Turista Hetiszakasz

Izraeli kirándulások szakavatott, izraeli magyar nyelvű idegenvezetővel. Történelem, romok, ásatások, Biblia… Fleischer Ferenc minden látnivalót elmagyaráz, a helyszínről.

Kő kövön maradt

Mai túránk két szempontból is különleges: egyrészt az egyes helyszínek önmagukban is kiválóak akár egy egész napra, másrészt mindegyik egy szűk, néhány kilométeres sugarú...

Egy város soha nem vész el – csak ellopják

Bizony az is előfordul olykor, hogy egy város hűlt helyét csodáljuk szájtátva. Sőt még világörökségi helyszín is lesz belőle! Ez a hetiszakasz Bét Guvrinba...
Zsinagóga Szusziában- fotó: a szerző

Eltűnt zsidók nyomában

Ezen a héten Júdea déli részére, a hebroni-hegyek déli nyúlványaira invitálom a kalandvágyó, és történelmet szerető bakancsosokat. A főként magyar somérosok alapította, és sertéshús feldolgozásával...
Az út Jeruzsálembe a szomszédos dombokról - fotó: a szerző

Harcos kirándulás a jeruzsálemi bulinegyedig

Mostanában egyfolytában harcos, katonás kirándulásaink voltak, és ma sem lesz ez másképp. Mit tegyünk, a modern Izrael létrejötte nem volt éppen fáklyásmenet. Különösen véresek...
San Simon egyik kolostorépülete - fotó: szerző

Enyém, tied, mienk Jeruzsálem?

Ma történelmi kirándulásra invitálom kedves olvasóinkat, mégpedig Jeruzsálembe 1948 és 1967 között. Indulunk 48-tól, két fontos csatától, aztán sétálunk egyet az egykor a várost...

Mesél a téli erdő – Karmel-hegy

Izraelben esőért, vízért, vagyis az életért imádkoznak, s nincs is szebb, mint ilyenkor, ha végre megnyílt az ég, ellátogatni a zöldbe, és megnézni a...

Hebron – hol sírjaink domborulnak

Ismét nehéz szívvel keltem útra. Nem az életemet féltettem, hiszen tudom, az izraeli hadsereg biztosítja a hely látogathatóságát, de Hebron olyannyira ellentmondásos pontja a...
izraelinfo caesarea cezarea turista hetiszakasz (5 of 13)

Császárvárosnézés

Mai turista hetiszakaszunk Izrael egyik leglátogatottabb helyére, Cesareába vezet. Joggal gondolhatná a kedves olvasó, hogy a fülén jön ki, tömény unalom, ott már voltam,...

Hol sírjaik domborulnak: Herzl-hegyi sírséta

Az emlékezés napján koronamentes időkben tele van a Herzl-hegyen a katonai temető, de idén csak fejben tudjuk végigjárni a nemzeti panteont, ahol Izrael egyszer...

Irány Szodoma és Gomorra!

Még mindig 20 fok alatt van Tel-Avivban, kár vacogni, irány a Holt-tenger vidéke. Ezúttal a déli csücskét nézzük meg alaposan, sőt még kirándulunk is...

Itt nyugszom én, Olvasod te, Olvasnám én, Nyugodnál te.

Többen figyelmeztettek: a tömegek őrjöngve panaszkodnak, miért nem megyünk már északra? És teljes joggal, mert a Golán óta ismét csak lenn délen reméltük édes...

Városi legendák vidéke

Van Izrael közepén egy festői városka, amolyan szentendrés. De nem visz oda hév, hanem be kell ülni a kocsiba, persze hét közben buszozhatunk is....

Galilea véres ujja

Egy tökéletes napot ajánlok kedves olvasóinknak: ismerkedjenek Galilea ujjával (אצבע הגליל) fönn északon, a libanoni határ mellett. Egyszerre a természettel, a történelemmel, és kicsit...

Legendák lepukkant lelőhelye

Egyszerre lepukkant és lenyűgöző. Egyrészt vérzik a szívünk, hogy az ország egyik legfestőibb, legromantikusabb hegyi városkája miért nem képes összeszedni magát legalább a ...

Amikor Dávid király csőbe húzta Jeruzsálemet

Új korszakhoz ért turista hetiszakaszunk. Nagy levegőt veszünk, vallásosak a mikvébe is elmehetnek, de a minimum a kézmosás: mai kirándulásunkon bemerészkedünk Jeruzsálembe. Nem egyszerű...

Homok a szélben, avagy mese egy sivatagi civilizációról

Tél van, tehát ismét a sivatagba megyünk felmelegedni, és megtudni minél többet erről a különös világról s lakóiról. E heti turista hetiszakaszunk a nabateusokról...

Keserédes zsidó sors reloaded a Golánon

Előző hetiszakaszunkban még örvendeztünk és ünnepeltünk, hogy a római pogány, aztán meg a bizánci keresztény elnyomás dacára milyen sok szép zsinagóga épült a Golánon....

Angyali üdvözletek Názáretből

Mai turista hetiszakaszunkban végtelenül toleránsan és egyetemesen elkezdjük végigjárni a keresztény szent helyeket. Közben egy percig sem feledkezünk el arról, hogy bizony Jézus zsidó...

Krokodilok a zsinagógákban?

Múlt héten a Golán-fennsíkról is babiloni fogságba vitték a zsidókat, legalábbis azokat, akiktől tartottak: a papokat, a vezetőket, a hangadókat, a gazdagokat, akiknek módjuk...

Minden út Jeruzsálembe vezet

Ezen a héten némi kacskaringóval Vespasianustól és az ő római császári útjától eljutunk John F. Kennedyhez, egy másik birodalom demokratikusan megválasztott elnökéhez, és mindezt...

Követ tör a török követ meg a többiek

Jeruzsálem óvárosa rengeteg csodát és titkot rejt, csak győzzük megismerni őket. Úgyhogy induljunk a Jaffa kaputól, és maradjunk is ott egy darabig. A városháza...

Menjen Ön is melegebb égövekre!

Ha újra itt a tél, és hideg az idő – vagyis húsz foka alá zuhan a hőmérő higanyszála –, akkor ideje ellátogatni melegebb égövekre, vagyis...

Természetes határok

A bakancsos izraeliek jól tudják, hogy északon, például a tengerparti, nyugati végeken is csodás tájakon lehet kirándulni. Eljött hát az ideje, hogy a ma...

Titkok földjén Ein Gediben

Ezen a héten titkok csodálatos világába kirándulunk: egy sivatagi oázisba a Holt-tenger partján, ahol pár forrás édesvize köré nemcsak kultúra és gazdagság, hanem Izrael...