Bidenék elítélik, és aztán titokban használják az NSO kémszoftverét

Bidenék elítélik, és aztán titokban használják az NSO kémszoftverét

A New York Times nyomozása feltárta, hogy noha a Biden-kormány feketelistára tette a Pegasus kémszoftvert gyártó izraeli NSO céget, öt nappal később szerződést írták alá velük, és titokban bevetették mexikói ügyekben – olvasható a Háárec írásában.

Az Egyesült Államok aktív ügyfele az NSO kémszoftvereket gyártó izraeli kibercégnek a New York Timesban hátfő reggel közzé tett nyomozása szerint. Bidenék tiltólistára tették a Pegazust, mert amerikai külügyminisztériumi alkalmazottak ellen vetették be Ugandában, és öt nappal később egy közvetítő cég segítségével olyan NSO-szoftvert vásároltak, amely lehetővé teszi számukra a megfigyelt személyek nyomkövetését.

A New York Times beszámolója szerint az FBI kérte a Pegasust, sőt annak lehetőségét is megvizsgálta, hogy Amerikán belüli is felhasználhassa nyomozásokhoz. Emellett a CIA is megvette a Pegasust Dzsibutinak.

2021 novemberében a New Jersey-ben bejegyzett „Cleopatra Holdings” nevű cégen keresztül vásároltak a tiltólistás NSO-tól, akik az izraeli Circles cég bevonásával üzleteltek. A szoftver a nemzetközi mobilrendszerben lévő kiskaput használja fel a célpontok azonosítására. Megvásárlása után az amerikai hatóságok hozzáférést kaptak egy webes felülethez, ahol begépelhették a kért telefonszámot, és visszakapták a célpont pontos helyét.

Ez a rendszer más, mint a jól ismert Pegasus, amely megfertőzi a mobiltelefonokat, és lehetővé teszi az összes információ kinyerését azokból, sőt behatol a titkosított üzenetküldő alkalmazásokba, és titokban aktiválja a készülék kameráját és mikrofonját. Ezt a Landmark nevű rendszert sokszor használták az amerikaiak, főleg mexikói célpontok ellen. Korábban Szaúd-Arábiának is eladták, ahol a koronaherceg a rendszere politikai ellenfelei ellen vetette be. Az NSO és Szaúd-Arábia közötti megállapodásról először a “Haaretz” számolt be.

Biden elnök NSO ellen született rendelete engedélyezte, hogy az USA továbbra is használja amerikai szükségletekre a cég kémszoftvereit, például a Pegazust, de korlátozni próbálja annak használatát más országokban, és ezért hagyott jogi lehetőséget az NSO eszközeinek amerikai használatára. Nem véletlen, hogy ekképpen fogalmazták meg a rendeletet…

A New York Times oknyomozására reagálva a Fehér Ház magas rangú tisztviselői azt mondták, hogy nem ismerik ezt a bizonyos üzleti megállapodást. “Nem ismerjük ezt a szerződést, s ennek a terméknek a használata nagyon aggaszt bennünket” – mondta a kormány egyik vezető hivatalnoka. A Fehér Ház szóvivője nem kívánta kommentálni az ügyet.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.