A Múlt és Jövő folyóirat 1937 márciusi száma, és Patai József

Múlt és Jövő, a családi vállalkozás

Szinte közhelyszerű, hogy a 2018-ban hetvenedik születésnapját ünneplő Izraelt megálmodó-előkészítő szellemi műhelyek Európában (pontosabban annak keleti – megengedőbb esetben középső – vidékein) dolgoztak a...
Sara Feigin

Egy izraeli zenepedagógus portréja: Sara Feigin

"Tudvalevő", hogy minden zeneiskolai vizsgakoncerten kell játszani egy helyi szerzőt is a klasszikus, a barokk és a modern darab mellett. A magyar zeneiskolák dolga...
A Bét ha Gefen zsidó-arab kulturális központ bejárata Haifán

Bét ha Gefen

Ebben az épületben rájövünk, hogy attól, hogy az én történetem igaz, attól még a másik emberé is igaz lehet. Ujvári Anna kísér végig minket...

Az Örök Ficsúr

Silló Sándor írása, Rónai András könyvével a kézben Egy színész addig él, amíg azok, akik látták őt játszani. Ötven éve figyelem, hogyan zabálja fel az...

Teherán!

Iráni újságok: "A cionista rezsim kémsorozatot készít Irán ellen." Hétfőn esténként mostantól állandó programom lesz, legalábbis, amíg véget nem ér a nyolc részes új mini...

Életnagyságú kánaáni istenszobor jogarát találták meg a bibliai Lakis romjainál

Életnagyságú kánaáni istenszobor jogarát találták meg a bibliai Lakis romjainál folyó ásatásokon – jelentette a Haaretz című újság honlapja. A régészek egy 3200 évvel ezelőtti...

A mi alijánk

Mint már írtunk róla, a cfáti Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeumával közösen megpróbáljuk megismerni és feldolgozni az 1990-2010 között érkezettek, köztük e honlap szerkesztőinek...

Ősi titkokat tár fel a Holt-tengeri tekercsek DNS-vizsgálata

A Holt-tengeri tekercsek DNS-vizsgálata fényt derített a pergamenek eredetére, arra, hogy milyen állat bőréből készítették őket, és ezzel választ kínál számos tudományos kérdésre –...

Újra nyitnak a múzeumok

A Tel-Avivi Művészeti Múzeum, a Holoni Design Múzeum, a Bat Yam-i Művészeti Múzeum és még számos izraeli múzeum nyílik meg újra, több hónapos zárvatartás...
Egy Natúf-kultúrából való ember koponyája - fotó: Gonen Sharon professzor / Tel Hai Főiskola

Izraeli kutatók: a letelepedés javította az ember egészségi állapotát

A letelepedett mezőgazdasági életforma javította az emberek egészségi állapotát, amit jelez, hogy ritkábban kaptak középfülgyulladást – állapították meg tanulmányukban a Tel-Aviv-i Egyetem kutatói. A tudósok...
Izraeli Könyvhét Tel-Avivban, 2016 - fotó: Wikipedia

Elmarad a könyvhét – Hírösszefoglaló

A Jes Atid-Telem vezetője, Beni Ganz korábbi szövetségese, Jair Lapid lett formálisan is az ellenzék vezetője – jelentette be szerda reggel Jariv Levin a...

Többezres koncertet rendeztek Tel-Avivban a kulturális rendezvények újraindításáért

Többezres "járványzáró" örömünneppé változott a szórakoztatóipari dolgozók támogatására rendezett koncert Tel-Avivban – jelentette a ynet pénteken. A tel-avivi Charles Clore parkban csütörtök este tartott tiltakozó...

Dr. Wolfgang és a záróra-teória

Kaptafák, helyek Cipőgyártó automata gépsorok tervezői lehet, hogy sok mindent tudnak a cipő anyagának szerkezetéről és a láb anatómiájáról, de nem volt a kezükben Löffler...
A Pál utcai fiúk három héber kiadása

A Pál utcai fiúk Izraelben

Molnár Ferenc regénye Izraelben is klasszikus ifjúsági műnek számít. Olvasók nemzedékei nőttek fel rajta: az 1940-ben Mahanajim címmel megjelenő első kiadás szövegét Ruth Katz és Saul Kantzler...

Művészi Függetlenség Nap – Izrael Állam himnusza

Izrael nemzeti himnusza, a Hatikva ("A remény") – számtalanszor felhangzik ezekben a napokban az állami ünnepségeken; komoly ábrázattal, megrendülve, tisztelettel, vigyázzállásban hallgatjuk az elesett...
Avigdor Hameiri 1936 májusában - fotó: Kluger Zoltán

Egy feledésbe merülő életmű

Az ősi-új országban héberül irodalmat írni kemény dió volt az első generáció számára, hiszen nem az anyanyelvükön alkottak, s akkoriban az sem volt magától értetődő, hogy útépítés,...

Digitális platformokon „megelevenedő” tinédzser Holokauszt-áldozatok

21. századi vlogginggal és Insta-profillal emlékeznek a Holokauszt áldozatainak millióira. A 13 éves nagyváradi Heyman Éva története után most a Hollandiából 15 évesen elhurcolt...
Török István (1920-ban alijázott) mérnökért reggelenként egy arab ment, hogy szamárháton kísérje munkába (magángyűjtemény)

Ugyanarról harmadszor?

A cikk szerzője irodalomtörténész, A Kárpát-medencétől a Földközi-tengerig című, a magyar nyelvű izraeliek történetéről szóló, készülő cikkgyűjtemény szerkesztője. A magyarországi zsidóság nem jeleskedett cionista érzelmekben,...
barukh életöröm

az izraeliek hisztérikus életszeretete…

az elmúlt órákbanizraelben meghaltegy negyvenkilencés egy ötven éveskoronavírusos beteg a legfiatalabbak áldozatokeddig csak kettőilletve három évvelidősebbek barukhnál tegnap barukh letöltötteazt az applikációtami jelziha egy regisztrált fertőzöttnekkeresztezi az...

karantén-születésnap

ma vanbarukh elsőkaranténban töltöttszületésnapja ha a karanténon kívül töltöttszületésnapokat is beleszámítjukakkor ez a negyvenhetedik milyen ez a születésnap? olyanmint a többiizraeli szülinap csak még olyanabb tavaly judittal töltöttea vörös-tenger...

Eden Alene képviseli jövőre Izraelt az Eurovízión

Az Eurovíziós Dalverseny lemondását követően, amely eredetileg májusban, a hollandiai Rotterdamban lett volna megtartva, az izraeli KAN műsorszolgáltató vállalat vasárnap egy élő adásban közölte...
barukh imasál

mi a terv?

örökkévalócskámmi a terved? tegnap estebibi bejelentette a tévébenhogy a koronavírus terjedéséneklelassításamegállításaérdekébenzárjanak bea nem-életbevágóan fontos üzletek köztük a szállodák is bibiizrael miniszterelnöke pillanatnyilag átmenetileg mert az elmúlt egy évbenháromszor volt választás...

Unatkozik? Vásároljon ̶m̶o̶s̶ó̶m̶e̶d̶v̶é̶t̶ #Izrael70magyart!!!

Nincs jobb alkalom egy szobafogságnál arra, hogy megismerkedjünk Izrael vérzivataros- lebilincselő történetével szórakoztató, izgalmas egyéni sorsok tükrében! A Líra könyvesboltjából karantén idején is megrendelhető az...
barukh Jeruzsálem koronavírus zárva-1

zárva

a zárlat első reggele tegnap éjjel ótanem utazhatnak izraelbekülföldi állampolgárok csak akkorha bizonyítani tudjákhogy két hétigkaranténba vonulnak tegnap éjjel kezdődött purim elvileg a legvidámabbzsidó ünnep az egyetlenamikor vallási kötelességnagy...