Bár Benjamin Netanjahunál csak egy ember töltötte be tovább a kormányfői posztot, sokan úgy érzik, valójában nem ő, hanem felesége irányít. A hisztis botrányok, pitiségükben is kellemetlen pénzügyi visszaélések vetnek árnyékot Sara Netanjahura és így a kormányfőre is, aki azonban egyelőre megingathatatlannak tűnik pozíciójában. (az Index írása)
Könnyű napja volt Benjamin Netanjahunak kedden. Az izraeli kormányfőnek csupán újra kellett fazoníroznia a kormánykoalíciót, megállapodásra jutnia az új szövetséges párt az Otthonunk Izrael vezetőjével, Avigdor Libermannal, akit kedden be is iktattak védelmi miniszterként. Megállapodtak az együttműködés alapvető elvében a palesztinokat illetően – két nép két állam – és kimondták a környező arab államokkal való tárgyalások szükségességét.
Egy nappal előtte pedig a kormányfő hivatala jelentette be, hogy megszületett a megállapodás Oroszország és Izrael között, amely alapján a Szovjetunióból kivándorolt és így állampolgárságuktól megfosztott izraeliek nyugdíjat kaphatnak Oroszországtól a Szovjetunióban ledolgozott évek után.
Semmiségek ezek egy politikusnak, akinek olyan felesége van, mint Sara Netanjahu.
Neki köszönhetően ugyanis olyan nagy a támadási felülete az izraeli kormányfőnek, hogy folyamatos edzésben van az ellenzék és a sajtó össztüzének elviselésében. Most épp úgy néz ki, hogy felesége akár bíróság elé is állhat a kormányfői rezidenciára fordítandó állami milliók öncélú felhasználása miatt.
Volt már balhé abból, hogy
- a kormányfői rezidenciába rendelt egy ülőgarnitúrát, amit aztán kicserélt a család cézáreai otthonában lévő kopott díványokra,
- magyarázkodni kellett az állami apanázsból vett italok visszaváltott üvegei után kapott pénzzsebretételéért – a négy év alatt felhalmozott 250 ezer forintnak megfelelő összeget Natanjahu végül befizette,
- vagy azért, mert Netanjahu egyik hivatalos útjára 310 ezer dollárral drágábban kellettrepülőt bérelni, hogy a fedélzeten elférjen egy franciaágy. Két évvel a kanadai út után ugyanez ismétlődött meg Margaret Thatcher temetésére utazva.
És akkor még nem beszéltünk az üvegtörésekre, cipődobálásokra, apróságok miatti hisztis kirohanásokra panaszkodó egykori házi alkalmazottak történeteiről és az egykori testőrről, Meni Naftaliról, akinek a bíróság idén februárban170 ezer sékelt (12 millió forintot) ítélt meg a munkája 20 hónapja alatt Sarah Netanjahutól elszenvedett megaláztatásokért.
A bíróság szerint Sarah Netanjahu a személyzetet kihasználta, fenyegette, indokolatlanul letámadta. Naftali szerint éjjel azért rohant be ordítva a szobájába, mert zacskós tej helyett dobozos tej volt a rezidencián, egy másik alkalommal pedig Sara Netanjahu földhöz vágott egy vázát, mert a virágok már több mint egy napja voltak benne.
De az újabb vádak már komolyabbak: Sara Netanjahut ezúttal a miniszterelnöki rezidencia pénzügyi forrásaival való visszaéléssel és iratok meghamisításával vádolják. A tavaly év eleji számvevőszéki jelentés szerint ugyanis az adófizetők pénzéből fenntartott cézáreai Netanjahu-villában mintegy három hónapon át szinte minden szombaton villanyszerelési munkákra rendelték Avi Fahimát a drágább, hétvégi díjszabásért.
Meglepően sok ment el a házban más apróságokra is: 2009 és 2013 között havonta átlagosan 74 ezer sékel – majdnem hatmillió forint – ment el takarításra, ami a teljes időszakra csaknem 280 millió forintot jelent – írta a Washington Post.
Az első first lady
De ki az a Sara Netanjahu, akitől láthatóan mindent, de mindent elvisel férje, vállalva még a diplomáciai kellemetlenségeket is, például, hogy az orosz kormányfő lepapucsozza?
A történet még 1997-ből való, amikor a frissen megválasztott Benjamin Netanjahu kormányfőként először Moszkvába utazott. Az orosz miniszterelnök vacsorát adott, amiről az izraeli delegáció több mint fél órát késett. A kellemetlenségek azonban csak ezután jöttek. Legalábbis Jakov Kedmi, Netanjahu orosz-izraeli kapcsolatokért és az aliázásért felelős tanácsadója maga idézte fel könyvében, hogy a késés után még bizalmasan közölnie kellett Viktor Csernomirgyinnel az izraeli kormányfő kérését, hogy az orosz kormányfő a köszöntőbeszédében külön térjen ki Sara Netanjahura is, bármennyire nem volt ez része a protokollnak.
A first lady-jelenséget Izrael a neveléspszichológus végzettségű Sarah Netanjahuval ismerte meg. Ehhez hozzájárult az is, hogy 1996 és 2001 között közvetlenül választották a kormányfőt – ami miatt a választás koreográfiája kicsit hasonlított az amerikai elnökválasztásra –, de sokkal fontosabb volt Sara Netanjahu személyes ambíciója a titulus elismertetésére. Ezt már jelezte az is, amikor Benjamin „Bibi” Netanjahu 1996-os választási győzelme után a legnagyobb magától értetődéssel ült mellé a pódiumon, a kormányfő elválaszthatatlan részeként. Ez nagyjából így van 20 éve. Még a férje nélkül érkezett Angela Merkel és Netanjahu fényképkészítésél sem maradhatott le a fotókról.
Összeszemeztek a duty free-ben
Persze Sara Netanjahu tudatos karrierépítése sem volt töretlen: egy felesleges házasság is becsúszott 22 évesen, 1980-ban. A kapcsolat hét évig tartott, következménye csak annyi volt, hogy tíz évvel később felbukkant Doron Neuberger, belengetve, hogy könyvet ír házasságukról. A volt férj állítása szerint Natanjahuék egymillió dollárt ígértek, hogy ezt ne tegye. A könyv egyébként nem készült el, Neuberger beérte azzal a nyilatkozattal, hogy volt feleségének Netanjahura gyakorolt befolyása nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
Sara Ben-Artzi Haifa mellett született, anyja tősgyökeres jeruzsálemi volt, apja 1933-ban vándorolt be Lengyelországból. Smuel Ben-Artzi tanár, író, Biblia-oktató volt, nem véletlen, hogy lánya megnyerte a Kit tud többet a Bibliáról országos versenyét is.
Gyermek- és neveléspszichológiai tanulmányai után az El-Al légitársaságnál volt légikisasszony – áll hivatalos életrajzában –, mert a kormány oldalán az is rajta van.
A légikisasszonykodás nyerőnek bizonyult, ugyanis emiatt futott össze az amszterdami repülőtér duty free boltjában az akkor már ismert, de még nem élvonalbeli politikus Netanjahuval, aki mellesleg már második házasságán volt túl.
Izrael Habony Árpádja
Igaz, így is kellett két év, mire 1991-ben összeházasodtak, nem sokkal első fiuk születése előtt. Aztán Sara majdnem úgy járt, mint az első feleség, aki terhes volt, mikor kiderült, hogy Bibi csalja őt. 1993-ban Sara Netanjahu névtelen telefonhívást kapott, hogy férjének a tanácsadójával, Ruth Barral van viszonya. Az állítólagos telefonáló azt mondta, felvétel is van róla és nyilvánosságra fog kerülni, ha férje nem lép vissza a Likud elnökjelöltségétől. Benjamin Netanjahu ezt megtudva nyilvánosan bocsánatot kért, de versenyben maradt. Netanjahu tanácsadója, majd későbbi szóvivője, David Bar-Ilan szerint nem is volt ilyen felvétel, ami azt sejteti, hogy a megcsalásról a feleség máshonnan értesült és talán ő maga kényszerítette ki a felvételről szóló blöffel férjét nyilvános színvallásra, amivel inkább diadalt aratott férje felett, semmint ő érezte magát vesztesnek.
1996-ban pedig már firs lady volt, igaz, első nekifutásra csak három évre, miután férje alulmaradt Ehud Barakkal szemben. Netanjahu rövid időre visszavonult, de 2002-től már újra miniszteri posztokon állt Ariel Saron kormányában, majd 2005-ben ismét a párt elnöke lett, és az is maradt, annak ellenére, hogy a Likud 2006-ban csak a harmadik helyen futott be. Az ellenzék vezetőjeként bekkelt ki 2009-ig, amióta már két újabb választást nyert meg és így már hét éve folyamatosan Izrael kormányfője, ami utoljára csak Izrael első kormányfőjének, David Ben-Gurionnak sikerült. Az összesítésben is ő vezet 13 évnyi kormányfőséggel, de ebben is Netanjahu áll szorosan mögötte a maga 10 évével.
Hosszú a botrányok sora a személyzet és a kormányfői rezidencia lakói között. A kormányfő jogi tanácsadója, Jehuda Weinstein már 2011-ben meg akarta tiltani, hogy a miniszterelnökség sajtóosztályát a botrányok kommentálására használja a „kormányfői pár”, mert az rombolja az intézmény méltóságát. Akkor épp Sara Netanjahu édesapjának gondozójával voltak konfliktusok, kölcsönösen hisztérikus viselkedéssel vádolta egymást a kormányfő felesége és az alkalmazott.
Saját családjának is meggyűlt a baja Sarával. Fivére, Hagaem Ben-Artzi tavaly bíróságra ment, mert az apja halála után a számlán lévő pénzt a tudta nélkül emelte le nővére. A keresetet elutasították, a felek peren kívül megegyeztek, de a történet sokat elárult a családi légkörről.
Igaz, az ennek ellenére elért választási győzelmek nem jelentik, hogy a választók elégedettek lennének Netanjahuval és jó néven veszik felesége szereplését, csupán azt, hogy az ellenzékben nem látnak reális alternatívát, és a közel-keleti feszültség miatt is jobbnak látják kitartani a kormány mellett, különösen a kések intifádájának árnyékában.
Ezzel egyébként maga Sara Netanjahu is érvelt, amikor férjét a Likud vezetéséből kritizálta Eli Mojal. A kormányfő felesége magához hívta Mojal feleségét és őt figyelmeztette a férj helytelen viselkedésére. Erről állítólag hangfelvétel is készült, ám azt Mojal szerint betörők vitték el otthonából.
A Vanity Fair négy évvel ezelőtti cikke szerint Sara Netanjahu nélkül nem születik érdemi káderdöntés, pedig semmiféle hivatalos pozíciója nincs. „Bárkit kicsinálhat vagy naggyá tehet” – vallotta meg név nélkül egy befolyásos üzletember, aki szerint vele együtt sokan inkább Sara, semmint a kormányfő miatt mentek el a first lady apjának temetésére. Állítólag Avigdor Liberman – aki kedden védelmi miniszterként lett újra koalíciós partnere Netanjahunak – még legutóbb külügyminisztersége idején kérdezte kollégáitól, hogyan irányíthatja a kormányt az, akit a felesége irányít. Ha igaza van, akkor viszont azt jelenti, hogy informálisan most ő maga is a first lady beosztottja. És egyelőre úgy tűnik, ez így is marad.