Magyarázatra szorulva

Illusztráció – Fotó: United Hatzalah
Illusztráció – Fotó: United Hatzalah

Biztosan lehetett volna kitalálni olyat, ami ennél is több magyarázkodást igényel – fut át az agyamon sokadszor, az Árnyék podcast egyik felvétele közben. Ha Oroszországba vagy Fehéroroszországba költöztünk volna, akkor például biztosan. Így van rá némi esély, hogy legalább néha valaki megkísérli megérteni, miért érezzük jónak vagy fontosnak, hogy “hazajöttünk”. Megvallom őszintén, ezt a választásunkat az itteni barátaink és kollégáink közül is csak kevesen és nehezen értik. Számukra az európai nagyváros, ahol felnőttünk, az olcsó vásárlás és a legjobb fesztiválok mekkája.

Amikor valami, amit csinálunk, minden irányban magyarázatra szorul, mostanra jó előjelként értékelem, de nem volt ez mindig így. Pedig már annak idején is átgondoltunk ezt-azt, mielőtt belevágtunk valamibe. Mostanra számos eredményt tudunk felmutatni együtt és külön-külön is, csupa olyan dologban, amiről megmondták nekünk előre, hogy minimum felelőtlenség, és legjobb esetben is lehetetlen. Már a családalapítás tekintetében is voltak kéretlen és főleg idegen szakértők, akik biztosan jósolták a szakítást, gyötrelmeket, boldogtalanságot, ami ránk, de legfőképp szegény gyerekünkre vár, akit szerencsére másik három is követett határtalan örömünkre.

Voltak és vannak persze rajongóink is, akiknek példaképül szolgált bátor bizalmunk egymásban, életstílusunk, országgal kapcsolatos döntéseink. A gyerekeink mára felnőttek, boldog párkapcsolatokban élnek, tanulnak, dolgoznak, saját útjukat járják, eddig sikeresen.

“Miért pont ott?” – visszhangzik a fülemben a kérdés, és a válasz annyira hosszú, sokféle, bonyolult, hogy csak egy szóban fér meg: otthonos. Semmiben sem hasonlít arra, amit korábban ismerni véltem, éghajlata, növény- és állatvilága, a színek, szagok, szokások, viszonyok lenyűgöznek, magukkal ragadnak, feloldják és tanulni vágyássá alakítják a kételkedést.

Kényelemből jöttünk, artikulálom először magamnak. Többséginek akartam lenni, és a gyerekeinknek is ezt kívántam. Ő munkát akart és olyan környezetet, ahol értékelik tudását, szorgalmát, szakmája iránt érzett elkötelezettségét, és a gyerekeinknek is ezt kívánta. Ünnepelni akartam közösen, de külön is, és a gyerekeinknek is ezt kívántam. Ő megélni akart tisztességesen, adózva, járulékot fizetve, és a gyerekeinknek is ezt kívánta. Tanulni akartam, mindig új helyzetekbe kerülni, megszabadulni az eleve elrendeltnek tűnő szakmámtól, hogy átgondolva választhassam újra, és a gyerekeinknek is ezt kívántam. Ő próbálni akart, akár hetente új műsort tanulni, új arcokkal, hogy megőrizze a rugalmasságát, és a gyerekeinknek is ezt kívánta.

Most állunk ebben, amit választottunk, nem könnyű, de nem nehezebb, mint a korábbi, sőt mindennek ellenére sokkal könnyebb. Szabad. Jól kivehető tartalommal. A napi politika nem a kész csomagolásban a megszokott polcra kerülő napi bosszankodnivaló, hanem diskurzus és gondolkodás tárgya. Szinte mindenhol mást gondolnak az éppen aktuális történésről, ahova csak megyünk, akivel csak beszélünk, egymáshoz képest és hozzánk képest is, sőt, mi magunk sem ugyanazt gondoljuk ugyanarról. Tényleg ennyiféle lehet a politika?

A társadalmi rétegződés ezerféle, ha sok helyről sok ember érkezik ugyanoda. Tényleg ennyiféle lehet az ember? A ritmusok és dallamok, amik a pénteki takarítás idején nyitva hagyott ablakokból elérnek hozzám, vagy a műsorok, amiket összeállít, hogy játssza, játsszuk, és amiket mások megbízásából épp megtanul, a filmzene, amit megírt és épp beilleszt a helyére, a táncházra készülő repertoár között nincs átfedés. Tényleg ennyiféle lehet a zene?

Az ország elsővonalbeli művészei, a ma éppen aktuális celebjei, bohó értelmiségiei, komoly köztiszteletnek örvendő professzorai, leszerepelt, feltörekvő politikusai, kibucban, mosávban, városban, kommunában, művészeti közösségben, vallási közösségben élői, elképzelhetetlen vagyon felett szabadon rendelkező üzletemberei, simlis csalói, kemény alvilági figurái, katonái, újságírói, tévései, titkosszolgái életeseményein veszünk részt nap mint nap, bőrszíntől, politikai beállítottságtól, nemi identitástól függetlenül. Tényleg ennyiféle lehet a felnőtt és a gyerek?

Harisnya, szörmekalap, hijab, nikáb, burka, csador, fejkendő, paróka, kaftán, dishdasha, reverenda, miniszoknya, sportzakó, darócruha, csuha, naponta lépkedek szabadon a minden vallás, felekezet, csoport, életforma jellegzetes ruhadarabjait felvonultató kavalkádban, saját életérzésemet tükröző ruháimban. Tényleg ennyiféle lehet a viselet?

Akciók, hadműveletek, háborúk, terrorcselekmények, rakétatámadások, békemozgalmak, területért folyó ideológiai ütközetek, önkéntes, kötelező, tartalékosi katonai szolgálat, fegyverfejlesztés, vásárlás, eladás. Tényleg ennyiféle lehet az igazság, a háború, a béke?

“Miért pont ott éltek?”

CSAK – válaszolom szenvtelenül, amikor az elvek mentén legyártott, feddést, és nem az őszinte érdeklődést tartalmazó hangsúlyt meghallom, mert azt ennyi év után azonnal felismerem.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.