3 perc 11 másodperc a Kneszetből, amely mindent tükröz: az őrületet, a butaságot és az emberség elvesztését. – Idan Alon írása a Haaretzben
••• Ebben a 3 perc 11 másodperc hosszúságú videóban úgy kell nézni az eseményeket, mintha egy színdarabot látnánk, ahol minden szereplő egy-egy eszmét, értéket vagy embercsoportot képvisel, és a köztük lévő dinamika tükrözi a jelenlegi izraeli erőviszonyokat. Ez egy lehangoló, nyomasztó videó, amely elsősorban tehetetlenségérzetet kelt. Bizonyos pontjain legszívesebben belelépnél a képernyőbe, kiáltanál, talán még erőt is alkalmaznál, hogy megváltoztasd az eseményeket, az erőviszonyokat – tulajdonképpen magát a valóságot. De ez nem lehetséges.
"אדוני היו"ר, הוא לא יכול להגיד שאנחנו הרגנו, תחזור בך מהדברים" – איימן עודה האשים את המדינה בהרג עזתים, טלי גוטליב זעמה, מ"מ היו"ר ניסים ואטורי הוריד את חבר הכנסת מהדוכן: "אתה לא תגיד הרגו, חיילי צה"ל לא פושעים, אתה לא תמשיך"@AyOdeh @TallyGotliv @nissimv pic.twitter.com/wsnBVtTIg9
— ערוץ כנסת (@KnessetT) January 14, 2025
••• Ayman Odeh a Kneszet pulpitusán beszél, és a következőket mondja: „Egyetlen megkérdezett sem mondott egy szót sem Gázáról. Senki sem mondta, hogy rosszul érzi magát… hogy az állam tizenhétezer tíz év alatti gyereket ölt meg.”
Érdemes megállni ezen a ponton, mindössze húsz másodperccel azután, hogy megszólalt, mert ettől a pillanattól kezdve az egész jelenet bohózatba fordul, amelynek két főszereplője Tally Gotliv és Nissim Vaturi lesz.
Ha Odeh az emberséget képviseli, akkor Gottliv, szokásához híven, az őrületet és az eszelősséget minden formájában: megalománia, nárcizmus, rögeszmék, hisztéria, határok nélküli viselkedés – minden, ami a repertoárban megtalálható. Vaturi pedig a butaságot, a sekélyességet, a tudatlanságot, az erőszakosságot és a nacionalizmust testesíti meg – szintén minden, ami a repertoárban szerepel.
És így elérkeztünk a jelenet lényegéhez: az emberség próbál megszólalni, de az őrület és a butaság megakadályozza benne (és még egy további szereplő is megjelenik, de erről később).
••• Valóban „az állam megölt 17 ezer tíz év alatti gyereket”? Nincs megbízható, hivatalos statisztika, amely alátámasztaná ezt a számot. Ugyanakkor léteznek más, viszonylag elfogadott adatok, amelyek több mint 45 ezer halottról beszélnek. Közöttük több ezer nő, több ezer gyermek és több száz csecsemő is van. A Lancet tudományos folyóiratban megjelent kutatás szerint a halottak száma jelenleg körülbelül 70 ezerre tehető, akiknek mintegy 60 százaléka nő és gyermek. Mindenesetre úgy tűnik, hogy Izraelben – beleértve a hadsereget is – senki sem vitatja azt az állítást, hogy több tízezer gázai vesztette életét, köztük több ezer gyermek, csecsemők is.
Most térjünk vissza az abszurd színjátékhoz, amelyben Ayman Odeh a Kneszet pulpitusán áll és kijelenti: „Az állam megölt 17 ezer tíz év alatti gyermeket.”
Gottliv ordítva fordul Vaturihoz: „Elnök úr, nem mondhatja azt, hogy mi öltük meg őket! Vonja vissza a szavait!”
Először is, mint minden önmagára adó bohózatban, érdemes észrevenni, hogy Vaturi „elnök úr” megszólítást kap. Az „elnök” kifejezés kulturális jelentősége és Vaturi általános súlytalansága közötti ellentét egy valódi szatirikus pillanatot eredményez.
De a kép és a valóság kettősségén túl, a fülsiketítő kiabálás közepette érdemes figyelni az érvelés lényegére: „Nem mondhatja, hogy mi öltük meg őket.” Igen, Gottliv, vagyis az izraeli őrület tagadja magát az ölést.
Nem arról van szó, hogy Odeh azt mondta volna, hogy „az állam meggyilkolt 17 ezer tíz év alatti gyereket.” Nem használta a „gyilkosság” kifejezést, amely szándékos ölésre utalna, hanem az „ölt” szót, ami akár arra is utalhat, hogy elfogadja azt az állítást – amely egyébként a háború során megjelent vizsgálatok fényében nem feltétlenül igaz –, miszerint a cél nem az ártatlanok megölése volt, hanem a Hamasz terroristáinak likvidálása, akik azonban a civil lakosság közé rejtőztek, így végül sok gázai, köztük gyerekek is életüket vesztették.
Nem, nem, az izraeli őrület – vagyis Gottliv – magát a haláleseteket tagadja. Számára a több tízezer áldozatot nem „az állam”, vagyis nem a Cahal ölte meg. Ha így van, akkor hogyan haltak meg? Talán a hadsereg csak terroristákat ölt meg, és több tízezer nő és gyermek – köztük a csecsemők – öngyilkosságot követett el?
Vagy talán így született meg a kifejezés: „halálukat lelték” – mintha keresték volna, és végül rábukkantak.
••• Mindenesetre most az őrület a butasághoz fordul („Elnök úr!”), és azt követeli, hogy az emberség „vonja vissza a szavait”! Vagyis egy izraeli palesztinnak, aki több mint egy éve nézi, ahogy testvérei tömegesen megölik, vissza kellene vonnia az állítását, miszerint testvéreit tömegesen megölik.
A butaság – amely az elnöki székben ül! – elfogadja az őrület követelését, és felszólítja az emberséget: „Vond vissza a szavaid!”
Az emberség azonban nem hajlandó megalázkodni az őrület és a butaság előtt, és kijelenti: „Minden egyes szavamat vállalom.” Ekkor a butaság úgy dönt, hogy némi észt ad az emberségnek, és kioktatja: „A Cahal katonái nem ártottak senkinek, nem öltek meg senkit, a Cahal katonái nem bűnözők, nem fogod ezt folytatni.”
Az emberség azonban továbbra is kitart az álláspontja mellett, ezért az őrület felpattan a székéből, ordítva és fenyegető kézmozdulatokkal a pulpitus felé rohan. A butaság pedig követi példáját, és nem engedi, hogy az emberség folytassa beszédét.
Érdemes figyelni az őrületre, amely dührohama – vagy talán inkább összeomlása – közben így kiált: „Nem mondhatja, hogy megöltünk 17 ezer embert.” Vagyis ez már nem is gyermekekről szóló vita. Az izraeli őrület még azt sem hajlandó elfogadni, hogy több ezer ember meghalt. Ez a valóság legmagasabb szintű tagadása, egy teljes elszakadás a realitástól.
Itt egy paradoxon: pontosan azok az emberek, akik állandóan a „katonai nyomásról”, a „pokol kapuiról” és arról beszélnek, hogy „nincsenek ártatlanok Gázában” ugyanazok, akik tagadják saját követeléseik tényszerű következményeit. Azt akarják, hogy az állam minél több embert öljön meg, de amikor valaki kimondja, hogy az állam megölt embereket, nem hajlandók erről hallani.
Ez a paradoxon szerkezetében emlékeztet a „Nakba-paradoxonra”: a jobboldal azt állítja, hogy „nem volt Nakba” (nakba harta – נכבא חרטא), ugyanakkor azzal fenyegetőzik, hogy „ha nem viselkedtek rendesen, lesz még egy”.
••• Ebben a pillanatban két Kneszet-őr érkezik, körülállják Odeht, és megragadják a karjait. Még próbálja értetlenkedve mondogatni: „Miért? Miért?”, de a két őr határozott marad, teszik a dolgukat, és levezetik. Odeh teljesen kimerülten magához veszi a papírt, amelyből felolvasta a beszédét, és elhagyja a pulpitust. A háttérben taps hallatszik.
Ekkor Odeh megpróbál visszatérni a helyére, de a két férfi nem engedi, mert el kell hagynia az üléstermet. Azonban útközben a kamera egy pillanatra megáll, majd fókuszba kerül Jair Lapid, aki ott ül és beszélget Elazar Sternnel, miközben Odeht kirakják.
Íme, egy újabb szereplő, aki egy bizonyos értéket képvisel: közöny.
••• Izrael, helyzetjelentés: az őrület és a butaság összefog a közönnyel, és együtt száműzik az emberséget.
Főkép: Képernyőfelvétel a Kneszet csatornájáról