Fényfestés Dávid királyról a jeruzsálemi Citadellán

Alap, ha Jeruzsálemben járunk, hogy a Jaffo kapu melletti Citadellán, másik nevén a Dávid-torony múzeumban, sőt annak is az udvarán elcsípjük az alkonyat utáni fényfestő mozit egy kellemesen kimerítő óvárosi séta után.

A pásztorból lett király életét alapos és pazar zenés- filmes produkcióban, a mamelukok és az oszmánok idejében épült citadella ősi falaira és a régészeti ásatásaira vetítve élvezhetjük egy perc unatkozás nélkül, a szabad ég alatt, általában turistákkal körülvéve.

A történet 3000 évvel ezelőtt a betlehemi földeken kezdődik a fiatal és jóképű pásztorfiú bemutatásával, aki egyben bátor harcos, költő és tehetséges zenész, és idővel leleményes vezetővé válik. Saul király halála után, amikor Izrael törzse Dávidot megválasztja királynak, felmegy Jeruzsálembe, hogy megalapítsa a fővárost.

A történet időtlen és évszázadok óta inspirálja a művészeket. Ez az izgalmas virtuális túra megeleveníti Chagall, Matisse, Michelangelo és más nagy művészek alkotásait, akik sokak számára halhatatlanná tették Dávidot, a királyt. Népek és vallások egymás mellett éléséről szól többek közt ez a parádés élmény, melyre a jegyek 40-80 NIS között vásárolhatók.

A soknyelvű weboldal itt található.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.