Több mint 50 ezer ciszjordániai és 300 gázai palesztin imádkozó részvételével, békésen zajlott le a ramadán böjti hónap második pénteki imája Jeruzsálem óvárosában, az al-Aksza mecsetben – jelentette az izraeli közszolgálati rádió.
Az izraeli kormány a múlt szerdai tel-avivi merénylet után felfüggesztette 83 ezer ciszjordániai és ötszáz Gázai övezetben élő palesztinnak előzőleg a ramadán idejére kiadottizraeli belépési engedélyét.
A rádió közlése szerint a Jeruzsálembe látogató háromszáz gázai péntek reggel kapta kézhez ismét az Izraelbe utazáshoz szükséges papírokat. Az 1967-ben Jordániától elfoglalt Ciszjordániából is 53 ezren kelhettek át a határellenőrző pontoknál, hogy a muszlim vallás harmadik legszentebb helyénél, a jeruzsálemi al-Aksza mecsetnél imádkozhassanak.
A Ciszjordániát és a Gázai övezetet ellenőrző izraeli katonai parancsnokság szerint csak az átlagos pénteki imáknál szokásos mértékben adták ki az engedélyeket, és – válaszul a négy halálos áldozattal járó június 8-i merényletre – elálltak attól a tervtől, hogy növeljék a ramadánkor beengedett palesztinok számát.