A kultúrák, népek szembeállítása a politikusok dolga, és ez a harc a kultúra ellen folyik. A kultúrák nem harcolnak egymással, békében élnek, áthatják egymást, mint ahogy a zene hallatszik át a szomszédból. Így szivárgott át például Andalúziában az arab lantzene a spanyol cigányok kultúrájába. A spanyol flamenco gitárzene máig őrzi ezt a hatást. A zsidó zenén is érezni azokat az évszázadokat, amikor békében éltünk az arabokkal. A fül, a szív, a lélek bebocsájt, befogad. A hangok elhelyezkednek, otthon érzik magukat a szomszédban is. Jó együtt zengeni. A harmónia a hangok békéje.

A Gary Bertini Izraeli Kórus NearEastern Voices című projektjét hallgatva jutott mindez eszembe. “Híd az arab zene és a nyugati kórusmuzsika tradíciói között” – írja a koncertek műsorfüzete.

Az első koncertek két franciaországi katedrálisban voltak, augusztus végén: Semur-en-Auxois és Saint-Seine-l’Abbaye voltak a helyszínek.

A Harmonia Mundi sorozat részeként, Franciaországban rögzítették az együttes CD-jét is, azzal a zenei anyaggal, amit itt Izraelben játszanak majd a koncertjeiken.

A fellépők: a Gary Bertini Izraeli Kórus és az Abaad Ensemble, vezényel: Ronen Borshevsky, szólista: Maria Joubran.

A koncertek időpontja és helyszíne:

November 4-én 20:30-kor – Nyitókoncert a Jeruzsálemi Oud Fesztiválon, Beit Shmuel
November 16-án 20:00-kor – Zucker Terem, Heichal Hatarbut, Tel-Aviv
És ha valaki lemaradna az őszi koncertekről:
Április 8-án 20:00-kor – A Jeruzsálemi Mormon Egyetem Young Auditoriumában.

https://youtu.be/N0rbJNzKSk0
https://youtu.be/lhgKKJTcB60
https://youtu.be/8QeZr6m2nK0
https://youtu.be/qhQlNC3zTcg
https://youtu.be/vaEA40JvGxI
https://youtu.be/n0xcOJvxu9c

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.