Fél nap alatt két földrengés volt északon

A Beit Seantól északra körülbelül 2 km-es mélységben kipattant földrengés jól érezhető volt az ország egész északi részén, de még a Saronban, Tel-Avivban...

Súlyos incidens a hadseregben: két kommandós tiszt baráti tűztől meghalt

A kommandós dandár Egoz alakulatának két szakaszparancsnoka gyanús alakot azonosított a Jordán-völgyi Nabi Musza bázis lőterén, és letartóztatási eljárást indított, amelynek része a levegőbe...

Izraelben megjelent a flurona (influenza+korona)

Izrael dokumentálta az első megbetegedést az úgynevezett „fluronával”, amely egyidejű korona- és influenzavírus-fertőzés – jelentette a Ynet csütörtökön. A kettős fertőzést először egy nőnél azonosították...

A védelmi minisztérium több száz kilogramm, a hatnapos háborúból maradt szíriai lőszert semmisített meg...

A Honvédelmi Minisztérium aknamentesítéssel foglalkozó hatósága a hatnapos háborúból származó szíriai lőszert semmisített meg, amelyet a Golán-fennsík közepén talált szíriai bunkerben fedeztek fel –...

A Gázai övezetből kilőtt rakéták landoltak Tel-Aviv partjainál

Két rakétát lőttek ki ma (szombat) reggel a Gázai övezetből, és a tengerben landoltak Gus Dan partjainál – jelentette az IDF szóvivője. A robbanások visszhangja...

A biztonsági erők elfogták a Chomes melletti merénylet elkövetőit

Négy palesztint tartóztattak le vasárnap kora reggel az Izraeli Fegyveres Erők, a Sabak és a Jamam erői, azzal a gyanúval, hogy csütörtökön fegyveres merényletet...

Már harmadik napja tanúskodik Netanjahu ellen volt kommunikátora, Nir Hefez

Benjamin Netanjahu korrupciós perének bizonyítási szakaszában a jeruzsálemi körzeti bíróságon Hefez meglehetősen kemény tényeket közölt eddig. Például, hogy Netanjahu közel annyit törődött a média...

Itt van a tél, itt van újra

November végére Izraelbe is megérkezett a tél (ősz ugye nincs is), ami azt jelenti, hogy végre valódi eső esik. Az Izraelinfo kedves olvasói képeivel...

Két határrendőr megsérült egy késeléses merényletben Jeruzsálem óvárosában

Két határrendőr megsérült egy késeléses támadásban Jeruzsálem óvárosában szerda este – jelentette az izraeli rendőrség. Az Izraeli Mentőszolgálat szerint a két sérült egy 20 éves nő, aki közepesen...

Izrael Bahreinnel, az Egyesült Arab Emirátusokkal és az Egyesült Államokkal közös hadgyakorlatba kezdett a...

Izrael mától (csütörtök) haditengerészeti gyakorlatot hajt végre a Vörös-tengeren az Egyesült Arab Emirátusok, Bahrein és az Egyesült Államok erőivel együttműködve – áll az Egyesült...
Zsinagógába menet agyonlőttek egy ingatlanost Rechovotban

Zsinagógába menet agyonlőttek egy ingatlanost Rechovotban

Péntek reggel Rechovotban, egy zsinagóga előtt a nyílt utcán agyonlőtték Eldad Peri ismert ingatlan-beruházót. A negyvenes éveiben járó üzletembert gyilkosa egy motorkerékpáron várta, majd...

Időjárásjelentés: esős Jom kipur várható

Minden izraeli tudja, hogy Jom kipur napján itt mindig kánikula van. Vagy mégsem? Ha megkérdünk egy izraelit, hogy általában milyen az időjárás Purimkor, amire a...
Kochavi meglátogatta a gázai határon megölt mesterlövész családját

Kochavi meglátogatta a gázai határon megölt mesterlövész családját

Aviv Kochavi vezérkari főnök ma (vasárnap) reggel meglátogatta Barel Hadaria Shmueli, a múlt héten a gázai határon meghalt mesterlövész családját. Shmueli szülei a katona...

Izraeli kisfiúval végzett egy kockamedúza

Egy mérgező kockamedúza halálosan megsebesített egy kilencéves izraeli gyereket Thaiföldön – jelentette vasárnap az izraeli média. A beszámolók szerint a fiú, aki a családjával évek...

Hatalmas mazal tov Merav Michaelinek!

Merav Michaeli (54), a Munkapárt elnöke és Izrael közlekedési minisztere ma (szombat) este mindenki meglepetésére bejelentette első gyermeke, kisfia megszületését. A boldog apa Lior...
Feloldották a melegektől származó véradás elfogadásának tilalmát

Feloldották a melegektől származó véradás elfogadásának tilalmát

Nitzan Horowitz egészségügyi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy feloldják a melegek véradásának befogadására vonatkozó tilalmat. A változás októberben lép életbe. Izraelben eddig tilos volt vért venni...

Libanonból három rakétát lőttek ki, kettő Izrael területén zuhant le; A hadsereg ágyútűzzel válaszolt

Három rakétát lőttek ki ma (szerdán) Libanonból, amelyek közül kettő Izrael területén csapódott be. Személyi sérülés nem történt, de Kirjat Smona egyik nyílt területén tűz...

Három tűz ütött ki gyújtóléggömbök következtében

Három bozóttűz ütött ki ma (vasárnap) az Eskol Regionális Tanácsban, melyeket a Gázai övezetből érkező gyújtóléggömbök okoztak. Az elmúlt órákban a tűzoltó- és mentőcsapatok, a...

Borrell: a mai tanácskozás jó alkalom arra, hogy újraindítsuk korábban megromlott kapcsolatainkat Izraellel

A mai tanácskozás jó alkalom arra, hogy újraindítsuk korábban megromlott kapcsolatainkat Izraellel, ezért is örülök, hogy Jair Lapid, az új izraeli kormány külügyminisztere részt...
A Netanjahu család 12 év után elhagyta a miniszterelnök Balfour utcai rezidenciáját

A Netanjahu család 12 év után elhagyta a miniszterelnök Balfour utcai rezidenciáját

Benjamin Netanjahu volt miniszterelnök és családja 12 év után tegnap (szombat) éjszaka elhagyta a jeruzsálemi Balfour utcai miniszterelnöki házat. A rezidenciát mostantól Naftali Bennett...

A rendőrség letartóztatott egy felfegyverzett férfit Tel-Avivban

A tel-avivi rendőrség letartóztatott egy felfegyverzett férfit, aki a Tel-Aviv Pride ellen tervezett támadást - írja a The Jerusalem Post. A nyomozók számos fegyvert...

Viharos harc az állampolgársági törvény körül

Az izraeli arabokkal házas palesztinok állampolgárságát vagy Izraelben való letelepedését meggátoló törvényi szakasz érvényessége másfél hét múlva lejár. A 2003-ban hozott ideiglenes rendelet hatályát...

Zandberg ellenzi a nemek szerint elkülönített fürdést

Tamar Zandberg környezetvédelmi miniszter (Merec), akinek a Természetvédelmi és Nemzeti Parkok Hatósága (Rasut Hateva Vehaganim) is felügyelete alá tartozik, kijelentette, hogy ellenzi azt a...

Vasárnap lesz a Bennet-Lapid kormány beiktatása

Yariv Levin kneszet házelnök ma reggel (kedden) bejelentette, hogy a kormány eskütételére jövő hét vasárnap kerül sor a Kneszetben. A Naftali Bennet a Jamina...
- Hirdetés -