Swinges-bluesos péntek, szivárványcsütörtök, dobszerda

SHELL BEACH zenekar, Somló Pál

Koranyári pezsgésben az ország zenei élete. 

Csütörtökön felkúszik az égre Tel-Avivban a Pride szivárványa, az élő zenéét meg idefestem tarka műfajokból.    

Kemény (rock) hetünk lesz!

Holland, dán, ausztrál, és magyar (!) metálvendégek, és akkor még a Guns n’ Rosest nem is számoltam bele a metál frontátvonulásba.

Két turnéval kezdünk.

Swing és gnawa!

Az első turné, egy kis oldschool swing. 

A százéves műfajt egy 30 éves zenekar – a The Jazz Conection – hozza majd Amszterdamból.

Hollandia a jazz erőműve, fesztiválokkal, klubhálózatokkal, iskolákkal, értő közönséggel és természetesen kiváló muzsikosok százaival.

The Jazz Conection band izraeli turnéja 5 város 5 koncerttermét érinti majd. 

Az utolsó fellépésük a Tel-Avivi Művészeti Múzeumban lesz majd a csütörtöki nemzetközi New Orleans Jazz Fesztiválon.

Ezzel a jazz bölcsőjét ringató várossal zárjuk majd a hetet, de most jöjjön a The Jazz Conection turné programja:

vasárnap június 4.

Beer Sheva, Előadóművészeti Központ

hétfő június 5.

Zappa, Jeruzsálem

kedd június 6.

Zappa, Herzlia

szerda június 7.

Kfar Saba, Kultúrális Központ

csütörtök június 8.

Tel-Aviv Művészeti Múzeum

Az asdódi Andalúz Zenekar két vendég-szólistája megér egy turnét.

Az egyikük Marakeshből ékezik, de inkább a hazai énekessel kezdem.

Lala Tamar 

Hogy jut eszébe egy huszonéves lánynak, akinek már a szülei is itt Izraelben születtek, hogy olyan dalokat énekeljen, amelyek ehhez a szinte halott nyelvhez, a haketiához és a marokkói zenei kultúrához köthetőek? 

„Nem a hagyományőrző, értékmentő szándék vezetett. Az első találkozásom a marokkói zenével olyan elementáris volt, hogy azonnal tudtam: ez az enyém” – nyilatkozta. 

Lala Tamar – popkarrierjét félretéve – inkább mélyebbre ásott a múltban. Marokkóban azokat a műfajokat kutatta, amelyek hatottak az ott élő zsidók kultúrájára.

Ezzel az inspirációval tért haza nemrégen Marokkóból. 

A marokkói sztárvendég Khadija Al Warzazia énekesnő, a houara dalok pionírja. Nem egyedül jön, csapata, a Bnat El Houariyat élén.

A marokkói gnawa stílusai így találkoznak majd Izraelben.

5-én hétfőn indul a turné:

Beer Sheva, Előadóművészeti Központ

6-án kedden és 7-én szerdán

Ashdod, Előadóművészeti Központ

Az Asdodi Andalúz Zenekar koncertkörútjára a jövő héten még visszatérünk!

Addig is Khadija Al Warzazia & Bnat El Houariyat

június 4. VASÁRNAP

Még csak indulgat a hét, de máris fülig vagyunk a kísértésben. 

A symphonic metal nagyasszonya Sharon Dan Adel és bandája a Within Temptation jön Izraelbe. 

Az európai metál élvolnal névsorából még egy zenekar kipipálva.

A holland Within Temptation kiváló alkalom összebútorozni a műfajjal, mert a könyörtelen zakatolás helyett a Within Temptation inkább az áradó dallamokra épít, és a klasszikus rockra jobban emlékeztet mint a radikális trashre.

A hang-ár Tel-Aviv kikötőjében tetőzik majd, a Hangar11-ben, vasárnap.

>>

Egy banda, aki tud karcos is lenni, de rádióslágereket is tud csinálni az angolszász pop-rock piacra. 

Silver Lady 3 éve tűnt fel alterrock szélén, de már bent is vannak a nemzetközi mezőny kellős közepében. 

Kuli Alma INGYENBULIJA vasárnap, soha vissza nem térő alkalom az inimitásra; úgy tippelem egy két-év és már csak nagy stadionkoncerteken láthatjuk majd viszont őket.

Lett volna sok angol nyelvű klipje is a Silver Ladynek, de ezt héber nyelvű verziót választottam. 

Kiderül majd miért…

Magyar vendégünk is lesz a héten Bálint Natália énekesnő és Evgeny Alexeev szentpétervári zongoraművész. Stuttgartban élnek. (Orbán és Putyin ámokfutása óta ez nem ritka művész sors.) Klasszikus zenészek, de az izraeli turnéjuk zenei értelemben is kirándulás: a könnyebb műfajok felé veszik majd az irányt. 

A műsort a béke és a szabadság gondolata fogja össze.

Olyan ikonikus művek átirata is szerepel majd a műsorban, mint a Roger Waters-mentes Pink Floyd „High Hopes” című dala, vagy a Hair háborúellenes gigaslágere, a „Let The Sunshine In”.

2-án pénteken 18:00-kor egy hotel kertjében játszanak majd:

Nahariya, Spa For You & Zimmer For You  (Yitshak Sadeh 1)

4-én vasárnap 20:00 kor Jeruzsálemben a Generation Clubban (Yaffo 19)

7-én szerdán 21:00-kor pedig Tel-Avivban, Desire Clubban (Carlebach 25.)

Egy fontos dolgot nem mondtam: persze hogy lesznek magyar dalok is, olyanok mint a Bálint Natátália és Evgeny Alexeev duó kedvenc Máté Péter slágere…

június 5. HÉTFŐ

Guns N’ Roses  koncert lesz Izraelben. (93 óta először!)

Itt abba is lehetne hagyni az írást, mert ezt a bandát mindenki ismeri.

Villámkarrier, botrányok sikerek, még nagyobb botrányok, még nagyobb sikerek, feloszlások, újraalakulások. 

Na, a Guns N’ Roses történetét is megírtam.

A rock műfaj minden impulzusa ott dolgozott a GN’R muzsikájában a rock’n’rolltól, a heavy metálig, a glamrocktól a punkig és így nem csak a rockereket érték el, de minden rádióhallgatót és a zenetévék nézőit is.

Mert a Guns N’ Roses nagy sikerei idején még az MTV volt az egyes számú királycsináló.

Jöjjön egy Guns N’ Roses klip azokból időkből!

Ja, míg el nem felejtem: hétfő Tel-Aviv HaYarkon Park.

>>

Ez alatt Ozen TLV-ban…

Ha egy zenekar időutazásra adja a fejét akkor gyakran köt ki a 68-ban, a friscoi partokon. 

Gumbo zenekar inkább New Orleanst célozta meg, a swing korszak és a rock’n’roll határát.

Féktelen jókedvük beragyogja majd a borultabb bulikhoz szokott Ozent hétfőn.

Mardi Grass hébrül: Gumbo

június 6. KEDD

A hip-hop mindenütt a világon magába szívja az ország kultúráját, helyi ízeit. 

Ez Izraelben sincs másképp. 

Az Israbeat Fesztivál azokat az előadókat gyűjti majd csokorba, akik a mizrahi felől érkeznek a hip-hopba, akiknek a keletipop a bázis.

A fellépők:

Mahluf

Benel Ben Zion

Shanel Elkayam

Ido Zuriel

Harel H

Fishi Ha Gadol

Végigböngészve a videóikat jól látszik, hogy a hip-hop izraeli változata is ugyan úgy rétegződik, mint máshol: itt is van soulosabb verzió, van bőven rap, és dancehallos irány. 

Mindegyikből egy klip:

Mahluf a keleti soul

Harel H hip-hop rap

Az Israbeat Fesztivál helyszíne a Barby kedden

…és akkor jöjjön a nagy hal, a mizrah-dancehall

Fishi HaGadol

>>

Beer Shevát dilemma elé állítom: húzós-bluesos country vagy meditatív pszidelikus rock? 

HaHalutz33 vagy az Ashan HaZman?

Mert egyidőben lesz a két buli Beer Sheván…

Omer Netzer hazaugrott Tennesseeből, hogy pengessen egy kicsit keddenBeer Sheván, a HaHalutz33-ban. 

Omer Netzer: Country Boy, de kicsit másik vidékről…

>>

A másik lehetőség hogy egy az idő füstjébe bámulunk, az Ashan HaZmanban, slukkolunk egy mélyet a Saga Véliz zenéjéből, már utazunk is, alig érintve a földet.

Ez is kedd, ez is Beer Sheva: az Ashan HaZman és benne a finom instrumentális levitálás a Saga Vélizzel.

>>

Rishon Lezionban a Bella Ciaoban Yogev Shetrit Trioja játszik szerdán

A koncert címe: „A hagyomány útja”

Yogev Shetrit mindig hangsúlyozza, hogy bár modern jazz amit hallunk, ő egy pillanatra sem szakadt el a családi örökségétől az andalúz, marokkói hagyománytól, és ez az etnikus íz teszi a zenéjét izraeli jazzé.

„A hagyomány útja” ami Izrael tradícióit összeköti a modern jazz muzsikával.

David Shetrit – zongora

Yonatan Cohen – basszusgitár

Yogev Shetrit – dobok

Rishon Lezion, Bella Ciao (Mohliver 10) szerda

Yogev Shetrit Trio

>>

Két zenekar egy este Haifán a Syrupban.

21.00-kor a D.R.Y. kezd. Róluk sem videot, sem információt nem találtam.

De utánuk 10-kor jön a Nissan & Dead to Nissan, a freejazz és a posztmodern dada-indie metszéspontja, de ahogy Nissan írja az ismertetőben ez is csak pszeudo.

Nissan – ének, gitár

Asaf Shchori – bőgő

Itay Raiten – szaxofon

Shoham Sakana Manela – szaxofon

Roni Shafer – dob

Syrup Haifa kedd

>>

Jeruzsálem, utcái, terei, teraszai, kávéházai, kiállítótermei, színházai, csarnokai és persze koncerttermei is a helyszínei a Jeruzsálemi Művészeti Fesztivál 3 napjának.

Közel jön minden műfaj: táncelőadások, kiállítások, színházak performanszok, és persze koncertek is.

Két koncertet szemeztem ki a tarka programból, mind a kettő a fesztivál első napján lesz.

„Van egy hely az Édenben” – ez a címe Victoria Hanna és Omri Mor közös műsorának.

Az Államalapítás alatt és előtt keletkezett dalokból, dallamokból, mondókákból, a heroikus munka, a háborúk, az építés, a hit motívumaiból, rakták össze ketten ezt a műsort. 

És Omri Mor gazdag és virtuóz zongorajátékából, improvizációiból és Victoria Hanna játékos-rituális minimalista énekéből, varázslatából. 

Nemcsak játszanak majd a közönségnek, de kérdeznek is, együtt gondolkodásra együtt-éneklésre késztetnek majd.

A koncert az új jeruzsálemi művészeti campusban, a Nissan Nativ csarnokában lesz, (Menora 2)

kedden 20.00-kor

Maradjunk még egy koncert erejéig a Jeruzsálemi Művészeti Fesztiválon. (Csak a szomszéd épületig kell majd átsétálnunk, az Ecoute koncertjéhez.)

Az Ecoute egy supergroup, az etnojazz sztárcsapataiból verbuválta őket a hangja köré Inbal Djamchid énekesnő. Ha ez a hang nem héberül énekelne azt hinném Algériaiban vagy Egyiptomban vagyok. Az arab maqamok áthallatszanak ezeken az igazi izraeli dalokon.

Inbal Djamchid – ének

Gilad Vaknin – oud és mandolin

Tal Avraham – trombita  

Eden Djamchid – cselló 

Johanna Ritmuller – hegedű  

Eviatar Hermesh – bőgő  

Aviv Ezra – ütőhangszerek

Az új lemez bemutatóján egy sztárvendégük is lesz: Daniel Zamír – szoprán szaxofon

A helyszín Jeruzsálem, a Keleti Zenei Központ 

The Center For Middle Eastern Classical Music (Menora3) 

A Bezalel új épület-együttesében, kedden.

Másnap pedig…

június 7. SZERDA

…átköltözik az Ecoute a fülünkbe, a tel-avivi Ozenbe. Szerda.

>>

Tel-Avivi Kultúrcsarnok Jazz Sela Lounge sorozatának rezidense, Eli Degibri most a saját bigbandjét látja majd vendégül szerdán.

Azt az energiát, ami Eli Degibri szaxofonos kisebb zenekarait jellemzi felturbózta és így egy focicsapatnyi kiváló jazzmuzsikussal szól majd a jól megszokott sound. 

Aki már hallotta őket az se essen kétségbe, a Sela Jazz Longue sorozat minden koncertjére teljesen új műsorral készül az Eli Degibri Bigband.

>>

Ruslan Sirota  Ukrajnában született, Izraelben nőtt fel és Amerikában vált jazzmuzsikussá.

Uman – Bat Yam – Boston!

Világsztárok zenekaraiban zongorázott, és zeneszerzőként meg sem állt a Grammy díjig. Jelenleg a Stanly Clark Band zongoristája.

Két koncertre jött, ez a Shablul buli még hátravan. 

Nincs informàciom ki játszik majd vele, trió lesz csak ennyit írtak.

Elégedjetek meg most Ruslan Sirota zongorajátékával.

Aztán nyomjátok a jegyvásárlás gombot mert lemaradtok!

Shablul tényleg kicsi, mint egy csigaház. Csütörtök.

>>

Még mindig zongora, de hogy jazz, azt nem merném mondani, bár Tal Zilber soha nem fér a bőrébe. Zongoraművészként elért sikereivel nem éri be, folyton kísérletezik.

Mi lenne ha a Beatles és Chopin találkoznának a nagy fekete hangszer billentyűin, vagy Carmen torreádorja boogizna, Brahms sambázna? 

Kalandjai koncertekké szelídülnek.

Csütörtök Tel-Aviv Anette Studio (HaMeretz 2)

Tal Zilber zongora-kalandor

>>

Shai Tsabari csöppet sem olyan mint a sztárok, nincs imidzs, nem trendi-brandi, csak van. Jelen van. A dalai elevenek és nyomot hagynak.

A Womex, az egyik legnagyobb világzenei fesztivál, a kultúrák és a műfajok metszéspontjának nevezte Shai Tsabari muzsikáját. Ehhez nem tudok sokat hozzáfűzni. Ő csak énekli a saját dalait a senkivel össze nem téveszthető Shai Tsabari hangon.

Szerdán pedig megtölti majd a Zappa binyaminai Kfar Shuni Amphiteatrumát.

>>

Kísérletező, néha radikális, néha inkább nyugijazz (vagy izgipop) formáció: 

Bubble Wrap Trap

Eyal Arab, 

Tomer Zozovsky, 

Guy Ben Ami, 

Noam Shapira és Uriah Haddad

Teder FM-ben azon belül is a Rafiban ketyegnek majd, szerdán.

INGYEN!

Bubble Wrap Trap

Nehézfémekből Izrael behozatalra szorul: havonta jön egy heavy metal szállítmány valahonnan a világból. 

A héten a dán hardcore hősök a Hexis érkezik majd. 

Három koncert, három városban. 

Az első bulin szerdán, a jeruzsálemi Mazkekaban a Ketoret és Nūr lesznek a Hexis előzenekarai.

június 7. szerda Mazkeka

Csütörtökön Tel-Aviban valóságos kis fesztivál vezeti majd fel a Hexist

Nūr, a Srefa, és az עש

Nūr megérdemel egy klipet, mert mind a három koncerten ők lesznek a házigazdák.

(Akinek a doom túl lassú és nem elég cizellált azok ugorják, a Hexisklip a turné végén lesz.)

június 8. csütörtök Tel-Aviv HaMiflat (HaMiktsoa 6)

Nūr, a Ma’anish, és a Synibal zúz majd Haifán a Z-Cityben a dán vendég, a Hexis előtt.

június 9. péntek Haifa,Z-City (Natanzon 10)

Akkor most jöjjön az északi sötét, a feketemetál, a keménymagnak. 

(Egyébként brutál precíz, nagyon jól összerakott zene.)

Hexis!

június 8. CSÜTÖRTÖK

Amfiteatrum  Ein Hodban is van, és csütörtökön nem kisebb név lép majd fel ott, mint Kutiman, az izraeli popporondon futó összes vonal metszéspontja. 

A funk, a jazz, az elektronikus zene műfajai az ambienttől a dubon át a house-ig sőt az experimentalig, ehhez még néha etno ízek az afro beattől, az orientig és persze a pszichedelikus rock sem maradhat le a listáról. 

És minden koncertjén supergroupot toboroz magaköré. 

Így lesz ez Ein Hodban is csütörtökön.

Itt a klipen Elran Dekel énekel a Kutiman Orchestraban és a főnök billentyűkön játszik éppen.

>>

A jeruzsálemi Modular (King George 21) táncklubként ismert és ritkán fogad élő koncertet. De most csütörtökön nem fog sérülni a profilja, mert a Pulkes koncerteket végig szoktuk táncolni.

A csűrdöngölőt járjuk általában, de most a balkános Pulkes bulit két sztárvendég színezi át majd:

Az egyik a raper Tapash, akitől sok meglepő műfaj határsértést  hallhattunk már. 

A másik szintén a hip hop felől jön – Vadim Mechona –, akinek már közös dala is kering a neten a Pulkessel…

Jeruzsálem Modular Csütörtök Pulkes

>>

Erre a koncertre már nagyon régóta várok!

Emlékeztek a Ground Heights zenekarra?Táncoltató etióp funk, afrobeat. Az egyik első felfedezésem volt a muzsikájuk mikor Izraelbe érkeztem.

Mikor lesz koncert? – kérdeztem gyakran.

Aztán a zenekar oldaláról Hewan az énekesnő válaszolt. Szólóprojekt készül új zenészekkel.

És most itt van, lesz!

Csütörtökön egy nagyon extra helyszínen, egy erdők ölelte színpadon Jeruzsálemtől nem messze, Natafban, (HaUzrar 15) a Teatron BeHatzer Amfiteatrumban.

Hewan új csapatának még nincs klipje érjétek be egy régi Ground Heights dallal:

>>

Minden kedvencem felbukkan majd csütörtökön?

Hoodna Orchestrat a rezek miatt szeretem, ja és a ritmusszekciója miatt, ami hibátlanul pörgeti az afro- és etiobeat ritmusokat, a táncolható etnojazzt.

Mind a tíz magasan kvalifikált muzsikust szeretem, és a fülig érő szájjal ugráló közönségüket is.

Sőt a the Zonet is, ahová minden turnéjukon visszatérnek.

Hoodna Orchestra csütörtök Tel-Aviv the Zone

>>

Sokszor ajánlottam már a La Falfula Groove zenekart, akik a popzenére kacsintgató nevük ellenére még csak nem is etno-crossovert játszanak, hanem teljesen autentikus iraki muzsikát.

La Falfula Groove-val és az iraki maqamok ritmikáival ringhatunk csütörtökönTmuna Színházban Tel-Avivban.

>>

A „Kis band-Bigband” sorozat receptje egyszerű: Végy két izgalmas figurát a nemzetközi jazz életből! Hozdd el őket Tel-Avivi Konzervatóriumba!

A koncert első felében egy izraeli muzsikusokból álló kisegyüttessel muzsikáljanak, a szünet után pedig a Voltzok Big Banddel!

A két vendég Ben Solomon (szaxofon) és Evitar Slivnik (dob) a jazz fővárosából érkeznek majd.

Mindketten annak a nemzedéknek a feltörekvő muzsikusai, akik nem akarnak beállni a mainstreambe, hanem szabadabb saját zenei világot akarnak építeni maguknak a modern jazz tradícióihoz visszatérve.

Ben Solomon

Evitar Slivnik 

A kis band aki a csütörtöki koncerten a Tel Avivi Konzervatoriumban muzsikál majd egy kvintett lesz:

Ben Solomon – szaxofon

Evitar Slivnik – dob

és 

Jonathan Voltzok – pozan

Tom Oren – zongora

Yonatan Levy – bőgő

Utánuk pedig a Voltzok Big Band és a két vendég játszik majd.

Csütörtök  Tel-Avivi Konzervatorium

>>

A Hila Ruach-jelenség megfejthetetlen számomra. 

Nem fütyürészhető slágerzene, nem zúzós ösztönkorbács, nem szofisztikált progrock. Csak dalok. De nagyon betalálnak. Hol melankolikusak, hol gunyorosak tele, fájdalommal, fekete humorral…

Ez a műfaj mindig utat talál a kamaszokhoz, aztán úgy maradunk felnőttnek is: a kesernyés íz függői. 

Talán csak ennyi a titok.

Hila Ruach

Kiryat Tivonban a  Tahanat Ruahban lesz majd a koncert csütörtökön.

>>

Matan Daskal nevére van akinek még a táncos múltja ugrik be, amikor Bat-Sheva  Dance Company tagja volt. A net zeneszerzői produkcióit sorolja, én pedig a Castle in Time zenekar alapítójaként emlékszem rá. 

Matan Daskal új projektje a „G” címet viseli – gondolom – a gravitációs erőre utalva.

Hárfa és elektronika.

A nézők matracokon fekszenek majd a Susan Delal Központban a Studio Zehava padlóján. 

Matan Daskal akusztikus szobra pedig körülöttük lebeg majd. 

Három félórás etap a mű. 

A szünetekben elhagyhatjuk a termet, vagy bekapcsolódhatunk később.

Nincs még videó, a képzeletekre és a kíváncsiságotokra bízom. 

Matan Daskal Susan Dellal Center, Studio Zehava Csütörtök

június 9. PÉNTEK

GYEREKEK!

A pénteki ajánlat a tiétek! 

Hallottatok már Putzimputzimról?

Ez a bácsi néhány barátjával nektek ír dalokat, de olyanokat. hogy a szüleiteknek is fülig szalad tőle a szája.

Még korai nektek a este a Levontin7be járni, ezért aztán itt  Putzimputzim péntek déli bulija, a gyönyörű kelekótya nótákkal.

(Itt a többi dala is.)

Siessetek jegyet venni mert a Levontin7 kicsi, és mindig megtelik ha Putzimputzim koncert van. 

Péntek 12! (Azértse 13!)

június 10. SZOMBAT

Kezdhetném ezt az ajánlót is úgy hogy „Gyerekek!”, de akkor a tinik és huszonévesek megsértődnének.

Pedig a Tel-Avivi Konzervatórium új jegyár-stratégiája őket célozza.

Michael Zartsekel zongoraművész Rachmaninov, Liszt, és Chopin művekből összeállított koncertjére a 105-140 sékeles jegyek a 45 sékelbe kerülnek ha még nem múltál el 35, és INGYENESEK ha még 21 sem vagy.

Michael Zartsekel koncertje a Tel-Avivi Konzervatoriumban

Szombaton 21.00-kor

A koncert anyagából nem találtam művet videón, be kell érjétek egy Schubert impromtuval.

>>

A hétvégére befut egy személyes sztori:

Mikor a fiam óvodás volt, gyakran kötöttük egymás mellett a cipőcskéket Somló Tamással. Neki kétszer annyi munkája volt: ikrei voltak. Pali és Dani. 

Ez kb. 35 éve volt.

A Somló-ikrekről alig halottam mostanáig… 

Szombaton az izraeli Walkways zenekar egyik vendége a magyar Shell Beach metal banda lesz. 

A gitárost Somló Pálnak hívják.

Ide – gondolom – angol nyelvű dalokkal jönnek, de én egy magyart választottam, mert ebben Pali (bocsánat: Somló Pál) énekel is.

Shell Beach 

The Omnific 

Ez a másik – az ausztrál – vendégbanda neve. Ide nincs sztori csak a klip:

(Progresszív instrumentális metál, nekem nagyon bejön.)

A főcsapás pedig a Walkways. 

Tartozom nektek egy vallomással: ők nagy kedvenceim.

Igazi énekdallamok a magabiztos trash hangzás tetején. Nagyon jól összerakott cucc. Azt gondolom, hogy a Walkways a sétaút a trash metálhoz.

Találkozunk a Reading3-ban, a Tel-Avivi kikötőnél, szombaton!

Most pedig ahogy az elején ígértem: Irány New Orleans!

3 éjjel 3 nap 20 koncertnyi jazz, blues, dixi,swing a Tel-Avivi Művészeti Múzeum koncert- és egyéb termeiben.

Csipegetek belőle, ha pedig a részles program érdekel, katt ide!

A holland Jazz Conection – akikkel a hetet kezdtük – 3 koncertet is ad, két swingpartyt és egy Las Vegas partyt Angela Van Rijthoven énekesnővel.

Erős lesz a holland jelenlét, mert a New Orleans Fesztivál másik sztárvendége a Johnny Boston Quartet szintén odavalósi. 

Ők két bulit nyomnak és beszállnak a Duch Allstars jam-be is.

Southwest Old time All Stars banda neve és muzsikájuk alapján jöhetnének akár a jazz bölcsőjét ringató Mississippi parti városból, de Berlinből érkeznek. 

Őket is több helyen megtaláljátok, ha a fesztivál programját átböngészitek.

És az izraeliek? 

Eli & Chocolate Factory!

A fesztivál ötödik éve jön, de ők még sohasem hiányoztak. Egy holland és egy német trombitással

(Martin Auer és Michael Varekamp) erősítenek majd a fesztivál bulira.

Yuval Cohen & The Dixie Band Orchestra of Avraham Felder

Kobi Salomon & Strings of Swing

A TLV Mambo Ensemble

A Fanga Gospel Kórus & Nitzan Kolko zenekara. 

Utóbbiba bele is hallgatunk.

A kedvencemet hagytam az ajánló végére:

A londoni Denise Gordon egy személyben dívája New Orleans minden műfajának.

Váltott legénységgel itt Tel-Avivban is felmutatja majd a gospel, a blues és dixi arcait.

New Orleans Jazz Fesztivál 

június 8. csütörtök

június 9. péntek

június 10. szombat

Tel Aviv Művészeti Múzeum

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.