Izrael leghosszabb ideje hivatalban lévő kormányfőjének, a hetvenöt éves Benjamin Netanjahunak nemrégen magyarul is megjelent, Bibi – A történetem című sok száz oldalas önéletrajza érdekfeszítően, ám a maga képére formálva és egyszerűsítve mutatja be a bonyolult izraeli valóságot.
Többször hallgathattam is. Ékes angolsággal, hiszen Amerikában, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) egyetemén szerezte diplomáját, intézett kiválóan felépített, sziporkázó filippikákat – függetlenül a mondanivalótól. 1994 tavaszán a jeruzsálemi Héber Egyetem ösztöndíjasaként elmentem a mimúnára, a zsidó húsvét (pészah) utáni nagy, majálisszerű, lacikonyhás, zenés – még kígyóbűvölőt is felvonultató – észak-afrikai zsidó ünnepre, melyet a Magreb-országokból származók tartanak országszerte. Az izraeli politikai elit akkor már rászállt erre az alapvetően etnikai ünnepre, több politikus is megjelent, hogy a pódiumról megszólítsa az embereket, a választókat. A megbicsakló arab–izraeli béketárgyalások korát éltük, viharos időket. A megállapodásokat véres merényletek és katonai megtorlások követték.
Ti vagytok az igazi zsidók!
Hagyományosan a jobboldali Likud (Bibi pártja) szavazóbázisát alkotja a mimúna népe, Begin 1977-es hatalomra jutása (mely nélkülük elképzelhetetlen lett volna) egyben ígéretet jelentett számukra az askenázi (amúgy országalapító) „elit” hatalmának megtörésére és az őrségváltásra. A béketárgyalásokat uraló baloldali kormány ellen fellépő Likud egyik vezető képviselőjeként Netanjahu felment a színpadra, és megkérdezte a jelenlévőket: „Hol laknak az igazi zsidók?” Morajlás kezdődött a tömegben. Bibi pedig megválaszolta: „Ros Haajinban, Tverján (Tiberiás), Ber-Seván és Askelonban…” Kitört a tapsvihar. Az askenázi Netanjahu, akit a szfaradi/keleti zsidó Likud-szavazóbázis azóta is ünnepel, kizárólag jellegzetesen keleti zsidók lakta izraeli városokat sorolt fel. Majd hozzátette, hozzáüvöltötte: „Ti vagytok az igazi zsidók!” Megszólalását szűnni nem akaró tapsvihar és üdvrivalgás követte. Askenázi királyuk lett azoknak, akiket a szintén askenázi Begin használt fel a hatalom megszerzéséhez. Más meghívottak is felléptek. Egy marokkói származású és munkapárti baloldali minisztert a tömeg folyamatosan árulózott, alig tudta elmondani a beszédét. Belefojtották a szót: „Takarodj, áruló!” – kiáltozták.
Családi örökség
Netanjahu harcos revizionista-jobboldali családból származik. A rabbinikus ősökkel is rendelkező famíliában apja, a varsói születésű Benzion Mileikowsky (utóbb Netanjahu) tudós történész volt, a spanyol zsidóságnak és XV. század végi kiűzetésének fontos és nemzetközileg is ismert kutatója. Kettős karriert épített fel, korábban Vlagyimir Zsabotyinszkijnak, a jobboldali cionizmus atyjának főtanácsadója és titkára volt. Osztotta főnöke nézeteit a Jordán mindkét partját elfoglaló zsidó államról és a „vasfalról” (annak szimbólumáról, hogy a zsidó államnak erősnek kell lennie, hogy meg tudja magát védeni az arabokkal szemben). Utóbb politikai lobbista lett – akárcsak utána a fia –: Truman környezetében és Eisenhower elnöknél is kijárogatott a zsidó államért. Ellenezte az ENSZ felosztási tervét. Majd kikiáltása után Izraelbe költözött, az 1950–1960-as években azonban az USA egyetemein tanított. Megosztásellenes, szélsőséges revizionista álláspontját élete végéig megőrizte, és nagy ellenszenvvel viseltetett az izraeli mapaj (szociáldemokrata) uralkodó elittel és a baloldali-liberális sajtóval szemben, s ezt a fiába is beleoltotta. Az averziója persze abból is táplálkozott, hogy úgy érezte, emiatt (az egyébként széles) csoport miatt nem kapott megfelelő akadémiai állást Izraelben.
A báty mint modell és legitimáció
Bibi szocializációját, bár Tel-Avivban született, és sorkatonai szolgálatát Izraelben teljesítette, meghatározták az Egyesült Államokban töltött hosszú évei. Csapatával részt vett a Sabena-járat eltérítése utáni mentőakcióban, meg is sérült (1972). A Szájeret Matkal izraeli elitalakulat tartalékos egységének tagja maradt, de felmentést kapott a további szolgálat alól. Az 1973-as jom kippuri háborúban is részt vett, majd visszatért az Egyesült Államokba egyetemi tanulmányait folytatni. Doktorálni azonban már nem tudott, annyira megviselte bátyja, Jonatan halála.
Ő vezényelte ugyanis a Szájeret Matkal-alakulatot az 1976-os entebbei túszkiszabadítási akcióban, ahol egyedüliként halt meg. Emléke vissza-visszatér öccse önéletrajzában – mint testvér, mint szerepmodell és mint olyan, akinek az izraeli kollektív tudatban fontos szerep jut –, és így egyben Netanjahu vezetői, nemzetmentő miniszterelnöki ambícióit is legitimálja.
Az oslói békefolyamat kudarca és a Likud propagandája együtt tette lehetővé azt, hogy az 1982 és 1984 között nagykövet-helyettesként Washingtonban szolgáló Netanjahu 1996 és 1999 között miniszterelnök lehessen. Bár később mindig is visszautasította azt, hogy köze lett volna ahhoz a gyűlölethullámhoz, amely 1995. november 4-én a Jichák Rabin miniszterelnök elleni gyilkosságban tetőzött, teljesen nem sikerült eloszlatnia a gyanút, hiszen társaival folyamatosan uszított (a szerintük) az országot az araboknak kiárusító Rabin és társai ellen.
Hosszú politikai pályafutásának szerintem legsikeresebb időszaka az volt, amikor az övét váltó Olmert-kormány 2003-ban megbukott, és Ariel Saron kormányában pénzügyminiszterként tevékenykedett. Saron azért adta neki ezt a tárcát, hogy ezzel is népszerűtlenné tegye vetélytársát, ő azonban nagy sikerrel abszolválta a feladatot. Magát büszkén thatcheristának nevezve leépítette a Hisztadrut szakszervezet több évtizedes hatalmát, és az (ultra)ortodoxok társadalmi integrációját is sikeresen elősegítette. Igaz, jelentős lépések fűződnek a nevéhez (infrastruktúrafejlesztés, gazdasági verseny bevezetése a tömegközlekedésben, csúcstechnológia szorgalmazása a felsőoktatásban, a szigorú devizakorlátozás felszámolása), Izrael felemelkedését, startup nemzetté válását azonban kizárólag saját magának tulajdonította.
Bibi bebetonozva
2009 óta a rövid másfél éves ellenzéki közjátékot leszámítva ő kormányozza Izraelt, és ezzel ő lett az ország leghosszabban regnáló politikai vezetője. A kezdeti sikerek után, 2020-tól kezdve uralma egyértelmű hanyatlást mutat. Hogy hatalmát fenntartsa, a liberál-konzervatív Bibi olyan erőkkel szövetkezett, amelyek egyáltalán nem az ország gazdasági-politikai sikerének kovácsai. A világ egyik legtehetségesebb kamarillapolitikusává válva tökélyre fejlesztette koalíciómegtartási képességét. Bonyolult különalkuinak és árulásainak rendszerével átformálta Izrael politikai életét. A piac felszabadításával ugyan a nagy gazdasági konszerneknek kedvezett, de az államilag támogatott startupoknak is, mindez jót tett az izraeli gazdaságnak, és az ország állampolgárait a szabad világ integrált részévé tette.
Az óriási lék
Akárcsak az apja, Netanjahu váltig élesen ellenezte a palesztin állam létrejöttét, ezzel azonban prolongálta az ország legsúlyosabb egzisztenciális problémáját. Regnálása alatt Izrael számtalan háborút vívott a Gázát uraló Hamásszal, és folyamatosan konfliktusban állt a ciszjordániai iszlamista csoportokkal. Bibi, hogy gyengítse a ramallahi Palesztin Nemzeti Hatóságot, tűrte, hogy annak ellenlábasa, a Gázát uraló Hamász folyamatosan nagy összegekhez jusson, főleg Katarból. Szó sincs arról, hogy a palesztin terrorizmust akarta volna támogatni, de mégiscsak ez történt. Bár az első Trump-kormányzat által tető alá hozott Ábrahám-egyezmények és Jeruzsálem Izrael fővárosaként való amerikai elismerése megerősítette Bibit, aki az amerikaiak révén ki akarta venni a palesztin kérdést az arab kívánságlistákból, illetve az izraeli–arab viszonyrendszerből. A konstrukció működni látszott, de 2023. október 7-én óriási léket kapott.
Egyéb problémák
A sikerszériát más is megtörte. Netanjahu ellen főleg korrupciós ügyekben per folyik. Könyvében egyes vádakat tagad, másokat kevésbé. Hozzáállása jelentősen eltér elődei puritán-baloldali ethoszától: ami a startup nemzetet teremtő miniszterelnöknek jár, az jár. A sikeres gazdaság velejárójaként szétnyílt jövedelmi ollóban, a hihetetlen vagyonokban, privilégiumokban nem lát semmi kivetnivalót. Rossz nyelvek szerint a kormányzati döntésekben is részt vevő felesége, Szara is szerepet játszik ebben. 1977-ben Rabin miniszterelnök még belebukott abba, hogy feleségével bankszámlát nyitott az Egyesült Államokban. A Bibi-korszak véget vetett az izraeli, még Beginre is jellemző politikai puritanizmusnak, elszakította az országot baloldali alapításától, kemény piacgazdaság alakult ki, óriási izraeli tőkebefektetések vannak világszerte, a pénzmogulok pedig megtalálják az utat a kormányhoz. Egy húron pendülnek a fejével.
Az egyébként nagyon sikeres – persze a Bibi-tábor által annak arab koalíciós partnere miatt hazaárulással vádolt – Bennett–Lapid kormányt (2021–2022) olyan koalícióval tudta Netanjahu leváltani, amely minden eddiginél szélsőségesebb politikusokat is magában foglalt. Az új kormány aztán „jogi forradalmat” indított az addigi status quo ellen, hogy korlátozza a Legfelsőbb Bíróság hatalmát, a „soha senki által meg nem választott” jogi elitet pedig a kormányzó elit alá rendelje. Mindezek máig folyamatos tüntetéseket váltottak ki, főleg Tel-Avivban. Az úgynevezett első Izrael (ahogy a Netanjahu-tábor a liberális-baloldali askenázi elitet nevezi) tüntet a „második Izrael”, a vallásos keleti-messianista jobboldal ellen.
Ebben a feszült helyzetben támadott tavaly októberben a Hamász. A szabályszerű pogromban a vészkorszak óta ennyi zsidót ilyen rövid idő alatt nem gyilkoltak meg. Az izraeli társadalomban soha nem tapasztalt válságtünetek jelentkeztek, a védelmi-politikai vezetésben való kiábrándulás és csalódás tetőzött. A Gázába tömegesen hurcolt túszok kétségbeesett hozzátartozói külön lobbicsoportot alkottak, és a tüntetésekhez csatlakozva követelték az azonnali tűzszünetet Gázában.
A nemzeti szuverenitás élharcosa
Netanjahu először a gázai hadjáratnak adott zöld utat, tisztogatást kezdett Ciszjordániában, majd célzott likvidálásokat hajtott végre a Hamász és a libanoni Hezbollah irányítói ellen. A háborús konfliktus jóval Izrael határain túlra is kiterjedt. Irán immár nemcsak helyettesítőin keresztül, hanem közvetlenül támadta meg a zsidó államot. Az pedig szintén közvetlenül reagált. Bár az izraeli viszontcsapások hatékonyak voltak, megerősítették az országban egyébként is meglévő, az állam jövőjével kapcsolatos egzisztenciális félelmeket. Ugyanakkor hívei körében megerősödött a keménykezű miniszterelnöki imidzs. Közben az izraeli hadsereg szárazföldi hadjáratba kezdett Dél-Libanonban, a 2023 októbere óta rakétázott és drónozott határvidék – ahonnan mintegy hetvenezer embert telepítettek ki – ugyanis ezt követelte. Izrael katonai vezetése régóta sürgette a libanoni, a Hezbollah elleni hadjáratot, a gázai háborút pedig be akarta fejezni, ezt azonban Netanjahu – homályos okokra hivatkozva – nem engedi meg. Nagyon régen nem állt Izrael ennyi fronton háborúban, és nem volt ennyire törékeny a nemzetközi pozíciója.
A kormányfő radikális-nacionalista koalíciós társaitól ösztökélve és saját politikai népszerűségét hajszolva teljes és végleges győzelmet akar minden fronton. Elfelejtette, hogy nem létezik teljes és végleges győzelem. Miközben magát a nemzeti szuverenitás élharcosának tartja, mindig az amerikaiak segítségére épít, amikor az izraeli hadsereggel komoly és merész, mások nemzeti szuverenitását kevéssé tisztelő katonai akciókat hajtat végre. A több mint negyvenezer palesztin és körülbelül nyolcszáz izraeli katona halálán sem látszik meghatódni: politikai okokból nem az amerikai demokrata vezetés, hanem inkább Trump alatt akar, ha akar, tűzszünetet kötni. Hívei új Churchillt látnak benne, de a korai ígéretes évek ellenére nem emelte fel Izraelt, uralmának mérlege nem pozitív. A külső bajok, a háborúk mellett az ország belső problémái, melyek jelentős részben az ő hatalmi túlélését biztosító koalícióból fakadnak, nemcsak az eddigi status quót, hanem Izrael fennmaradását is veszélyeztetik. Kormányzatának identitása a permanens konfliktusban, Izrael megosztásában, a hatalmi ágak egyensúlyának a végrehajtó hatalom számára kedvező, egyoldalú megváltoztatásában rejlik. Rossz hír ez azoknak, akik, ha nem is tejjel-mézzel folyó Kánaánt, de a térségbe integrálódó, ám demokratikus-liberális értékeit megtartó zsidó államot szeretnének látni.
Az írás eredetileg az orszagut.com oldalon jelent meg.
Főkép: „Meg kell mentenem magamat” – „Meg kell mentenünk a túszokat”; friss falfirka Tel-Avivban
Novák Attila történész, volt Szombat-szerkesztő és Tel Aviv-i diplomata. Jelenleg egy budapesti egyetemen tudományos főmunkatárs, a Goldziher Intézetben (Mazsihisz) is dolgozik, valamint (amint csak teheti) felpattan a Tel Aviv-i járatra, ahol igazán otthonosan érzi magát.