Pajor Tamás Hit Gyülekezetes zenész a cionizmus védelmében nyílt levelet írt Tamás Gáspár Miklós filozófusnak, amire ez utóbbi válaszolt. A vitát – Izraelt érintő részére – szűkítve közöljük.
Pajor Tamás nyílt levele:
Kedves Gazsi!
Izrael-ügyben nagyon nincs igazad. Már azon is eléggé kiakadtam, mikor pár évvel ezelőtt egy műsorban azt fejtegetted, hogy miért nem áll fenn analógia Irán akkori ura és az általa képviselt Izraelt érő fenyegetés, valamint Adolf Hitler és a 30-as évek náci Németországa között. Persze nyilván számtalan óriási különbség van Irán és a hitleri Németország között, pl: bajor virsli vs. baklava, de foglalkozzunk a lényeggel.
Izraelt azóta is létében fenyegeti az iráni állam, melynek első számú vezetői olyan sűrűséggel köpik ki az Izrael elpusztításáról szóló nyilatkozataikat, mint anno a Volkswagen gyár Hitler kedvenc bogárhátú autóit. Persze ezzel nincsenek egyedül: A NATO-tag Törökország támogatását élvező Hamasz minapi tel-avivi tömegöldöklését – amelyet a nagy nyugati csatornák lövöldözésnek tituláltak – tűzijátékkal ünnepelték a Gázai-övezetben a békepartnerek. Rejtély számomra, hogy olyan hiperintelligens emberek, mint te, hogy nem látják az összefüggést és a mai, a zsidóságra, de egyben mindenkire leselkedő minden korábbinál brutálisabb fenyegetettséget.
A probléma világjelenség: az emberiség problémáira érzékeny értelmiségieknek Izrael esetében kihagy az empátiájuk.
Nem firtatom, bár sejtem a pszichológiai indítékait annak, amikor ezt zsidó gyökerű entellektüelek teszik, akik igazságérvényesítésük kompromisszummentes következetességének borotvaélét pont az Izrael fölötti könyörtelen ítélkezéssel próbálgatják és demonstrálják mindenki, de főleg a nyugati, anticionista többségi tömeg előtt. De hisz ez olyan könnyű! Erre az ócsárlásra a világ 80-90 százaléka helyeslően bólogat. Bocsi, de Kertész Imre telitalálata kívánkozik ide: „Azt hiszem, az európai zsidók öngyilkos hibát követnek el, amikor együtt hörögnek Izrael bírálata ürügyén a régi antiszemitizmusra új nyelvet találó európai értelmiségiekkel és főhivatalnokokkal, akik tegnap még ki akarták irtani őket – és ugyan miért változtatták volna meg mára szándékaikat? Mindig szeretném megkérdezni ezeket az ájtatos, ostoba, önfeladó zsidókat, akikből hányásszerűen dőlnek az Izraelt gyalázó mondatok, miért fáj ez neked, te marha?” (Végső kocsma) Persze ezt nem én kérdezem Tőled, hanem Kertész azoktól, akikhez ez a kérdés szól.
Én csak azt kérdezem tőled, miért fáj az neked, hogy – igen – lassacskán az európai zsidóság is elkezd ráébredni egyedüli igazodási pontjára, mely nem más, mint a fél világ által ma is gyűlölt ősi, pici földön lévő pici állam, Izrael. És miért fáj, hogy azokkal a politikai erőkkel keresi a kapcsolatot, amelyek – persze nem vegytiszták a hagyományos antiszemitizmustól, de legalább – szövetségest keresnek Izraelben, egy ma sokkal nagyobb fenyegetést jelentő erővel, az iszlamizmussal szemben; és hát a politika nem az őszinte haverságról szól. 44-ben, amikor még nem volt a zsidó szívekben ez a transzcendens GPS, akkor szinte csak a maroknyi kisebbséghez tartozó Abba Kovner féle vagány partizánok osztályrésze volt a túlélés. Szerintem a világot – beleértve az arab világot is – nem azoktól a kigyúrt szefárd szabréktól kell félteni, akiknek végre először a történelemben megvan az önvédelemhez a fegyverük is.
Ezt akarod kivenni a kezünkből? A világot inkább azoktól a vérszomjas fenevadaktól kell félteni, akik nem csak Izraelt, hanem jószerivel mindenkit likvidálnának, ha tehetnék, elsők között az olyan gondolkodókat, amilyen te is vagy. Meg azoktól az alattomos, tehetségtelen politikusoktól, akik egy szimbolikus második eviani csúcs keretében lökik oda a zsidóságot mai gyilkosainak, miközben farizeusként díszelegnek a holokauszt megemlékezéseken.
Gazsi, te nem ebbe a táborba tartozol!
Kérlek, látogass el Izraelbe, és beszélgess az utcán random kiválasztott emberekkel. Én ezt megtettem nem egyszer, és ezért mondom, hogy az izraeli társadalom döntő többsége békét akar egy olyan gigaméretű ellenség gyűrűjében, akinek békeajánlata egy taknyos papírzsebkendőt sem ér, és deklarált célja Izrael megsemmisítése. Ezt annak is látnia kell, aki olyan polkorrekt, hogy még az anyanyelve is eszperantó volt.
És miért fáj neked azoknak a keresztény cionistáknak a támogatása, akik talán egyedüliként nyújtanak jobbot ennek az üldözött kis Jákobnak. És lécci áruld el, hogy lehet Liebermant Novák Előddel egy platformra hozni? Nemááá…
A modern Izrael amióta van, létében fenyegetett. Az ottani patriotizmus, netán nacionalizmus teljesen más töltetű, mint bármelyik európai válfaja, hiszen húsbavágóan önvédelmi jellegű – ezt te ne értenéd? A történelmi szövevényben való tájékozódás alapvetően nem műveltség vagy tudásfüggő. Ehhez szív kell. Nekem azért voltak szimpatikusak az írásaid – noha számos állításoddal nem értettem egyet – mert mögötte bárkivel vitára kelő, intellektuális virtuozitással tolt, de szívből jövő igazságkeresést éreztem.
Úgyhogy ezúton tisztelettel szeretnélek kérni és inteni, hogy szállj magadba, nehogy egy nagyon rossz táborban találd magad.
Ma nyugaton oly kevés a hagyományos antiszemita, mint Szaúd-Arábiában a demokratikus választás. Ez itt max a Novák-félékre szűkült. Ezzel szemben sokkal ragadósabb, már-már kötelező kör a mai mutációja, az anticionizmus. Egyszer összefutottunk az utcán és röviden feldobtam ezt a témát. Akkor azt válaszoltad, hogy te voltál az egyik első, aki az antiszemitizmus ellen felemelted a szavadat. Ez igaz, de pont ezért kéne ezen az átrendeződött táblán felismerni az alakváltozást öltött veszélyt, és nem idejétmúlt klisékkel viszonyulni egy lényegileg új probléma kezeléséhez. Az igaz mondás, hogy aki nem ismeri a történelmet, arra van ítélve, hogy megismételje azt – de az is igaz, hogy aki foglya a múlt ismeretéből és elemzéséből levont elveknek, az nem képes helyesen közelíteni a jelen lényegileg más szituációihoz, és a múltban él. A zsidó nép, tudod, amióta létezik, Ábrahám, Izsák és Jákob óta, spirituális helyzetéből fakadóan az emberiség minden új problémájával mindig elsőként találkozik. Ezért a múlt elméletei, elvei és felfogásai soha nem adnak megoldást a zsidóság problémáira. Nekünk mindig mindent gyökeresen és szabadon újra kell gondolnunk. Ha nem tesszük, ahogy nem tettük a holokauszt előtt sem, az az életünkbe szokott kerülni. Most is ez van: Izrael Állam létének problémája teljesen újszerű politikai filozófiai probléma, soha még csak hasonló szituáció sem volt a történelemben. Ha ezt továbbra is kétszáz éves európai politikai filozófiai alapokon állva próbálod értelmezni, nem is juthatsz helyes eredményre. Mindent gyökeresen újra kell gondolni ebben a kérdésben.
A komplett iszlám világ beállhat a Merkellel készített szelfibe, de ami a szelfin van, az csak a felszín.
Szeretettel:
Pajor Tamás
TGM válasza:
Kedves Tamás,
nem egészen világos, hogy miért kellene nekem azért, mert édesanyám zsidó volt, különösebben engedékenynek lennem a szélsőjobboldali izraeli kormány politikájával szemben. Magyar vagyok, és a magyarországi szélsőjobboldali kormány politikáját sincs szerencsém helyeselhetni. Az izraeli baloldal sokkal súlyosabb dolgokat mond az ottani kormányról és ideológiáiról, mint én. A jobboldal technikája világszerte azonos: Budapesten „magyarellenesnek” nevezik a kormányzat (vagy a rezsim, vagy a jobboldali „nemzeti” ideológia) bírálóit, ellenfeleit, Jeruzsálemben pedig zsidóellenesnek vagy Izrael-ellenesnek. Ezt visszautasítom.
Az se világos, hogy miért kellene az ilyen bírálatoktól megtartóztatnom magam amiatt, hogy Izraelnek hatalmas és veszélyes ellenségei vannak – ami természetesen igaz. Az izraeli kormány és szövetségesei bírálatának elemeit hozzáértőktől merítem: a lesújtó tények tekintetében nincs vita. Az izraeli nacionalizmus önvédelmi jellegéről ennyit mondhatok: évtizedekig éltem magyarként a magyarellenes román rezsim fönnhatósága alatt Erdélyben, s ettől még nem kedveltem meg a románellenes magyar sovinizmust (se). Nincs kettős mérce.
Fölhozod, kedves Tamás, azt az érvet, amely rendkívül elterjedt – a zsidó értelmiség nem tudni, mekkora, de jelentékeny részének jobboldali fordulata óta – , amely szerint a baloldalon látszólag megtagadott antiszemitizmus az „anticionizmus” álcájában él tovább. (Vö. nálunk: látszólag „jogvédő”, „liberális” vagy „marxista”, de VOLTAKÉPPEN „magyarellenes”, a „háttérhatalmak” – azaz persze a zsidók – ügynöke.) Ilyen esetek előfordulnak, nem tagadható; a szem előtt lévő izraeli államot olyasmikért ítélik el, amikért másokat nem. De itt az én írásomról van szó, amely szerintem nem ilyen.
Röviden: a mai cionizmus más, mint amilyen kezdetben, Moses Hess idején volt. A zsidó nép megrendítő, évezredes szenvedése és üldözöttsége és a hazatérés soha föl nem adott, teológiai-politikai álma volt a háttere annak, hogy megszülessék a terv: a régi hazában teremteni szabad közösséget és otthont Európa áldozatainak. Ennek a nemes és szép tervnek már a legelején az volt a nagy szerkezeti hibája, hogy üresnek, szabadon betelepíthetőnek vélte Palesztinát – de mivel alapvetően filozófiai utópia volt hajdan, a részletnek vélt tényekkel nem bíbelődött.
Ma már a cionizmus (ha nem is kizárólag, de mindenekelőtt) az izraeli állam nemzeti ideológiája: zsidó nacionalizmus. Fő ellenfele nem a régi zsidó (és minden más) Risorgimento ellenfele, a trón és az oltár szövetsége, hanem a fönnhatósága alatt élő palesztin-arab lakosság ellenállása – no meg az iszlám országok egy része. Izrael sorsát tragikusnak látom. Erővel – rendkívül nagy erővel – tartja fönn magát a kockázatos környezetben, és már régóta minden lépése a katonai logikának van alárendelve. Ez eltorzította politikai rendszerét, amelyben mindennaposak az arab kisebbség, a palesztinok elleni diszkriminatív rendszabályok – velük kapcsolatban a hozzáférhető, hatalmas szakirodalomhoz terelném az olvasót. (Régi igazság, hogy az elnyomó maga se lehet szabad.) Az évezredekig kínzott és gyilkolt zsidó nép iránti szeretet és együttérzés – amely minden morálisan gondolkodó ember sajátja Európában és másutt – se födheti el mindazt, amit helytelenítünk a szélsőjobboldali izraeli kormány politikájában és világnézetében. Ugyanazt, amit az indiai vagy a török kormány politikájában is irtózatosnak tartunk. S amin megdöbbenünk, amikor látjuk az európai közönyt a Földközi-tengerbe fulladt és fulladó és fulladni fogó menekültek sorsán. S amikor látjuk a határainkon fölhúzott – népszerű! – szögesdrót kerítést, Európa gyalázatát.
Groteszk dolog (és sokadszorra ismétlődik), hogy bennünket mernek vádolni zsidóellenességgel, nyíltabban vagy burkoltabban, bennünket, akik a legélesebben és a legmegvetőbben szóltunk az antiszemitizmus ellen, Ady Endre szellemében – a sajnos még mindig időszerű munkáját folytatva. Minden etnikai diszkriminációt, minden sovén militarizmust, minden nemzetiségi és felekezeti uszítást elutasítunk. Érted, kedves Tamás? Mindegyiket.
Sok izraelihez fűz politikai rokonszenv: ők most kisebbségben vannak, reménytelenül távol tőle, hogy hazájuk államügyeire befolyással lehessenek. A legtöbb országban ez a helyzet azokkal, akiket kedvelek, beleértve Magyarországot. Gondolhatod, nem tetszenek nekem a teokratikus-tradicionális (muszlim vagy egyéb) zsarnokságok; de nem az ő kiváltságuk az elnyomás és az agresszió. Liberális nyugati nagyhatalmak hajtották végre a gyarmatosítás rémtetteit, amelyek vetekednek régimódi tiranniák és modern diktatúrák népirtásaival és tömegmészárlásaival. Azt, aki mindenféle elnyomást utál és elítél, bárhonnan jöjjön, utópistának szokták tartani a Gonoszba belenyugvó realisták és pragmatikusok.
Pedig az utópia is valóság: itt van a fejünkben és a szívünkben. Béke veled.
Salátakísérletező fotós grafikus túrázó blogger, az Izraelinfo alapító főszerkesztője
