -