112 éves lenne a Weismüller Jánosként anyakönyvezett olimpikon, Johnny Weismuller, aki Tarzanként kiradírozhatatlanul beírta magát Izrael történetébe. Rá emlékezve mutatjuk most be az eddig ismeretlen, harcosan cionista Tarzant, izraeli generációk példaképét, aki némelykor még a Moszadnak is dolgozott.
Az első Tarzan-ponyvaregényt, amely elbeszéli a brit szülőktől származó dzsungellakó hős történetét, 1912-ben dobták piacra. Szerzője, Edgar Rice Burroughs szinte vele kezdte karrierjét, abból a megfontolásból kiindulva, hogy olyan vacakot, mint az akkoriban kapható ponyvák, igazán ő is tud írni. Igaza lett. Tarzant szédületes sebességgel fogadta szívébe az emberiség, Burroughs alig győzte később írni a folytatásokat.
Hollywood is villámgyorsan lecsapott és bár nem a két olimpián öt úszó-aranyérmet szerző Johnny Weissmuller volt az első Tarzan a vásznon, utólag szinte elképzelhetetlen, hogy bárki más is játszhatta volna a majmok által felnevelt lordot: ő tette fokozhatatlanul népszerűvé Tarzant a ’30-as évek jisuvjában, a későbbi Izraelben is.
Segített, hogy tévesen azt hitték arrafelé, hogy egy Weismüller nyilván csak zsidó lehet, holott a mai Temesvár területén, bánsági sváb családban született és Jánosként anyakönyvezte a Monarchia-beli közigazgatás, 4 éves volt, amikor szülei Amerikába vitték. De nem ez számított igazán – az meg pláne nem, hogy az edzője, Bill Bachrach történetesen tényleg zsidó talált lenni. Hanem az, hogy Tarzan-Weismüller maga volt az erős, bátor és mindenekelőtt természetközeli cionista ideál megtestesítője, a tömegkultúra által tálcán kínált ideális példakép azoknak a „szábréknak”, akik szakítani akartak a göthös, talmudista gettózsidósággal.
A Weissmuller-féle Tarzan-filmek nyomán megkezdődött a jisuvban a héber Tarzan-regények és gyerekkönyvek iszonytató tömegtermelése és Tarzannal igazán nem volt nehéz a gyerekeknek azonosulnia: több izraeli generációnak lett központi hőse.
Tarzan vállvetve harcol a gombamód szaporodó kalózkiadványokban a bátor izraeli gyerekekkel a szaúdi rabszolga-kereskedők, az arab kémek és más rosszaságok ellen, majd fényes győzelmeik után feleségül veszi kedvesét és a jisuvba megy vele nászútra. Attól sem riad vissza, hogy brit honfitársait kijátszva segítsen zsidó csoportokat csempészni a jisuv területére – az egyik Tarzan-film producere, Bernard P. Fineman egyébként valóban közreműködött egy ilyen akcióban.
Amosz Oz is felidézi ezekre az évekre, saját gyerekkorára emlékezve, hogy jobboldali cionista szülei milyen büszkék voltak Weismuller-Tarzan zsidóságára és hogy „Tarzan számunkra is zsidó volt, mert mindig egyedül volt a túlerővel szemben, és mert okos volt és fifikás, az ellenfelei pedig hülyék”.
Később, az államalapítás után Tarzan a kormány ügynöke lett, legyőzte Gamal Abdel Nasszert és a Moszadnak is segített kézre keríteni a náci háborús bűnösöket – a nácik amúgy valóban utálták és betiltották Tarzant, ahogy Burroughs, Tarzan szülőatyja sem szerette különösebben őket.
A dzsungel lordja azzal is segítette a zsidó irodalmat, hogy megélhetést biztosított olyan nagy íróknak, mint Amos Kenan például, aki szintén írt – álnéven – kalandokat neki. Az is igaz viszont, hogy Kenan egy időben őszintén elkötelezte magát a „kánaánita” mozgalom mellett, amely már azt hirdette, hogy a diaszpórával, a szétszóratás utáni zsidó múlt majdnem 2 ezer évével minden kapcsolatot meg kell szakítani és a zsidó vallásra sincs már többé szükség, az új haza számára újra kell alapítani a „héber nemzetet. Jichák Danziger kis, Nimród bibliai vadászkirályt ábrázoló szobra ezt a visszatérést jelképezte az „ősi héber hagyományhoz” és a természethez: a hangsúlyosan körülmetéletlen férfialak egyik ihletője sokak szerint Tarzan volt, aki így hozzájárult a modern Izrael képzőművészetéhez is, az ország egyik legbecsesebb műtárgya is az ő kultuszának lenyomata.
Aztán végül Tarzan ideje is lejárt, amikor a tömegkultúra gépezete új hősöket gyártott le és Izrael is egyre messzebb távolodott az egykori földművelő-utópia álmától.
A történet azonban nem szakadt meg egészen: Robin Maxwell, egy elsősorban történelmi tárgyú bestsellereket alkotó zsidó írónő, akinek számos munkája elérhető magyarul is, megírta pár éve Tarzan történetét Jane perspektívájából. A címe Jane: a nő, aki Tarzant szerette.
És ezt a sok jót nem kis részben Johnny Weissmullernek köszönhetjük, aki éppen 112 éve érkezett közénk Jánosként és 32 évvel ezelőtt, 80 évesen hagyott itt Bennünket.
Felhasznált források: Forward.com, Jewish News Service
