Tilos elfordítani a tekintetünket

Egy kislány, aki életét vesztette a Cahal légicsapásában az Al-Bureidzsi menekülttáborban, tegnapelőtt. Be lehet indítani az elfojtás és tagadás összes mechanizmusát – de ez nem változtat a keserű tényen: Izrael ölte meg őket. – Fotó: Fadel A. A. Almaghari / Anadolu via Getty Images

A Haaretz szerkesztőségi véleménye gyerekek haláláról – és arról, amit ezek a képek mondanak rólunk.

A képen látható kislányt nem akarjuk látni. Ha meglátjuk, bűntudatot érzünk. Márpedig nem akarunk bűntudatot érezni, mert október 7. velünk történt meg – nem velük. És ezt az érzést nem vagyunk hajlandók elengedni – még akkor sem, amikor ennek nevében gyerekek ezreit öljük meg.

Tegnapelőtt a légierő kilenc, 3 és 14 év közötti gyermeket ölt meg. Két légicsapás, néhány óra eltéréssel, eltalálta az iskolát, amely az al-Bureidzsi menekülttáborban kitelepítettek menedékéül szolgált. Az izraeli hadsereg szerint a cél egy „Hamasz-parancsnoki és irányító központ” volt, és azt közölték, hogy „megtették a szükséges lépéseket a civil áldozatok elkerülésére”. Megtették vagy sem – 32 palesztin meghalt, köztük legalább kilenc gyerek és négy nő.

Ismét ellepték a közösségi médiát a képek és videók: gyermekek testének maradványai, szülők, akik sebesült gyerekeiket viszik, mások, akik búcsút vesznek halott gyermekeiktől. Felvételek, amelyek elől elfordítjuk a tekintetünket. Csak ne kelljen látni, mit tettünk. „Ők tették ezt magukkal” – mondogatjuk magunknak, és tovább igazoljuk egy olyan háború folytatását, amely régóta nem más, mint irányíthatatlan bosszúroham.

Az izraeliek továbbra is elfordíthatják a tekintetüket minden olyan felvételtől, amely szembesítené őket a Gázai övezetben zajló öldökléssel. A média továbbra is elmulaszthatja a feladatát, és nem tárhatja a nyilvánosság elé, mi történik a nevükben, fiaik és lányaik által. Lehet folytatni az áldozatok számának figyelmen kívül hagyását – amely már meghaladta az 52 ezret, köztük mintegy 18 ezer gyermek –, kétségbe lehet vonni az adatok hitelességét, működtetni az elfojtás, a tagadás, az érzéketlenség, az eltávolodás, a normalizálás és az igazolás teljes gépezetét.

De mindez mit sem változtat a keserű tényen: Izrael ölte meg őket. Mi tettük ezt.

Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.

FORRÁSHaaretz

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Szörnyű látni, vagy akár tudni róla, hogy nők és gyerekek halnak meg, de nem a zsidók kezdték és nem 2023 október 7-én! Az araboknak (mert a zsidók a palesztinok!) mindig is szálka volt azon a földön a zsidó nép és ami talán fontosabb, az az apa ott a képen egy jövőbeni terrorista testét viszi, vagyis eggyel kevesebb lény van aki később izraelieket terrorizálná, gyilkolná meg! Ha nem tudnám azt, hogy az arab csőcselék mit művelt a zsidó néppel, akkor sajnálnám, de így nem! Annak örülnék ha a képen látható lenne az utolsó és akkor béke lenne a pálmafák alatt! (Megjegyzem: október 7 előtt ilyen gondolatok soha nem jutottak eszembe, de azóta gyűlölöm őket, gyűlölöm azokat akik itt Európában zsidókat terrorizálnak, legyen az muszlim, vagy a norvég rihonya!)

  2. Az izraeli baloldal, idióták !
    Nem tudják, hogy háború van ???
    Nm tudják ki kezte e háborút ???
    Szégyen !!!
    Miért nem itélik el a barbár náci terroristákat, akik már 2006 – tól hány terror cselekményt követtek el, S hány ezer rakétát küldtek Izrael területére ???
    Na persze, S mi történt 2023 Október 7 – én ???
    Kérdezem – van olyan háború, ahol nincs civil áldozatok ???
    Sajnálom, hogy izraeli zsidó polgároknak az buták !!!
    Mintha nem elég, hogy a világ legtöbb országai antiszemita, S hallják a hazug arab propagandát !!!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét