Klubkoncert- és fesztiválözön szerelmeseknek

Cfat – Fotó: Silló Sándor / Izraelinfo

A törzs a tűz körül: ez lehetett a zene születése. 

A klubkoncertek közelről áradó energiái őrzik ezt az érzést. Mindegy, hogy gitárok zúznak, egy dalt súg az énekes, vagy a füledbe sír egy klarinét, dobog a lábad egy táncritmusra, vagy a szíved egy megható dallamra, vagy ha elragad a jazz szabadsága.

Miért ülnénk otthon a zenekonzerveinken, mikor hallgathatunk élő zenét is, ami csak nekünk szól?

Ebből az érzésből, a klubzenélésből a héten kijut majd bőven. 

A klasszikus muzsika is jól érzi magát a kisebb terek intimitásában. Két ilyen fesztivál is lesz a héten. A jeruzsálemi már tart, azt ideillesztem az elejére, a Zihron Yakovi Alma Zenei Napokat pedig majd a hét közepére szerkesztem. 

A Sounding Jerusalem fesztivállal fejeztük be az elmúlt hetet. Az újat is kezdjük itt az Óvárosban:

Vasárnap a Szíriai-ortodoxok Templomában a Varázsfuvolával.

Nem Mozart operája kerül műsorra, csak két varázslatos fuvola quartettje és egy Antonín Dvořák vonós tercett.

Tommaso Benciolini – fuvola
Wolfgang Schröder – hegedű
Anna Brugger – brácsa 
Isabel Gehweiler – cselló

A nemzetközi kvartett szólistája Tommaso Benciolini itt egy másik vonós trióval adja elő ugyanazt a művet, ami Szent-Márk Szíriai-ortodox templomban felcsendül majd vasárnap.

Az „Amerikai Álmok” című kamarazenei koncerttel folytatódik hétfőn a Sounding Jerusalem. 

A helyszín a legrégebbi közel-keleti régészeti kutatóközpont, az amerikai Albright Institute of Archaeological Research épülete, Kelet-Jeruzsálemben. 

A műsorban Luigi Boccherini, Philip Glass, Giovanni Sollima, művek és a tarka álmok végén Antonín Dvořák sláger darabja az “Amerikai”- vonósnégyes.

Kedden a Sounding Jerusalem fesztivál a Terra Sancta udvarára költözik.

Dialogue Akadémia és a Magnificat Institut of Music arab muzsikus hallgatóinak közös koncertje a nemzetközi tanári karral. A barokktól a kortárs zenéig ér a program. 

A fiatal ígéretek koncertje ingyenes.

Szerdán a Sounding Jerusalem fesztivál Betlehemben folytatódik a Béke Központban, csütörtökön pedig jön a Nagy Finálé a Megváltó Templomának udvarán.

Daniel Schnyder zeneszerző hangszerei a szaxofon, a klarinét és a fuvola. Játszótere, ahol az átiratai mozognak Vivalditól, Duke Ellingtonig. Játszótársai pedig a Sounding Jerusalem fesztivál korábbi fellépői, a nemzetközi csapat, akikre ez a gyönyörű hét épült. 

Daniel Schnyder (Svájc/USA) – szaxofon, klarinét, fuvola
Rebekka Hartmann (Németország) – hegedű
Wolfgang Schröder (Németország) – hegedű
Anna Brugger (Svájc/Németország) – brácsa
Isabel Gehweiler (Svájc) – cselló
és a fesztiváligazgató: Erich Oskar Huetter (Ausztria) – cselló

A koncert és a fesztivál záródarabja jön. A szerző és a szólista stimmel:

Daniel Schnyder

Most akkor ugorjunk fejest a klubéletbe.

Augusztus 7. VASÁRNAP

Ha jó muzsikusok jó latin zenét játszanak, az eleve olyan mintha rögtönöznének. Különösen ha tényleg improvizálnak. 

Mint például Anat Cohen és Marcello Gonçalves. A klarinét és a Rio-ban használt 7 húros gitár elég furcsa pár, de a bossa nova jazz nagy generációjának – Gilberto Gil, Milton Nascimento, Caetano Veloso – megidézésére tökéletes. 

Nekem fülig szaladt a szám a klipjüket hallgatva. 

A helyszín a tel-avivi Tzafta Színház.

Anat Cohen és Marcello Goncalves.

Most jön a JAVA!

Nem először szerepelnek itt a Klipzűrben, és Kuli Almaban is jártak már.

(Ha máshogy nem, beugrottak egy sörre. Nincs adat.)

A JAVA zenekar. Dinamikus, intuitív, pszichedelikus – ezt a bőbeszédű leírást találtam az oldalukon.

Fontos hozzátenni, hogy nincs dalolás, csak a három instrumentum: gitár, dob, basszus. A JAVA igazi power progrock a javából. A koncertklipen egy nagyszínpadon játszanak, de jó lesz ez a Kuli Almaban kicsiben is.

Augusztus 8. HÉTFŐ

Sufa Trio műfaját hívták már fúziós rocknak, jazzrocknak, progrocknak. A lényeg, hogy a jazz bonyolultabb ritmikái, a hangszerszólók ráépülnek a rock erejére. 

Persze a zene szórakoztatóbb mint a definíciója. 

Levontin 7  

Sufa Trio

Thom Cohan szoprán énekesnő, ő Tom a Tomboys trióban. 

A két boy pedig Yonathan Hadas és Ilya Magalnik, tangóharmonika és klarinét.

Az biztos, hogy könnyű zene de a műfaj…? Hol vagyunk?

Kávéházban Párizsban vagy egy kocsmában a régi klezmer Odesszájában, egy mediterrán teraszon vagy egy kellemes augusztusi estén Tel- Avivban, a Shablul jazzklubban?

Tomboys

Augusztus 9. KEDD

Saga Véliz pszihedelikus zenéje szinte összenőtt a Bisquid Light Show, azaz Moore Bisque látványvilágával.

Most a Levontin7-ben újra egybegyúrják a vizuális tripet és az eklektikus zenei pszihedeliát.

Most egy kis kitérő a beígért másik klasszikus zenei fesztiválra, Zihron Yakovba Az Elma Hotel Művészeti Komplexumba. 

Elma Zenei Napok.

Az első koncerten kedden 17.00-kor a csellóé lesz a főszerep.

Bach, Dvorak, Villa Lobos, Piazzola a szerzők listája. Négy csellóra készült átiratok a műsor.

A szerelem 8-kor érkezik a színpadra. Egy Mozart kvartett és egy Schumann zongorás trió között egy témába vágó Brahms-dal.

Másnap szerdán délelőtt 10-kor a billentyűk lesznek a főszereplők, az orgona és a zongora.

Bach és Schubert.

Kevés izraeli koncert-teremnek van igazi orgonája. Az Elma Hotel Művészeti Komplexum terme Zihron Yakovban ilyen.

16:00-kor kezdődik a “Kaleidoszkóp”. Három művet, három kis teremben játszanak majd el háromszor, a közönség pedig vándorol teremről teremre. Az egyik egy Kodály duett lesz.

Aztán Mendelssohn és Richard Strauss lesz a séta útvonala.

A szerda esti koncert a naplemente témáját muzsikálja majd körül.

Beethoven írt ilyen témájú szonátát és Respighit is megihlette. Egy Brahms fúvós trióval megy majd le a szerdai nap a zihron yakovi Elma Központban.

Az utolsó napra, csütörtök délelőttre már csak a Nagy Finálé marad. Egy Ravel vonósnégyes és Mozart zenei tréfája a műsor. 

Az a gyanúm, hogy az Elma három napos Tu Beáv-nyaralásra buzdít ezzel a programmal.

Kiszállni a valóságból három napra, és átadni magunkat a kamarazene intimitásának. Ezt a furcsa maratont mindössze egy tucatnyi zenész muzsikálja majd végig velünk. Lehet hogy a fesztivál végére már ismerősként köszönünk nekik az Elma Hotel Művészeti Komplexum folyosóin.

Művészeti vezető:

Zvi Plesser 

Egy Bach művet választottam ajánlónak, mert az orgona ritka instrumentum errefelé. 

Sharon Prushansky játssza itt, és majd Zihron Yakovban is.

Gyorsan még egy fontos fesztivál – ha nem a legfontosabb – a hét közepére.

Cfati Klezmer Fesztivál fogalom. Jártam már ott a korona előtt, klezmer dj-ként utcabulit nyomtam esténként. Belekóstoltam a hangulatba. Bevallom, amíg nem jártam Cfati Klezmer Fesztiválon azt hittem a műfajról, hogy ez valami speciális askenázi lakodalmas zene, valahonnan a sramli és balkáni zene szomszédságából. 

Nem gondoltam, hogy ez élőben engem is elragad.

Három nap örömzene: augusztus 9-10-11.

Meg sem próbálom az  eseményeit a szokásos zenekar sorolással összefoglalni. 

Adott egy tündéri kisváros Galilea legmagasabb pontján: Cfat. A 4 szent izraeli város egyike. Művésznegyede és a történelmi zsidónegyede szinte összeér. Ezen a szimbolikus találkahelyen, a girbe-gurba utcácskákon most 100000 vendég hömpölyög majd a klezmer zene kedvéért.

Cfat utcáin, terein, udvarok szögleteiben, kisebb nagyobb színpadokon több tucat fellépő muzsikál majd, három napon keresztül.

Azért csak kiemelek egy fellépőt!

A műfaj kedvelőinek nem kell bemutatnom a Israel Klezmer Orchestra-t.

A kelet-európai “eredeti”, a modern 21. századi, összeforralva a teljes diaszpóra hangjaival, a helyi dallamokkal. Örökzöldnek tűnő saját dalok és vadiújnak tűnő régi klezmer slágerek. 

Most vissza a napi rutinba!

Augusztus 10. SZERDA

Egy zenekar, akik sok hasonló bandával együtt most szálltak ki az időgépből, a 70-es évekből jöttek, de gyorsan megtalálták a 21.század hangját.

Shoog.

Őket még elvont progrocknak is csak óvatosan nevezném, inkább a derű jött velük a Nagy Évtizedből. 

A Zone színpadán landol az időugrás szerdán. A Shoog színes táncos bulit ígér.

A héten még nem volt “kirándulós” koncert – hacsak a Cfati Klezmer Fesztivált nem tekintjük annak –, de most…

A célpont a Jeruzsálemi hegységben Selina Mantur, Maale HaHamisha mellett. 

Shye Ben-Tzur énekes gitáros, fuvolista, az indiai zene irányából, a szufi kultúra felől érkezik majd Ben Ayalon ütőhangszeres pedig az afrikai ritmusok irányából.

Ben Aylon One Man Tribe koncertjein gyakran vendégeskedett Shye Ben-Tzur, és azóta gyakran kirándulnak együtt furcsa zenei tájakon. Különleges, tiszta és elmélyült zene az övék. Indulunk!

1-es út, 425-ös út, este 8-ra érjetek oda.

Shye Ben-Tzur, Ben Aylon 

Augusztus 11. CSÜTÖRTÖK

Hol ünnepeljék a szerelmesek zsidó ünnepét a Tu Beávot? Szerintem az Édenben.

Latin jazz szóljon, és legyenek hozzá jó borok.

Megoldható.

Az Eden Borászat Rehovottól délre Beit Elazariban Gabriela és Trio A-Tempo koncertjével várja a szerelmeseket, a leendőeket és az exeket is. Szóval mindenkit.

Romantikus latin muzsika meghitt helyen, ez a Tu Beáv álom.

Csütörtök Beit ElazariEden Borászat.

A chilei énekesnő Gabriela Trebitsch és az A-Tempo trio. 

De ha az Éden elérhetetlen, van egy Tu Beáv-ünneplő ajánlatom közelebbre:

Bella Ciao Rishon Lezionban.

Latin-, ladino- és cigányzene. Úgy látszik ez a temperamentum a szerelem hőfoka. 

Tania Vinokur hegedűs, énekes ezeken a húrokon játszik.

Nosztalgia zene, tudom, de sokan vannak, akik már régóta szerelmesek. Vagyunk.

Rögeszmém, hogy a sötét technokrata középkorunkra jönni fog – talán már itt is van – egy emóciókkal, természet-közeli, valódi élettel teli reneszánsz.

A fiatalok már érzik, de mi öregek még nyomjuk konzervatívan a modernitást tovább.

Hogyan modern a 16.századi angol zene?

Erre a kérdésre keresi a választ Ido Akov zongoraművész. Olyan darabokat válogatott a Shakespeare-kortárs zeneszerzőktől, hogy bebizonyítsa, ahogy a drámaíró óriás művei, úgy ezek is megérinthetik a mai embert.

A klasszikus zene két végpontja a középkor és a jelen így kerül majd közel egymáshoz Ido Akov zongorakoncertjén a Studio Anetteben.

(Tel Aviv Kirjat Hamelacha negyed, Shvil ha-Merets 2 

Reneszánsz! Most!

Augusztus 12. PÉNTEK

Mikor a korona-zárlat után megjelent az első koncert-hirdetés rohantam a buliba.

De előbb még megírtam az ajánlóját:

“Motown. Ha ez a szó – a detroiti kiadó neve – nem segít, akkor eldúdolom:

The Supremes, The Temptations, The Four Tops, Marvin Gaye, Steve Wonder, Jackson5…megvan?

MissBehave csapata ezt ígéri: soul, flitterek, old-school groov-ok.

Időutazás a 70-es évekbe 7 hölgy kalauzolásával.”

Így indult a rovat és így indult be újra az élőzenei élet. 

Mindig nosztalgiám támad ha látom, hogy MissBehave koncert lesz.

Most pénteken a Gray Tel-Avivban ráadásul egy nagy kedvencem lesz a vendégsztár: Gal de Paz

Augusztus 13. SZOMBAT

Falafel Pop.

Irigy vagyok, hogy ezt a kifejezést nem én találtam ki, hanem a Quarter to Afrika zenekar. Kicsit persze sántít, mert a könnyen befalható slágerek világánál jóval igényesebb zene ez.

Eljött a szokásos nyári nagybulijuk ideje.

Szombaton a Gagarinban a Quarter to Afrika zenekar a popfalafel mellé – ahogy szokta – minden izraeli népség táncmuzsikáját belegyömöszöli majd a zenepitába.

Gilad Hakselman gitáros tipikus izraeli karrier: 2005-ben költözött ösztöndíjasként a jazz fővárosába, New Yorkba. Díjak, komoly sztárok felkérései, önálló albumok, fesztiválok szerte a világban és nagy ritkán egy-egy itthoni koncert.

Most új lemezét bemutatni jön majd haza. 

Kitűnő választás a helyszín: The Zone, az egyik legjobb atmoszférájú klub az ilyen, szélsőségektől mentes, elmélyült muzsikához.

Gilad Hakselman Trio

Oren Hardy – basszusgitár

Amir Bresler – dob

Gilad Hakselman – gitár

A jazz muzsikusok gyakran szólítják egymást úgy hogy bro, brother. 

Anat Cohen klarinétosnak tényleg a tesója a két zenésztársa a 3 Cohen formációban: Yuval Cohen szaxofonos és Avishai Cohen, a trombitás.

3 Cohen tesó különböző zenei irányból mászta meg a nemzetközi hírnév magaslatait. Hihetetlenül dinamikus hangzás, amit együtt művelnek. A klipen egy ritmusszekció kíséri a 3 Cohent.

A tel-avivi Kultúrpalotában a Zucker Teremben szombaton “csak” a szintén nemzetközi hírű zongorista Yonathan Avishai. 

18:00 és 22:30-kor. 

(A másodikra már minden jegy elkelt.)

Még egy család, de ők az etnozene, a “buhara groove” sztárjai.

Az Alaev Család. 

A balkáni lakodalmas zene világkarrierjének idején a kaukázusi népek is bejelentkeztek: ilyen nekik is van.

Sőt a Selyem Út országaiból alijázott zsidók is. A világ egycsapásra megismerte az Alaev családot.

5 muzsikus, 3 testvér, 2 generáció. Gyermekkoruk zenei világa keveredik a mai Izrael etno tarkaságával.

Szerte a világon élnek, muzsikálnak, ritkán vannak ilyen szépen együtt, mint most a Bella Ciaoban Rishon Lezionban szombaton.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.