Alig több mint két éve, az akkor 91 éves Simon Peresz visszavonulásakor Netanjahu miniszterelnök nagyon szerette volna meggyőzni Wieselt, hogy vegye át tőle a stafétabotot, de az idős író udvariasan elhárította az ajánlatot.
Miután visszautasította az első ajánlatot, közös ismerőseiken barátaikon keresztül próbálta meggyőzni a kormányfő, hogy gondolja meg magát, mert az ő szerepvállalása szerint Izrael és a zsidó nép érdeke. A barátok egyike azzal bíztatta Wieselt, hogy a holokauszt során meggyilkolt édesapja büszke lenne rá az Égből, ha látná, hogy ő lett a zsidó állam vezetője. Wiesel szilárd maradt, azzal hárította el az ajánlatot, hogy az államfői tisztség – bár jórészt protokolláris, reprezentatív, de mégiscsak – politikai feladat, ő pedig nem politikus, hanem író.
A modern Izrael történetében ez volt a második kísérlet, amikor egy az egész világ által tisztelt, Izraellel rokonszenvező, de nem ott élő zsidót akartak rábeszélni arra, hogy vállalja el a köztársasági elnöki tisztséget, képviselje hivatalosan is Izraelt a világban. Az első ilyen államfőjelölt, Wiesel „előde” Albert Einstein volt, akit Izrael első köztársasági elnöke, Cháim Weizmann halála után David Ben Gurion próbált meg rábeszélni a feladatra, ő azonban – hasonló érvekkel, mint később Wiesel, szintén elhárította a felkérést: idős korára és alkalmatlanságára hivatkozott.
Az izraeli sajtó szerint Netanjahu kapacitálásában az is szerepet játszhatott a Wiesel iránti őszinte tisztelet mellett, hogy nem volt jó viszonyban pártja végül megválasztott jelöltjével, Reuven Rivlinnel, Izrael aktuális köztársasági elnökével. Kapcsolatuk azóta sem vált harmonikussá, de Elie Wieseltől egyforma megrendüléssel vettek búcsút.
