Felesküdött Netanjahu hatodik kormánya

Felesküdött Netanjahu hatodik kormánya

Felesküdött Izraelben Benjamin Netanjahu hatodik, az ország történetének 37., eddigi legjobboldalibb és legvallásosabb kormánya – jelentette a helyi média csütörtökön.

Az izraeli parlamentben, a kneszetben a 120 képviselőből 63 szavazott bizalmat az új kormánynak, 54 ellenében. A kormánykoalíció a jobboldali Likud párt, a szélsőségesen jobboldali Vallásos Cionisták nevű telepespárt, az ultranacionalista Zsidó Erő (Ocma Jehudit) párt, valamint az európai eredetű ultraortodox askenázik Egyesült Tórapártjából és a keleti ultraortodoxok Sasz pártjából áll.

A szavazás előtt Amir Ohanát, a Likud párt nyíltan homoszexuális politikusát választották meg a kneszet házelnökévé. A Maariv című újság honlapjának értesülése szerint Ohana szavazati szabadságot kapott az LMBT-közösséggel kapcsolatos voksolásokon.

Az új kormánynak 33 tagja lesz, közülük öten nők. Ez a nők jelentős háttérbe szorulását jelzi, ugyanis az előző, 27-tagú Lapid-kormányban kilenc nő kapott tárcát.

A koalíciós megállapodás, valamint a kormány által nyilvánosságra hozott vezérelvek szerint a hivatalba lépő kabinet kiemelt kérdésnek tekint egy átfogó igazságügyi reformot.

Ennek részeként kötelezettséget vállaltak arra, hogy elfogadják az alkotmánybíróságként is működő legfelsőbb bíróság normakontrollját felülbíráló törvényt, amelynek célja a végrehajtó és törvényhozó hatalom bíróság általi ellenőrzésének csökkentése.

Ha megszavazzák a legfelsőbb bíróság jogkörének korlátozását, akkor a legfőbb bírók többek közt nem tudják majd érvényteleníteni az esetlegesen az alkotmánnyal vagy az emberi jogokkal szemben állónak ítélt, s a kneszet többsége által elfogadott törvényeket.

Emellett az új kormány programjában szerepel – emlékeztet a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál – az izraeli települések kiterjesztése Ciszjordániában és a ciszjordániai annektálási politika mérlegelése, a magas megélhetési költségek elleni küzdelem, és az állam garantálta zsidó vallási szolgáltatások – mint amilyen az esketés vagy a temetés – fölött gyakorolt ultraortodox befolyás további erősítése.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.