„Legyünk zsidó hadsereg – öljük meg előbb aki életünkre tör”

Boker tov (Jó reggelt) Nava Boker, a Likud parlamenti képviselőnője. Nir Gontarz vagyok a Haaretz újságtól. 9 óra van, és úgy hallom felébresztettelek.

Miben tudok segíteni? Kicsit késésben vagyok.

Mik a benyomásaid a tegnap esti tüntetésről, amit az öléssel vádolt katona támogatására szerveztek. Te is azon kevés Knesszet képviselővel voltál, akik részt vettek.

Beszélhetünk negyed órával később, vagy ez sürgős?

Örülnék ha most szánnál rám öt percet.

Hány óra van? Ez a riport a honlapnak vagy a nyomtatott újságnak készül?

Is-is.

Oké, rendben, ripsz-ropsz megcsináljuk. Mit szeretnél tőlem?

Szeretnék hallani a La Familia és Lehava szervezetekkel való együttlét hangulatáról. A benyomásaidról.

Nézd, igen, ott voltam. Számomra ez egy tüntetés volt… inkább nevezzük tömegfelvonulásnak, valami mellett és nem ellen. Kicsit rekedt vagyok…

Igen, hallom. Sokat kiabáltál a tüntetésen?

Nem, dehogy. Egyáltalán nem. Hangszál-polip van a hangszálaimon, ezért néha ilyen… és a tüntetés után még két rendezvényre mentem. Sokbeszédű vagyok.

Látom.

Azért mentem oda, hogy támogassam a katonát, és a családját. Meg kell erősíteni őket. Megmutatni nekik, hogy mi mögöttük állunk. Annyira fiatalok a katonák. Védelemben kell őket részesíteni.

izraelinfo kneszet likud nava boker
Nava Boker képviselőnő beszédet mond a Kneszetben – fotó: Haaretz

Katonáknak védelmet nyújtani az rendben is volna. Sok katona van, akik védelemre szorulnak. Például akik éhesek, de nincs pénzük, vagy akik apróságokban tévedtek. De itt az egész hadsereg, a hadügyminiszter, és a vezérkari főnök is azt mondja, hogy a katona ok nélkül lőtt. Nem volt rá szükség. Ők azok, akik meghatározzák a katonai szabályokat. És a szabály az, hogy nem ölünk meg magatehetetlen és haldokló terroristát. És ha ezt még le is fényképezték – elcseszted. Miért éppen őt támogassuk?

Figyelj, nem akarok belemenni a vizsgálat részleteibe. A rendszer elvégzi a dolgát. Talán tévedett a katona. De ha tévedett, fegyelmi eljárást lehet folytatni, vagy akár fel is menthetjük. Katonát bebörtönözni, mert terroristát ölt, szerintem tévedés…

Már lelőtt, földön fekvő terroristát nyírt ki. Korábban teljesen hatástalanították. Szuper hatástalan volt. Nem olyan terrorista, aki éppen támad. A katona nem hős. Nem volt itt harc. Valami olyasmire támadott és lőtt, ami úgy nézett ki, mint egy hulla. Ez nem bátorság. Ez balgaság.

Nem bíráskodhatunk a katona felett.

Tény, hogy de.

Nagyon nehéz szituációban volt.

Sokan közülünk voltak hasonló szituációkban a területeken.

Bűnbakot csináltak belőle.

Milyen szempontból? Egy haldokló terroristán állt bosszút. Ez nem elfogadható. Még az Izraeli Hadseregben sem.

A katona mond valamit, mások mást mondanak. Nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy katona nem állhat bíróság elé terrorista megöléséért.

Oké, ez téves állítás.

A terrorista gyilkolni jött. Nem volt ártatlan.

Gyilkolni jött, és még az elején lelőtték. Hatástalanították. Feküdt. Majdnem meghalt. Nem minden ártatlan arabot kell lelőni. Azt öljük meg, aki éppen veszélyezteti az életünket.

Nem vagyok bíró.

Pedig éppen bíráskodsz.

Mindenekelőtt támogatni kell. A terroristákat meg kell ölni. Ezért… na jó. Itt befejezem.

Miért? Beszélj szabadon.

Úgy akartam beszélgetni veled, hogy nem vesznek fel, de egy kicsit aggódom.

Beszélj nyíltan.

Súlyos dolog az, hogy kiszivárogtattak anyagokat a vizsgálatról.

És milyen érzés a La Familia, a Lehava és az egész szélsőjobból való új barátok közt lenni?

Ez egyáltalán nem így van. Egész Izrael ott volt.

Ez Izrael népe? Kicsit összementünk.

Igaz, hogy voltak szélsőséges csoportok, de ők nem képviselnek engem és Izrael népét.

Épp most mondtad, hogy ők Izrael népe.

Azért jöttem, hogy valami mellett legyek, és ne valami ellen. Nem hívtam fel az ellen…

Puszta jelenléted a hadsereg elleni kiállás.

A demokráciában lehetőség van nézeteltérésekre.

Bizony.

Ha akarjuk, és csak akarni kell, létrehozhatunk igazi zsidó hadsereget.

Az mit jelent?

Aki felkel ellened hogy megöljön, öld meg őt előbb.

A terrorista nem kelt fel. Feküdt. Majdnem halott volt.

Ebben nem értünk egyet.

Olyan helyen dől el, hogy melyikünknek van igaza, amit úgy hívnak, katonai bíróság. Nem az utcatereken.

Ebbe nem akarok belemenni. Nem ez a lényeg. Támogatni kell.

Akkor mit kell vele tenni?

Engem kérdezel?

Van még valaki a vonalban?

Fegyelmi eljárást elé kell állítani, vagy megkegyelmezni neki.

Hogy legközelebb a katonák azt gondolják, hogy meg lehet ölni arabot anélkül, hogy veszélyt jelentene? Érdekes.

Az IDF a világ legerkölcsösebb hadserege. A terroristákat egyszerűen meg kell ölni.

Akkor is, ha már ártalmatlanították és haldoklik?

Most nem megyek bele ebbe a vitába.

Oké, ez furcsa. Egész mélyen belementél ebbe a vitába.

Mit is mondhatnék… már késésben vagyok…

Köszönöm szépen a beszélgetést.

forrás: Haaretz

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.