Nem értem. Netanjahu azt mondja, hogy a háború után lesz elszámoltatás. Tehát az ő érdeke a hosszú háború. A túszok ügyében az eddigi eredmény szinte nulla. Egyébként hogyan lehet óvatosan háborúzni? Maradjon meg az ellátásuk, civilek ne sérüljenek, stb… Mert mit mond a Nyugat. Ők viszont bennünket gyilkolnak, csecsemőket ölnek, a civilekre hajtanak… Hány ország tűrné ezt???? Normálisok vagyunk????
Covidos rakétás mellébeszélés…. Itt a Covid, de nem beszélünk róla. Öt napot töltöttem a halálsoron, most az élettársaságom szenved, és egyre többen. Pedig itt van, és nem is tudtam, hogy ennyire durva még. Csak a ló adag lázcsillapító tartott életben. Most kaptunk indiai csodalevest, az ízét még nem érzem. Amikor minden a Covidról szólt, nem ismertem ennyi beteget. Nem beszélünk róla, tehát jelenleg nincs Covid hivatalosan.
A Hamaszos majomcsapat pezsgőt bont, mert győztek. Már akkor győztek, amikor be tudtak ide jönni. Itt meg azt hallgatom, hogy majd együtt győzünk. Pedig nem. Bebuktuk, elcsesztük, vesztettünk, kész. Vége az erős Izraelnek. Erről sem beszélünk, tehát ez sincs.
Izrael dübörög előre. Van még pár majomcsapat aki utál bennünket, mert csak. Meg van az a banánmennyiség, amit a vezérmajmok osztogatnak a hű vicsorgóknak. Ezek az Izraelellenes majombandák most sorban jelentkeznek, mert felbátorodtak. Hisznek a majmok bolygójában. Ha nem nézünk végre szembe a valósággal, lesz is majmok bolygója, azon pedig nincs számunkra egy nyavalyás banán sem. Ez volt ma a legoptimistább oldalam.
Tanár vagyok és mediátor vagyok. Kedvenc területem az agresszió kezelése. 47 évesen 2012-ben jöttem Izraelbe. Autista fiatalokkal dolgozom. Festegetek, meditálok, úszkálok és állatokkal foglalkozom a szabadidőmben.