Azt írja az újság… avagy bikini a szalonban

Azt írja az újság…, hogy az ismert izraeli énekesnő Eden Ben Zaken egy fényképet tett közzé a Facebookon, ahol 260 ezer, továbbá az Instagramon is, ahol mintegy 888 ezer követője van. A képen az énekesnő kétéves fia Michel látható az anyja karjaiban, akinek napbarnított testét csak egy kétrészes fürdőruha takarja, tulajdonképpen teljesen mindennapi látvány bármelyik strandon vagy tengerparton. Bár Eden 28 éves édesanya, a képen akár gimnazista is lehetne.

Ez a fénykép, eddig kevesebb mint egy nap alatt, 15 ezer lájkot kapott, és több mint 2800 ember nem sajnálta az idejét, és a véleményét is odaírta. A legtöbben rajongásukat fejezték ki, mások pedig a felháborodásuknak adtak hangot, hogy a kép “szemérmetlen”, “olcsó” és “provokatív”. A negatív reagálások hatására Eden a képet először egy időre eltávolította, majd újra felrakta a következő megjegyzéssel:

“Általában nem szoktam törődni a posztjaimra érkezett reagálásokkal, de ez most minden határon túlment. Egy, a fiamról készült ártatlan fénykép olyan reakciókat váltott ki, amiket nem is akarok elismételni. Így hát elhatároztam, hogy ismét felteszem ezt a fényképet és csak annyit mondok, hogy elég volt a felelőtlen és bántó hozzászólásokból. 2022-t írunk, és minden nő azt tehet, ami jó neki, ahogy érez”

Ami nekem feltűnt a fényképen az az, hogy a csinos édesanya a szalon közepén pózol bikiniben, karjában a gyerekkel. A bal oldalon egy hatalmas, bekapcsolt televízió, fölül a beépített klíma nyílása, hátul egy tigris (szobor?), a jobb oldalon pedig a lakás felső szintjére vezető lépcső. Ha Roland Barthes nyomán, az ehhez a fényképhez tartozó “studium” (az érlelődésre számot tartó téma) a művésznő és az ő lakása, akkor a “punctum” (az az elem a képen, amelyik érzelmileg megérint, mintegy megsebez) pedig a kicsit elmosódottan látszó, háttérben ülő nő. Vajon ki is lehet ő? Nagymama, nővér, bejárónő? És hát tényleg nem olyan látványos jelenség mint az énekesnő. Bikini helyett átlagos, izraeli, eleganciamentes öltözetet visel és a háttérben marad. Nyilván ő is 2022-ben él és szerinte is “minden nő azt tehet ami jó neki, ahogy érez“.

Mindenesetre, augusztus kilencedikére, Eden Ben Zaken Caesareai koncertjére, a jegyek nagy része már elkelt.

Ezekután csak egy Bikini-barát saláta receptje következhet

Hozzávalók:

  • 10 szál zöld spárga
  • 1 db kígyóuborka
  • 1 kis fej saláta
  • 30 dkg eper
  • 15 dkg makadámdió

Az öntethez

  • 1 evőkanál mustár
  • 1 evőkanál méz
  • 2 evőkanál almaecet
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

Díszítés

  • 8 szál koriander levél

Elkészítés:

  • A spárgát mintegy 3 percig forrásban levő vízben főzzük, majd lehűtjük és feldaraboljuk.
  • Az uborkát és a salátát feldaraboljuk, az epret negyedekre vágjuk.
  • A zöldségeket a spárgát és a tört makadámdiót összekeverjük.
  • Az öntet hozzávalóit elkeverjük, majd a salátára öntjük.
  • Korianderlevelekkel díszítjük.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.