Izraelben négynapos Mikulás-világtalálkozó kezdődött 55 Mikulás-jelmezes vendég jeruzsálemi felvonulásával.

A rendezvény első napján az Amerikából és Európából érkezett télapók és télanyók motoros kisvasúttal Jeruzsálem Jaffa-kapujához érkeztek, ahol karácsonyi dalokat énekeltek és fényképezkedtek az odasereglett gyerekekkel.

újságírók Jeruzsálemben
Mikulásra várva – fotó: Shiri Zsuzsa

Ezután a Jeruzsálem óvárosában lévő Santa-házhoz vonultak, amely egész évben várja karácsonyi kellékekkel és karácsonyfával a Szentföldre érkező turistákat és zarándokokat. Onnan “csilingelő menetben” az óváros Új kapuján átsétáltak a jeruzsálemi Notre Dame templomhoz, majd a Dávid-toronynál fejezték be felvonulásukat.

A következő napokban ellátogatnak egyebek között a Jordán-folyón Jézus megkeresztelésének helyszínéhez, végigzarándokolják a Kinneret, másik nevén a Genezáreti-tó körüli templomokat, felvonulnak Názáretben, elutaznak a Holt-tengerhez, majd Betlehembe, Jézus szülőhelyére is.

Az ötlet gazdája a keresztény Issa Kassissie, Jeruzsálem “hivatalos és szakképzett” Mikulása volt, aki egész évben díjmentesen fogadja az óváros keresztény negyedében található 700 éves családi otthonában a vendégeket, miután néhány éve Santa Klaus-házzá alakította az épület egyik részét.

Az ötlet az volt, hogy a karácsonyi szezon végeztével ráfér a Mikulásokra is a pihenés, és Izrael megtekintésével egyrészt kikapcsolódnak, másrészt a Szentföldön közelebb kerülhetnek karácsony ünnepéhez, Jézus születésének, és tanításának helyén jobban megérthetik magát az ünnepet is.

mikulás világtalálkozó Jeruzsálemben télapó
Fotó: Shiri Zsuzsa

Az Izraelbe látogató Mikulások mindannyian az egyesült államokbeli Michiganben működő, Charles W. Howard nevét viselő télapóképző iskola korábbi növendékei, ugyanis a jeruzsálemi Mikulás is ott képezte magát tovább, és meghívta egykori iskolatársait. A vendégek túlnyomó többsége Amerikából érkezett, de van köztük egy norvég, két német, és két román Mikulás is.

A nemzetközi télapó- és télanyó-találkozó résztvevői maguk fizették az utazási és szállásköltségeket, de a programokat az izraeli turisztikai minisztérium szervezte és finanszírozta.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.