Izrael pénteken bírálta az ENSZ-nek a fenyegető gázai éhínségre figyelmeztető jelentését, arra hivatkozva, hogy pontatlanságokat tartalmaz, kétes forrásokra hivatkozik és hiányos.
Az élelmiszerhiány a Gázai övezet egyes részeiben messze meghaladta az éhínség szintjét, az azonnali tűzszünet és a harcok dúlta övezetekbe szállított élelmiszer nélkül tömegek halhatnak meg – közölte múlt hétfőn a globális éhínség monitorozásával foglalkozó szervezet.
Izrael elismeri a háború által a gázai polgári lakosságra gyakorolt szomorú következményeket – közölte az izraeli védelmi minisztériumnak a hadsereg polgári tevékenységeit a palesztin területeken összehangoló szerve (COGAT).
Izrael azonban nem foglakozik élelmiszerosztással Gázában – tette hozzá, azzal vádolva meg az ENSZ-szervezeteket, hogy nem képesek a naponta érkező segélyeket kezelni.
„A kerem-salomi átkelőnél állandóan több száz teherautó akad el a gázai oldalon, miután az izraeli hatóságok átléptették őket” – tette hozzá a COGAT.
Feszült a viszony Izrael és egyes ENSZ-szervezetek, különösen az ENSZ palesztin menekülteket segítő ügynöksége, az UNRWA között, amely a múlt héten jelezte, hogy Izrael véglegesen megtiltotta számára, hogy segélyszállítmányokat juttasson el Gázai övezet északi részébe.
Izrael megkérdőjelezte a jelentés azon megállapításának pontosságát is, hogy a háború október 7-i kezdete előtt 500 teherautó, közöttük 150 élelmiszerszállító jármű lépett be naponta a Gázai övezetbe.
Izrael bírálta az IPC-t, amely a Hamasz vezetésű gázai egészségügy-minisztérium által közölt adatokat idézte az áldozatokról, mondván, hogy az Izrael által terrorszervezetnek minősített Hamasz „stratégiai érdeke”, hogy megtévesztő információkat szolgáltasson.
A COGAT szerint a jelentésben számos tárgyi tévedés található.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója