51 éves korában elhunyt Ronit Elkabetz színésznő és rendező

Ronit Elkabetz izraeli színésznő

A rákkal való hosszas küzdelme után ma éjszaka elhunyt – a mindössze 51 éves – Ronit Elkabetz színésznő, rendezőnő és forgatókönyvíró. Az elmúlt évek során három Ofir-díjat nyert a legjobb színésznő kategóriában az alábbi filmekben nyújtott alakításáért: „Schur”, „Kései házasság” (Hatuna meucheret) és „A zenekar látogatása” (Bikur hatizmoret). Házastársát és két, négy éves gyermekét hagyta hátra. 🙁

Az Izraelben és Franciaországban is forgató Ronit Elkabec filmjei számos nemzetközi elismerést arattak. Legutóbb két évvel ezelőtt egy izraeli válás történetét feldolgozó Gett című filmjét – melynek egyszerre volt társrendezője, társ-forgatókönyvírója és főszereplője – Golden Globe-díjra jelölték.

Az egyszerű, Marokkóból származó szülők gyermekeként felnőtt Elkabec az utóbbi évtizedben testvérével közösen egy három részből álló filmdrámasorozatban mutatta be a marokkói származású izraeliek sajátos sorsát.

Színésznőként filmjeiért három alkalommal, először 1994-ben, legutóbb pedig 2014-ben kapta meg az izraeli filmszakma legrangosabb elismerését, az Ofír-díjat. A magyar nézők a Zenekar látogatása című filmből ismerhetik, amelyben szerepe szerint egy isten háta mögötti izraeli kisváros vendéglőjét vezeti.

Elkabec 1997-ben Párizsba költözött, ahol hamarosan számos filmben és színházban aratott sikert átütő, erős személyiségével és eszköztelen, őszinte játékával.
A feltűnő szépségéről is híres Elkabec csak negyvenes éveinek végén házasodott meg és vállalt gyerekeket, hároméves ikreket hagyott hátra a betegséggel titokban vívott, hosszú harca után.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.