Három palesztin férfi meghalt, és legalább nyolcan megsérültek hétfő este az izraeli hadsereggel történt összecsapásban Ciszjordániában – jelentette a Haaretz című újság hírportálja kedden.
A palesztin Vörös Félhold mentőszolgálat közlése szerint több ember éles tűzben sebesült meg, egyikük súlyos sérüléseket szenvedett, miután mellkason lőtték, és később meghalt. A palesztin egészségügyi minisztérium jelentése szerint a halálos lövés a Beit Ummar faluban élő Mofid Muhammad Akhalilt érte.
Hétfőről keddre virradó éjjelen két, tartalékos katonákat szállító izraeli katonai dzsip meghibásodott egy gyakorlat során. Zavargások törtek ki, miközben a katonák arra vártak, hogy evakuálják őket és járműveiket.
Az incidens Ciszjordánia déli részén, a Hebrontól mintegy 11 kilométerre lévő Beit Ummar faluban történt. A helyi lakosok kövekkel dobálták a katonákat, akik válaszul tömegoszlató fegyvereket vetettek be, és tüzet nyitottak a tüntetőkre.
Az izraeli hadsereg közleménye szerint a zavargásokban tucatnyi tüntető köveket és házilagos robbanószerkezeteket dobált, és még lőttek is az oszlatást végző katonai erőkre. A járműveket és a katonákat sikeresen evakuálták a helyszínről.
Izraelben március óta újabb erőszakhullám indult, melyre főként Ciszjordánia északi részén folytatott terrorellenes offenzívával válaszolt a kormány. A razziák célja, hogy megakadályozzák az újabb palesztin támadásokat, amelyekben az év eleje óta 26 ember vesztette életét Izraelben és Ciszjordániában.
A szinte minden éjjel zajló terrorellenes razziák során több mint 2000 palesztint tartóztattak le, és több mint 138 palesztin halt meg, közülük sokan – de nem mindegyikük – támadások vagy biztonsági erőkkel való összecsapások során.
Izraelinfo: A palesztin egészségügyi minisztérium beszámolója szerint egy másik incidensben két testvér is életét vesztette izraeli katonai tűzben Ramallah környékén.

Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.